Az időmérő előtt is Verstappen volt a leggyorsabb

A Francia Nagydíj utolsó szabadedzésén is Max Verstappen futotta meg a leggyorsabb kört. A hollandot Valtteri Bottas követte, a tabella harmadik helyén pedig a meglepetésember, Carlos Sainz végzett a Ferrarival.

A Forma–1-esek szombati programja a harmadik edzéssel vette kezdetét Franciaországban, ahol a körülmények inkább a második gyakorlást idézték: az időjárás felhős volt, és kissé szeles, eső azonban nem nehezítette a mezőny dolgát.

Noha ez volt az utolsó gyakorlási lehetőség az időmérő előtt, a mezőny nem sietett pályára gurulni, mért kört először negyedórával a kezdés után láthattunk a Haas versenyzőitől.

Nyikita Mazepint és Mick Schumachert aztán a többiek is követték, szépen lassan beindult tehát az élet a Paul Ricard versenypályán.

A nagyok közül először Lewis Hamilton állt az élre, majd jött a csapattárs, Valtteri Bottas, aki nyolc tizedet adott a címvédőnek. Sokáig azonban a finn sem maradhatott az élen, Max Verstappen ugyanis nála is gyorsabb kört futott, és annak ellenére is az élre állt, hogy volt egy komolyabb elfékezése. Igaz, előnye mindössze kilenc ezred volt.

A középmezőnyt ezúttal is Fernando Alonso vezette az Alpine-nal, a franciák tehát továbbra is magabiztosnak tűntek. A kétszeres bajnokot ekkor (az edzés felénél) Charles Leclerc követte a Ferrarival és Daniel Ricciardo a McLarennel.

Eközben az élen is történt változás: Bottas először (rövid időre) visszavette az elsőséget egy Verstappenénél 28 ezreddel gyorsabb körrel, majd a holland állt újra az élre, ezúttal már komoly előnnyel, két tizeddel.

Igen ám, de Verstappen körét törölték, amiért a hatos kanyarnál négy kerékkel hagyta el a pályát, a tabella élére tehát újra Bottas került. Persze bosszankodnia a hollandnak és a Red Bullnak sem kellett, látszott ugyanis, hogy megvan a tempójuk, a hatos kanyarban történt incidenssel ugyanis nem, vagy minimális előnyt nyertek.

Következő nekifutásra Verstappen ismét jelezte, hogy számolni kell majd velük, hét tizeddel gyorsabb volt ugyanis, mint Bottas, miközben Carlos Sainz a harmadik helyre ugrott a Ferrarival, Sergio Pérez pedig a negyedikre a másik Red Bull-lal. Hamilton tehát visszacsúszott a tabella ötödik helyére.

Az utolsó percekben az élen nem változott már a sorrend, a Red Bull és Verstappen vitte tehát a hétvége utolsó edzését.

A holland, a Mercedes kettőse és Carlos Sainz mellett a legjobb tíz közé még Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo fért még be.

A harmadik szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:31.300   11
2 Valtteri Bottas MERCEDES 1:32.047 0.747 14
3 Carlos Sainz FERRARI 1:32.195 0.895 17
4 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:32.238 0.938 15
5 Lewis Hamilton MERCEDES 1:32.266 0.966 15
6 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:32.336 1.036 14
7 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:32.624 1.324 15
8 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:32.681 1.381 16
9 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:32.707 1.407 16
10 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:32.759 1.459 14
11 Charles Leclerc FERRARI 1:32.820 1.520 15
12 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:33.017 1.717 17
13 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:33.051 1.751 15
14 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:33.200 1.900 18
15 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:33.328 2.028 16
16 George Russell WILLIAMS MERCEDES 1:33.364 2.064 16
17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:33.424 2.124 17
18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:33.584 2.284 16
19 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:34.143 2.843 14
20 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:34.642 3.342 13

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás