Alonso: Mi akarjuk a vb címet!

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva kedden elárulta, meggyõzõdése, hogy az F10-es versenygép képes megnyerni a világbajnoki címet az idei évben, s a hétvégi Spanyol Nagydíjon szeretnék bebizonyítani, hogy mindenkinél jobban el akarják hódítani a bajnoki trófeát. A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a csapat hivatalos weboldalának nyilatkozva kedden elárulta, meggyõzõdése, hogy az F10-es versenygép képes megnyerni a világbajnoki címet az idei évben, s a hétvégi Spanyol Nagydíjon szeretnék bebizonyítani, hogy mindenkinél jobban el akarják hódítani a bajnoki trófeát.


Alonso elmondta, a barcelonai verseny mindig különleges számára, hiszen hazai közönsége elõtt gurulhat pályára, s ez nem jelent számára nyomást, mi több, nagyban motiválja õt.

„Remek érzésekkel érkezem Barcelonába, hiszen a Spanyol Nagydíj mindig különleges verseny számomra” – mondta a kétszeres világelsõ.

„Megpróbálok mindenkit boldoggá tenni Spanyolországban és tudom, hogy az emberek sokat várnak tõlünk, de úgy érzem, készen állunk a kihívásra és Barcelonában is versenyképesek kell, hogy legyünk.”

„Mindig több motivációt jelentenek, hiszen a lelátók tele vannak szurkolókkal, zászlókkal és minden egyébbel. Az ember ilyenkor minden egyes kanyarba úgy érkezik meg, hogy 100 százalékot kíván nyújtani, hiszen tudja, hogy az emberek nagyon sokat várnak tõle. Én a magam részérõl mindig a maximumot nyújtom hazai versenyemen, szóval ez számomra extra motivációt jelent.”

Alonso hozzátette, a Spanyol Nagydíj helyszínén különösen fontos, hogy a versenyzõk alatt egy aerodinamikailag jól kiegyensúlyozott autó legyen, s emellett a kvalifikáció is kiemelt jelentõsséggel bír, miután a Circuit de Catalunyán meglehetõsen nehéz az elõzés.

„Alapvetõen Barcelonában szükség van egy aerodinamikailag jól beállított autóra, hiszen sok hosszú kanyar található a pályán, ahol az aero nagyon fontos. Emellett kiemelten fontos az is, hogy az ember a mezõny elejérõl rajtoljon, tehát az, ha az ember megszerzi a pole-pozíciót, nagyban megnõnek az esélyei arra, hogy meg is nyeri a futamot. Szóval megpróbálunk majd az elejébõl rajtolni.”

A spanyol versenyzõ emellett elárulta, habár a szezon elsõ négy versenyén több hibát is vétett a csapat, összességében elégedettek lehetnek, hiszen egy versenyképes autó áll rendelkezésükre, amely képes megnyerni a bajnoki trófeát az idei évben.

„Azt hiszem, az elsõ négy versenyen sikerült jó egyensúlyt találnunk, olykor hibáztunk, ami miatt pontokat veszítettünk, de összességében nagyon jó pozícióban vagyunk a bajnokságot tekintve. A legjobb dolog viszont az, hogy az autónk, az F10-es képes megnyerni a bajnoki címet. Egy nagyon versenyképes autó áll rendelkezésünkre, egy gyõztes versenygép.”

„Most itt az ideje annak, hogy megmutassuk mindenkinek, mennyire meg akarjuk nyerni a bajnokságot, jobban, mint bárki más.”

Forrás:F1Center

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás