A Pirelli nyerte a versenyt, Michelin KO
Olasz -és spanyol lapértesülések szerint nemrégiben eldőlt, hogy a 2011-es idénytől kezdődően a Pirelli lesz a Formula-1 hivatalos gumiszállítója. A bejelentésre már a hétvégi Török Nagydíjon sor kerülhet.
Mint ismert, mindezidáig a Michelin és a Pirelli volt komoly harcban az idény végén megüresedő beszállítói pozícióért, ám az olasz Autosprint, valamint a spanyol El Mundo is arról számolt be a minap, hogy a csapatok megegyeztek a Pirellivel, így az olasz abroncsgyártó vállalat váltja a hamarosan távozó Bridgestone-t.
Az Autosprint úgy tudja, a Pirelli 1 millió eurót kap minden csapattól egy évben, egészen 2013-ig, cserébe pedig három vegyületű abronccsal – lágy, közepes, kemény – látja el a mezőnyt.
Az El Mundo emellett úgy tudja, a Pirelli a GP3-as sorozat, valamint a rali-világbajnokság mellett a GP2-nek is gumikat szállít a jövőben, így gyakorlatilag autósport-hatalommá nőheti ki magát.
Forrás:F1Center