Bahreini Nagydíj: az első hármas nyilatkozata az időmérő után

A Ferrari által uralt szabadedzések után mindenki arra várt, hogy a Mercedes a Q3-ban majd bekapcsolja a „partimódot” és átveszi az irányítást, végül azonban a rajtelsőség is a vörösöké lett, miután Sebastian Vettel futotta meg a leggyorsabb kört Bahreinben. A második helyről a csapattárs, Kimi Räikkönen indulhat majd, a harmadikról pedig Valtteri Bottas. Nézzük, hogyan értékeltek ők hárman a kvalifikáció után!

Sebastian Vettel (Ferrari) – 1. rajthely

„Boldog vagyok, hogy sikerült jól összerakni a második kört. Az utolsó kanyarban már éreztem, hogy vigyáznom kell! Nagyon jól megy eddig az autónk, remekül alakul a hétvége. Várjuk már a versenyt! Ha az autó úgy viselkedik, akkor egy élmény a vezetés, egyébként viszont inkább küzdelem. Ausztrália inkább küzdelem volt, mert igyekeztünk megtalálni az egyensúlyt. Sok beállításon próbáltunk változtatni. Tegnap és ma sikerült változtatnunk, ezek a változtatások pedig jól sikerültek. Pedig nem volt egyszerű, hiszen az első edzés még napfényes volt, míg az időmérőre már lemegy a nap. Hosszú lesz a holnapi futam. Nem lesz egyszerű életben tartani a gumikat, de jó az autó és ez segíthet. Reggel még voltak gondjaink, de úgy tűnik, minden megoldott. Várom a holnapot!”

Kimi Räikkönen (Ferrari) – 2. rajthely

„Nem ideális a helyzet. Messze van attól. Forgalomban voltam, főleg az utolsó körben. De mit tehetnék? Meglátjuk, hogyan alakul majd a verseny. A holnapi nap a legfontosabb, hiszen akkor kell megszeretnünk a pontokat. Majd kiderül, mit tehetünk ebben az ügyben.”

Valtteri Bottas (Mercedes) – 3. rajthely

„Jók voltak a körök, és tudtam javulni is az időmérő vége felé. A Q3-ban minden összeállt, de a srácok a piros autóval most egy kicsit gyorsabbak voltak. Nem lehetünk ezzel elégedettek, de várjuk a holnapi napot. Szerintem nagyon szoros lesz a verseny. A Red Bull is jó lehet. Max (Verstappen) majd hátulról fog támadni, de úgy érzem, érdekes futamunk lesz.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás