Alonso: Eddig minden tökéletes!
A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzõje a harmadik rajtrácsról kezdheti meg a szezonnyitó Bahrain Nagydíjat.A spanyol szerint eddig minden nagyon jól alakult, a cél pedig az, hogy folytassa a csapat a téli teszteken megkezdett utat
A Ferrari kétszeres világbajnok versenyzõje a harmadik rajtrácsról kezdheti meg a szezonnyitó Bahrain Nagydíjat.A spanyol szerint eddig minden nagyon jól alakult, a cél pedig az, hogy folytassa a csapat a téli teszteken megkezdett utat
Alonso teljesen elégedett az idõmérõn elért eredménnyel. A spanyol ismételten elmondta a céljuk az idén, hogy a világbajnoki címért tudjanak küzdeni.
Fernando Alonso
„Igazság szerint nagyon hosszú a versenypálya, így nagyon nehéz egy kört hiba nélkül teljesíteni. Szerintem a hétvége különbözõ részein mások voltak a különbségek. Néha nagyobbak, néha kisebbek voltak.”
„Ezzel viszont semmi baj nincs. A helyzetünk jó, minden rendben ment eddig. Azt az utat kell folytatnunk, amit a téli teszteken elkezdtünk. Persze azért nem szabad elfelejteni, hogy meg kell várnunk a versenyt.”
„A gyárban nagyon sokat dolgoztak, ugyanis gyakorlatilag tavaly november óta nyomják a fiúk a gázt.”
„Nem lehet megmondani, hogyan kezdõdik majd egy új szezon, amikor új szabályok, új versenypályák vannak. Igazából szerintem eddig minden tökéletes. Az autónk szerintem teli tankkal is jó lesz.”
„Nagyon hosszú szezon áll elõttünk, 10 hónap. Jó hogy nincs lemaradásunk, mert így nem kell futnunk az eredmények után. Mi azért vagyunk itt, hogy küzdjünk a világbajnoki címért.”
Forrás: F1.Live