Arrivabene: Amikor megérkeztem, a Ferrari darabokban volt

2015maurizioarrivabeneA csapatmunka jelenti a Ferrari idei föltámadásának valódi titkát – véli Maurizio Arrivabene. A Scuderia csapatfőnöke elárulta, első munkanapján megdöbbentette, mennyire negatív hangulat uralkodott Maranellóban.

 

Persze a rosszkedv indokolt is volt a vörösöknél: 2014-ben egyetlen árva győzelem nélkül zárták a szezont, ilyesmi pedig legutóbb 1993-ban esett meg a Michael Schumacher idejében sorozatgyőzelmekhez szokott csapattal. Aztán jött egy sor személycsere, némi átszervezés, melyet az új csapatfőnök, Maurizio Arrivabene vezényelt le – s az eredmények sem maradtak el.

Az 58 esztendős szakembert sokan a Ferrari csodatevőjeként emlegetik – ő azonban nem híve az efféle nagy szavaknak. „Teljesen átlagos fickó vagyok. Arra neveltek, hogy az életben mindenért meg kell dolgozni, és hogy a szádat nem kell befogni. Egy ilyen világban a politikai korrektség nem mindig jön jól” – avatta be filozófiájába az olasz a Gazzetta dello Sportot. Az olasznak egyébként a dolgozó szobája falán is a következő mondat áll: „Dolgozz keményen, és légy kedves az emberekhez!”

Ars poeticája úgy fest, egyelőre nagyon is jól működik a Ferrarinál. A bresciai kiemelte, a legfontosabbnak azt tartja, hogy minden siker és kudarc ellenére is reálisan szemléljék saját helyzetüket. „Volt némi átmeneti időszak, hiszen az egyik nap még a Philip Morrisnál dolgoztam, este pedig már a Ferrarinál. A Sergio Marchionnéval való első találkozásom során azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy egyre jár az agyunk. Ez azt is magában foglalja, hogy a szezonra reális célokat tűztünk magunk elé. Három győzelem – ezzel már elégedett lennék 2015-ben. A negyedik pedig már csak a hab lenne a tortán” – fogalmazott idei elvárásairól.

Majd elárulta, csapatát valósággal a padlóról kellett fölszednie az elmúlt esztendő végén. „Egy olyan csapatot vettem át, amely darabokban volt. Már nem is volt csapat. Az első megbeszéléseken is érződött az a negativitás, amiről a korábbi dolgozóktól hallottam. Nem számítottam erre, az emberek teljességgel motiválatlanok voltak. Mindenki csak maradt a saját kis sarkában és védte a saját pozícióját. Az első feladat tehát az volt, hogy visszahozzam a csapatszellemet, és olyan struktúrát alakítsak ki, melyben mindenki újra motiválttá válik” – mesélte.

Többen persze erősen vitatják, hogy a Scuderia idei javuló formája kizárólag az új emberek (Arrivabene, Marchionne, Sebastian Vettel) érkezésének eredménye. Az előző elnök, Luca di Montezemolo, valamint a korábbi tesztpilóta, Pedro de la Rosa a közelmúltban például hangsúlyozta, a mostani autó alapjait még az ő idejükben fektették le, miközben Fernando Alonso is arról beszélt, egyáltalán nem érte meglepetésként, hogy volt csapata most ott tart, ahol.

Arrivabene azonban nem is kívánja kisajátítani a sikereket. „Nem túl elegáns erről vitázni. Talán más szemszögből érdemes nézni ezt. Vajon mit mondanának az emberek, ha most nem érnénk el sikereket? Ez nem az én autóm, ez egy olyan versenygép, amit a Ferrari alkotott, sok ember munkájának eredménye. Egy csapaté, amely végre egy irányba húz. Az aerodinamikusoké és a karosszériáért felelősöké, akik harmonikusan dolgoznak együtt” – jelentette ki a csapatfőnök.

Forrás: Telesport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás