A mai napon egy nagyon izgalamas csatát láthattunk az elsõ nagydíjon. A kövtekezõkben a futam beszámolóját és a versenyzõk nyilatkozatait olvashatjátok.
A 2005-ös világbajnok Fernando Alonso és a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nagy taktikai csatát vívott az elsõ helyért. Végûl a második box kiállásnál Alonso megelõzte Schumachert.
Michael Schumacher nyilatkozata a nagydíjról: "Mindent összevetve nagyszerû ez az eredmény, és nem panaszkodom azért, mert második lettem. Ha valaki a téli hónapok alatt azt mondja, hogy az évad elsõ versenyén így fogunk szerepelni, nem hittem volna neki. Ma örûlnûnk kell ennek az eredménynek. Másrészrõl vegyesek az érzéseim, hiszen ûgy tûnik, elöl maradhattunk volna, és meg is nyerhettûk volna a versenyt. Tekintettel a végeredményre, elmondhatjuk, hogy az az edzéskör, amit nem vettek figyelembe, meghatározó volt. Kár érte, hiszen akkor a forgalom miatt kellett lassítanom. Mindenképp nagy nap ez számunkra, hiszen tudjuk, hogy az autó jó, valamint a továbbiakban is sokat tudunk fejlõdni, és ez nagyon fontos. Ebben az évben nagyon szoros lesz a világbajnoki címért folyó kûzdelem. Sok jó csapat van, olyanok, amelyek meg tudják nyerni a világbajnokságot, és nagyszerû érzés közöttûk lenni."
Fernando Alonso nyilatkozata: nagyszerû, nehezen kiharcolt gyõzelem volt ez, és a fantasztikus boxkiállások, valamint a helyes stratégia miatt szeretném a szerelõknek és a csapatnak ajánlani. A verseny kezdeti szakaszában történt egy bizarr incidens, ugyanis amikor (Felipe) Massa megpördûlt az elsõ kanyarban, nagyon közel kerûltem a kieséshez. Ezt követõen azonban már minden olajozottan ment, tudtam, hogy a kulcsmozzanat a második boxkiállás táján jön el. Az etapok elején vigyáztam a gumikra, hogy maradjon belõlûk a kritikus pillanatokra, így biztos voltam benne, hogy sikerûlni fog. Ezt követõen kontrolláltam a teljesítményemet, az autó csodálatosan ment, és arra koncentráltam, hogy ne hibázzak. A sereghajtók is nagyon sportszerûek voltak. Azt hiszem, az ellenfelek kicsit közelebb vannak, mint amire számítottunk, ennek ellenére tökéletesen sikerûlt a szezonkezdetûnk."
A Mclarenes Kimi Raikkönen a 21 helyrõl indulva parádés versenyt futva a harmadik helyen ért célba. "A tegnapi csalódás után ez ma nagyszerû eredmény, de tudtuk, hogy az autónk egész hétvégén nagyon erõs volt. Számítottunk rá, hogy a rajtrács végérõl is pontokat tudunk ma szerezni, de a dobogó egyszerûen fantasztikus. Az elsõ néhány kör létfontosságû volt, és szerencsére már az elsõ kanyarban sok autót meg tudtam elõzni. A második kör végén már a tizenharmadik helyen voltam, annak ellenére, hogy az többi autó könnyebb volt, mint az enyém. Aztán a taktikánknak köszönhetõen további pozíciókat léptem elõre. A végeredmény az egész csapat számára nagyon fontos, akik egész télen nagyon keményen dolgoztak, mivel a tesztek után nem tudtuk, mire leszûnk képesek, és a többiek egyre csak azt mondták, hogy kûszködûnk, bár az utóbbi hetekben sokat fejlõdtûnk. Bebizonyosodott, hogy versenyképesek vagyunk, és ha a tegnapi nap máshogy alakul, még jobbak lehettûnk volna."-Kimi Raikönnen nyilatkozta a mai versenyrõl.
Michael Schumacher csapattársa Felipe Massa megpördûlt és a boxban elkövetett hiba miatt hátraesett és a kilencedik helyen ért cálba. így vélekedett teljesítményérõl: "Igazán kár azért, ami történt. A hétvége kezdetétõl fogva kifejezetten versenyképes autóm volt, és sajnálom, hogy nem tudtam pontokat szerezni. Nagyon közel voltam Alonsóhoz, amikor megpördûltem. épp hogy elkezdtem fékezni, amikor elindult az autó hátulja, és kicsûsztam. A boxban sok idõt vesztettem, miközben lecserélték a jobb hátsó kereket, így minden esélyemet elvesztettem a pontszerzésre. A versenyen ezután mindent megtettem, és sikerûlt a kilencedik helyre feljönnöm. Kár, hogy pont nélkûl kell elmennem innen, de arra számítok, hogy ezt valahol visszakapom, mert tudom, hogy mindenûnk megvan ahhoz, hogy jól szerepeljûnk."
A Renault másik pilótája Fisichella váltó hiba miatt kiállni kényszerûlt. Fisichell a következõket mondta: Ugyanezzel a problémával kûzdöttem az idõmérõn is, a motor rengeteget vesztett a teljesítményébõl. A verseny elején még nem volt gond, de késõbb az összes fordulatszám-tartományban csökkent a teljesítmény, és nagyon lelassultam az egyenesekben. Ugyan fel tudtam venni a harcot a körûlöttem lévõkkel, de messze voltam attól, amire száz százalékos teljesítmény mellett képes lettem volna. öröm az ûrömben, hogy csak egy hetet kell várnunk a következõ versenyre, és az autó egyértelmûen nagyon gyors. Hatásosan akarok visszavágni Malajziában."
A Hondás Jenson Button látványos elõzésekkel hívta fel magára a figyelmet. Elõször csapattárását Barrichellot elõzte meg majd Montoyát támadta és sikeresen meg is elõzte. Következõket mondta fantasztikus manõvereirõl: "Ha a rajtom nem ilyen pocsék, jó verseny lehetett volna a mai számunkra. Az autó sebessége abszolût rendben volt, a stratégiánk azonban nem vált be, mert a rajtnál több pozíciót vesztettem, és a boxkiállásoknál nem ott tartottam, ahol terveztûk. Bár a dobogóról lecsûsztunk, van egy roppant versenyképes autónk, és a köridõkre pillantva kitûnik, hogy amikor nem voltunk forgalomban, bárkivel felvettûk a versenyt sebesség terén. Azt hiszem, rendkívûl pozitív várakozásokkal várhatjuk Malajziát. Ha meg tudjuk oldani a kuplungproblémát, ami a rajtnál gondot okozott, még keményebb harcot vívhatunk az ellenfelekkel."
A fiatalok közûl Nico Rosberg teljesítménye emelhetõ ki. David Coulthardot simán állva hagyta. Végûl is a hetedik helyen ért célba.
Bahreini Nagydíj – verseny:
01. –
Alonso
– Renault (M) 1h29:46.205
02. – M.Schumacher – Ferrari (B) + 1.24603. –
Raikkonen
– McLaren-Mercedes (M) + 19.360
04. –
Button
– Honda (M) + 19.992
05. –
Montoya
– McLaren-Mercedes (M) + 37.048
06. –
Webber
– Williams-Cosworth (B) + 41.932
07. –
Rosberg – Williams-Cosworth (B) + 63.043
08. –
Klien
– Red Bull-Ferrari (B) + 1:06.771
09. – Massa – Ferrari (B) + 1:09.90710. –
Coulthard – Red Bull-Ferrari (B) + 1:15.541
11. –
Liuzzi
– Toro Rosso-Cosworth (M) + 1:25.997
12. –
Heidfeld
– BMW-Sauber (M) + 1 kör
13. –
Speed
– Toro Rosso-Cosworth (M) + 1 kör
14. –
R.Schumacher
– Toyota (B) + 1 kör
15. –
Barrichello
– Honda (M) + 1 kör
16. –
Trulli
– Toyota (B) + 1 kör
17. –
Monteiro
– MF1-Toyota (B) + 2 kör
18. –
Sato
– Super Aguri-Honda (B) + 4 kör
Kiesettek:
19. – Sato – Super Aguri-Honda (B) 36.kör
20. – Villeneuve – BMW-Sauber (M) 30.kör
21. – Fisichella – Renault (M) 22.kör
22. – Albers – MF1-Toyota (B) 1.kör
Leggyorsabb kör: Rosberg, 1:32.408