Alonsoé volt a legjobb kör az eső előtt
Noha az eső még nem érkezett meg a második szabadedzés kezdetére, a körülmények már változtak az elsőhöz képest: Melbourne-ben ezúttal hűvösebb és jóval borúsabb idő fogadta a királykategória mezőnyét.
Ami az előzményeket illeti, az igencsak mozgalmas nyitóedzésen Max Verstappen futotta meg a leggyorsabb kört, Lewis Hamilton második, Sergio Pérez pedig harmadik volt.
Ismét jól kezdett tehát a listavezető és csapata, az első két futamon két kettős győzelmet ünneplő Red Bull (főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Pérez az előző gyakorláson a lágy abroncsokkal nem teljesített mért kört, és így is harmadik volt).
Mivel az első pillanatoktól kezdve „lógott az eső lába”, a mezőny roppant gyorsan munkába állt a második edzésen, hiszen mindenki ki akarta használni a száraz pályát az adatgyűjtésre (az előrejelzések szerint szombaton és vasárnap sem várható csapadék, vagyis a száraz pályás adatok sokkal relevánsabbak a folytatás szempontjából).
A versenyzők hamar teljesítették tehát első mért köreiket, melyek közül a leggyorsabbat Fernando Alonso jegyezte az első menet során. A második helyen a kétszeres bajnok csapattársa, Carlos Sainz állt, majd Verstappen, Esteban Ocon, Charles Leclerc és Pérez volt a sorrend. Sainz kivételével közülük mind a közepes keveréket használták, a spanyol a lágyakon futott.
Köszönhetően annak, hogy mindenki igyekezett gyorsan kihasználni a száraz pályát, egyrészt gyorsan változtak az eredmények, másrészt pedig ismét számos „feltartásos” jelenetet láthattunk, és számos panaszt hallhattunk a csapatrádiókon.
Ami az eredményt illeti, újabb öt perc elteltével Leclerc ugrott a második helyre, George Russell pedig feljött a negyedikre.
Az edzés huszadik percében aztán megérkezett az eső: a pálya nagyon gyorsan csúszóssá vált, ezzel pedig eldőlt, további javításra már nem számíthatunk, sőt, várhatóan a pályaidő is csökken, a csapatok ugyanis ilyenkor általában inkább „kiülik” az esős perceket.
Ez most is így történt, a zsúfolt kezdés után hamar elcsendesedett a pálya, csupán néhány versenyző próbálkozott még „tapogatózó körökkel”, majd többen a köztes abroncsokat is kipróbálták. Ezeken persze nem tudtak olyan köröket autózni, mint a slickeken, így az eredménylista változatlan maradt.
Vagyis Alonso állt az élen, Leclerc volt a második, Verstappen pedig a harmadik. Russellé volt a negyedik pozíció, Sainzé az ötödik, Oconé pedig a hatodik; a legjobb tízben rajtuk kívül Pérez, Lando Norris, Nico Hülkenberg és Pierre Gasly volt még benn a korábbi körök alapján. Ami a gumikat illeti, Russell (kemény), Pérez (lágy), Norris (kemény), Hülkenberg (kemény) és Gasly (kemény) kivételével mind a közepeseket használták, amikor legjobb körüket futották.
Mivel a körülmények már nem javultak a fennmaradó időben, a fenti a második szabadedzés végeredménye is volt, Alonso tehát „szabadedzés-győzelemmel” hangolt a folytatásra, Leclerc és Verstappen pedig egy második illetve harmadik pozícióval.
A második szabadedzés végeredménye:
Poz. | # | Versenyző | Csapat | Köridő | Kül. | Körök |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 14 | Fernando Alonso | ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES | 1:18.887 | 13 | |
2 | 16 | Charles Leclerc | FERRARI | 1:19.332 | +0.445s | 10 |
3 | 1 | Max Verstappen | RED BULL RACING HONDA RBPT | 1:19.502 | +0.615s | 12 |
4 | 63 | George Russell | MERCEDES | 1:19.672 | +0.785s | 20 |
5 | 55 | Carlos Sainz | FERRARI | 1:19.695 | +0.808s | 12 |
6 | 31 | Esteban Ocon | ALPINE RENAULT | 1:19.725 | +0.838s | 12 |
7 | 11 | Sergio Perez | RED BULL RACING HONDA RBPT | 1:20.083 | +1.196s | 15 |
8 | 4 | Lando Norris | MCLAREN MERCEDES | 1:20.176 | +1.289s | 20 |
9 | 27 | Nico Hulkenberg | HAAS FERRARI | 1:20.194 | +1.307s | 19 |
10 | 10 | Pierre Gasly | ALPINE RENAULT | 1:20.206 | +1.319s | 12 |
11 | 22 | Yuki Tsunoda | ALPHATAURI HONDA RBPT | 1:20.220 | +1.333s | 18 |
12 | 77 | Valtteri Bottas | ALFA ROMEO FERRARI | 1:20.312 | +1.425s | 22 |
13 | 44 | Lewis Hamilton | MERCEDES | 1:20.323 | +1.436s | 17 |
14 | 81 | Oscar Piastri | MCLAREN MERCEDES | 1:20.380 | +1.493s | 24 |
15 | 24 | Zhou Guanyu | ALFA ROMEO FERRARI | 1:20.470 | +1.583s | 22 |
16 | 18 | Lance Stroll | ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES | 1:20.579 | +1.692s | 15 |
17 | 21 | Nyck De Vries | ALPHATAURI HONDA RBPT | 1:20.600 | +1.713s | 8 |
18 | 23 | Alexander Albon | WILLIAMS MERCEDES | 1:21.182 | +2.295s | 18 |
19 | 20 | Kevin Magnussen | HAAS FERRARI | 1:21.266 | +2.379s | 18 |
Forrás: M4Sport