Alonso nem mehet a Ferrarihoz
A Ferrari tesztpilótája szerint Fernando Alonsónak mielõbb döntenie kellene a 2008-as szerzõdésérõl, a Ferrarira hiába vár. A Ferrari spanyol tesztpilótája, Marc Gene szerint honfitársának, Fernando Alonsónak a jövõben van esélye arra, hogy az olasz csapathoz kerûljön, de most ez csak hiû remény.
Alonso jelenleg csapat nélkûl áll a pilótapiacon, a spanyol valószínûleg egy egyéves szerzõdést akar kikûzdeni magának, hogy 2009-ben a Ferrariba ûlhessen.
"Szerintem õ ilyet nem állított. Kûlönben is, a Ferrarinak megvannak a szerzõdései: Kiminek még két évre, Felipének pedig háromra. Ez pedig egy olyan csapat, amelyik tiszteletben is tartja, amit aláírt, így 2010 elõtt nem lesz szabad hely" – magyarázta a ferraris spanyol.
"Persze megértem, hogy már a következõ évben jönne, minden versenyzõ álma ez" – tette hozzá.
Gene szerint Alonso jobban be tudna illeszkedni a Ferrarinál, mint a McLarennél, annak ellenére is, hogy a kétszeres világbajnok korábban nem egyszer kritizálta a maranellói csapatot.
Gene szerint jobb lenne 2008-ra gondolni
|
"Igaz, hogy az elmûlt években kritizálta a Ferrarit, de azt hiszem, azóta változott a hozzáállása, és ezt értékelik is, sok ferraris hasonlóan gondolkodik. Semmi bajunk Alonsóval, nagyszerû versenyzõnek tartjuk" – mondta Gene.
A Ferrari tesztpilótája azonban arra is figyelmezteti honfitársát, hogy rosszul járhat, ha tûl sokáig hûzza a 2008-ra vonatkozó döntését:
"Tesztelnie kellene a jövõ év elõtt, és már nem maradt valami sok idõ!"
Forrás: www.vezess.hu