Azeri Nagydíj: a dobogósok nyilatkozatai

Ismét őrült versenyt hozott az Azeri Nagydíj, amit sokáig Sebastian Vettel vezetett, majd az utolsó biztonsági autós fázis során Valtteri Bottas került az élre, a győzelmet mégis Lewis Hamilton szerezte meg, csapattársa ugyanis defektet kapott és célba sem ért. A második helyen Kimi Räikkönen ért célba, és lett ő a jobb ferraris, azt követően, hogy Vettel visszacsúszott egy elhibázott előzési kísérlet után. A dobogó harmadik fokára nem kis meglepetésre Sergio Pérez állhatott fel. Nézzük, hogyan értékeltek a főszereplők az eredményhirdetés előtt!

Lewis Hamilton (Mercedes – 1. hely)

„Rendkívül érzelmes volt ez a futam. A csapat kiváló munkát végzett, és Bottas megérdemelte volna, hogy nyerjen, de Sebastian is remek munkát végzett. Be kell vallani, itt a szerencsének is nagy szerepet játszott. De nem adtam fel, végig ott voltam a futam során, folyamatosan nyomtatam a gázt.”

Kimi Räikkönen (Ferrari – 2. hely)

„A rajt utáni esetnél Estebannal (Ocon) én voltam belül, ő pedig csak egyszerűen befordult. Szóval nem volt ideális a helyzet, viszont sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Végül is szerencsés voltam. Nagyon nehéz futam volt, hiszen próbáltam visszakapaszkodni. Voltak pillanatok, amikor jónak tűnt a dolog, de a gumik néha nem működtek megfelelően, nem voltak elég melegek. Nagyon sokat küszködtem velük, de végül kifizetődött a munka.”

Sergio Pérez (Force India – 3. hely)

„Pályafutásom legjobb két körét futottam ma, amikor ott volt mögöttem Sebastian, miközben hidegek voltak a gumik, szóval nagyon erős tempót kellett diktálnom, hogy közel maradhassak Räikkönhez, annak érdekében, hogy Vettel ne tudjon közelebb jönni. Egészen egyszerűen óriási volt ez a verseny!”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás