Alonso Silverstone-tól vár választ

Fernando Alonso szerint a Brit Nagydíjon dől el végleg, hogy a Ferrarinak van-e esélye idén a bajnoki harcra vagy tényleg fel kell adni 2011-et.

Hiába lett második Monacóban, Fernando Alonso a verseny után elég lehangoltan nyilatkozott, hiszen a címvédő Sebastian Vettel a hercegségben is győzött, előnye a spanyollal szemben már 74 pont. A kétszeres bajnok már nem nagyon hisz idei bajnoki esélyeiben, de a végső ítéletet csak a Brit Nagydíj után akarja kimondani.

“Közvetlenül a futam után azt mondtam, hogy a címért való küzdelem egyre nehezebb, már-már lehetetlen. Igen, ha Vettel még ott is megnyeri a futamot, ahol érzésünk szerint nekünk is esélyünk lett volna győzni, akkor az kiábrándító érzés, de ez nem jelenti azt, hogy feladjuk a munkát, nem fejlesztjük tovább az autót” – írta a Ferrari oldalán Alonso tegnap.

“Világos, hogy a bajnokságbeli lemaradás egyre csak nő, mi is tudunk számolni, de még sem én, sem a csapat nem dobja be a törölközőt!”

Mivel a következő két futam, az utcai jellegű montreali és a valódi utcai valenciai versenyen nem igazán reprezentatív, Alonso azt mondja, a silverstone-i Brit Nagydíj után lehet végleg kimondani az ítéletet arról, van-e még esélye idén.

“Már ma is arról beszéltem a mérnökökkel, hogy milyen új alkatrészeket viszünk Montrealba, és mindenek előtt, hogy milyen lépésekkel kell készülnünk Silverstone-ra, amikor újra olyan pályára érkezünk, amely nagy leszorítóerőt kíván. Ott fogjuk meglátni, hogyan is alakulhat az idényünk. Addig viszont hinnünk kell önmagunkban.”

Alonso számára Silvertsone tényleg különleges jelentőséggel bír, a spanyol a tavalyi, szintén nem túl erős “első félidő” után a Brit Nagydíjat követően arról beszélt, hogy még bajnok is lehet. Akkor ez elég vad feltételezésnek tűnt, de a szezon második fele végül őt igazolta: óriási hajrával a fő esélyessé emelkedett a szezonzáróra, ahol végül csak egy rossz stratégiai döntés miatt bukta el a címet…

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás