Az elnök is elismerte a pilótaproblémát

sergo_marchionneMíg három hete még arról hallhattunk, hogy Fernando Alonso és a Ferrari is minden pletykát és találgatást cáfolva az együttmaradást hangsúlyozta, az elmúlt egy hétben maximális fordulatra kapcsoltak a pilótapiaci spekulációk.

A kétszeres bajnok év végi távozása valós lehetőségnek tűnik, az összes szakértő, bennfentes, újságíró egyetért ebben, az viszont mindenki számára homályos, mit is hoz a jövő.

Felmerült a Red Bull-os Vettel-Alonso csere, az is, hogy a spanyol visszatér egykori csapatához, a ma Lotus néven futó egykori gyári Renault-hoz, a legvalószínűbbnek pedig a McLaren-Hondához való igazolás látszik – egyesek már szerződésről is tudnak.

A Ferrari nemrég kinevezett új elnöke, Sergo Marchionne is változtatott az először megfogalmazott álláspontján, mára ő sem biztos a közös folytatásban. A Fiat/Ferrari-vezér elismerte, hogy Alonso és a májusban kinevezett új csapatfőnök, Marco Mattiacci kapcsolata mélypontra jutott a szingapúri hétvégén.

“Ezzel a problémával most nem foglalkozom, ez Mattiacci ügye, és majd október 13. után beszélünk róla” – utalt arra, hogy hivatalosan akkor veszi át a Ferrari irányítását. “De meg tudom erősíteni, hogy létező probléma a pilótakérdés, azonban a döntés elsősorban azon múlik, mit akarnak a versenyzők.”

A korábbi hírek szerint a hétvégi Japán Nagydíjon, a Honda pályáján, Szuzukában végleg eldőlhet, hogy Alonso marad vagy megy.

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás