A Red Bull tarolt Brazíliában
A Red Bull kettős győzelemmel megszerezte a csapatbajnoki címet a Brazil Nagydíjon, Vettel első, Webber második és Alonso harmadik helyezése sokkal szorosabbá tette a bajnoki küzdelmet.
A szombati eső után napfényes idő fogadta a Forma-1-es mezőnyt Interlagosban. Az élről a williamses Nico Hülkenberg rajtolhatott, de Sebastian Vettel már az első kanyarban megelőzte, Makr Webber pedig a harmadik kanyarban ment el mellette.
Alonso Hamiltont támadta az első körben, a második kör kezdetén a célegyenesben már mellette volt, a spanyol végül ugyanott és ugyanolyan versenyzői hiba után ugrott elé, ahol Webber előzte Hülkenberget. Hátrébb Michael Schumacher és Jenson Button vívott kemény csatát.
Hülkenberg a harmadik helyet már keményen őrizte, hiába üldözte Alonso, nem tudott előzni. A két Red Bull alaposan elhúzott, míg a Williams mögött feltorlódott a mezőny, a ferraris végül a 7. körben tudott elmenni a német ifjonc mellett.
A 11-12. körben a mezőny két pontszerző helyen autózó brazilja kerékcserén járt, de Barrichellónál gond akadt a kerékcserénél, időt veszített, míg Felipe Massa egymás után kétszer jött ki, mezőny végére esett. Talán a rosszul rögzített jobb első vibrációja és szemcsésedése volt a dupla bokszlátogatás oka.
A legjobban a kerékcseréket kezdő Jenson Button járt, aki előbb Massa elé ugrott, majd a szintén kiálló Hülkenberget is megelőzte, azaz relatíve előrelépett, és egyébként is nagy lendülettel versenyzett, előzött is. Hamilton a 21. körben váltott keményebb keverékre, majd pont Button elé tért vissza, azaz tökéletes hátvédet kapott.
Az első hármas, Vettel, Webber és Alonso a 24-25-26. körben járt a bokszban, a spanyol kezdett, őt a vezető Red Bull-os, majd az üldöző ausztrál követte, mindegyik kerékcsere hibátlan volt, a sorrendjük nem változott.
Barrichellónál tovább dolgozott a brazil átok, a veterán előzés közben összeért Jaime Algersuari Toro Rossójával és bal első defektet kapott, a williamses
Az amúgy jelentősen lemaradt Alonso az 52. körben kapott lehetőséget a Red Bullok utolérésére, amikor Vitantonio Liuzzi a Senna S-ben összetörte a Force Indiát és beküldték a biztonsági autót. A safety car alatt többen is kereket cseréltek, többek között Hamilton és Button is, de mindketten sokat veszítettek a kiállással.
A biztonsági autó az 56. körre távozott, az újrarajtolás után a pontszerző helyeken a következő volt a sorrend: Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Rosberg, Schumacher, Hülkenberg, Kubica és Alguersuari. A kép természetesen nem volt ilyen tiszta, az összesűrűsödött mezőnyben az élmenők és a lekörözöttek teljesen összekeveredtek, Alonso például előbb Adrian Sutilon, majd Jaime Alguersuarin is csak nagy nehezen tudta áthámozni magát. Hamiltonnak Heidfeld tétovázása ártott.
Az összetorlódott autók között állandóak voltak az előzések, a lekörözöttek nehezen adták a helyeket, sőt Massa például megelőzte a fennakadt Rosberget. A főszereplő talán Sebastian Buemi volt, aki szinte minden csatában ott volt, Massát egyszer ki is lökte, majd később megint kakaskodott a brazillal. A ferraris Barrichellóval és Petrovval is koccant.
Webber az újrarajtolás után lassabb lett, míg Alonso rákapcsolt, csökkentette a hátrányát, de 4 körrel a vége előtt a csapat szólt az ausztrálnak, hogy a korábbi motormelegedés után bátran nyomhatja a befutóig.
Webber le is szakította a ferrarist, de Vettelt egyáltalán nem fenyegette, a német befutott az első helyen. Mögötte a csapattárs, majd Alonso ért be. A dobogósok után Hamilton, Button, Rosberg, Schumacher, Hülkenberg, Kubica és Kamui Kobayashi szerzett pontot.
A Red Bull a kettős győzelemmel megnyerte a konstruktőri világbajnoki címet, de a befutó sorrendje, tovább bonyolította az egyéni bajnokság állását. Alonso előnye 8 pontra csökkent (246 pont) Webberrel szemben (238 p), míg Vettel hét pontnyira zárkózott fel a csapattársára (231 p). Matematikailag még Hamilton is versenyben maradt, 222 ponttal áll.
A világbajnokság döntő fordulóját, a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjat a jövő hétvégén rendezik.
Verseny | 18. – Brazil GP |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Helyszín: | Interlagos, Sao Paulo | ||||||||||
Időpont: | 2010. november 7., vasárnap, 17:00- (CET) | ||||||||||
Pályahossz: | 4309 m | ||||||||||
Időjárás: | Száraz (levegő: 23-25 fok, aszfalt: 48-53 fok) | ||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||
Név | Csapat | G | Idő | Kiesés oka | Kör | ||||||
![]() |
![]() |
![]() |
1. | Sebastian Vettel | GER | Red Bull-Renault | B | 1ó33:11.803 | 71 | |||||
2. | Mark Webber | AUS | Red Bull-Renault | B | + | 4.243 | 71 | ||||
3. | Fernando Alonso | SPA | Ferrari | B | + | 6.807 | 71 | ||||
4. | Lewis Hamilton | GBR | McLaren-Mercedes | B | + | 14.634 | 71 | ||||
5. | Jenson Button | GBR | McLaren-Mercedes | B | + | 15.593 | 71 | ||||
6. | Nico Rosberg | GER | Mercedes | B | + | 35.320 | 71 | ||||
7. | Michael Schumacher | GER | Mercedes | B | + | 43.456 | 71 | ||||
8. | Nico Hülkenberg | GER | Williams-Cosworth | B | + | 1 kör | 70 | ||||
9. | Robert Kubica | POL | Renault | B | + | 1 kör | 70 | ||||
10. | Kamui Kobayashi | JAP | BMW Sauber | B | + | 1 kör | 70 | ||||
11. | Jaime Alguersuari | ESP | Toro Rosso-Ferrari | B | + | 1 kör | 70 | ||||
12. | Adrian Sutil | GER | Force India-Merc. | B | + | 1 kör | 70 | ||||
13. | Sebastien Buemi | SWZ | Toro Rosso-Ferrari | B | + | 1 kör | 70 | ||||
14. | Rubens Barrichello | BRA | Williams-Cosworth | B | + | 1 kör | 70 | ||||
15. | Felipe Massa | BRA | Ferrari | B | + | 1 kör | 70 | ||||
16. | Vitalij Petrov | RUS | Renault | B | + | 1 kör | 70 | ||||
17. | Nick Heidfeld | GER | BMW Sauber | B | + | 1 kör | 70 | ||||
18. | Heikki Kovalainen | FIN | Lotus-Cosworth | B | + | 2 kör | 69 | ||||
19. | Jarno Trulli | ITA | Lotus-Cosworth | B | + | 2 kör | 69 | ||||
20. | Timo Glock | GER | Virgin-Cosworth | B | + | 2 kör | 69 | ||||
21. | Bruno Senna | BRA | Hispania-Cosworth | B | + | 2 kör | 69 | ||||
22. | Christian Klien | AUT | Hispania-Cosworth | B | + | 6 kör | 65 | ||||
|
|||||||||||
23. | Lucas di Grassi | BRA | Virgin-Cosworth | B | + | 9 kör | 62 | ||||
23. | Vitantonio Liuzzi | ITA | Force India-Merc. | B | + | 22 kör | kicsúszás | 49 | |||
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||
Leggyorsabb kör: | L. Hamilton (McLaren) | 1:13.851 | 66 | ||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|||||||||||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
||
|
Forrás: vezess.hu