A Mercedesé és Hamiltoné az első szabadedzés

A Forma-1-es Magyar Nagydíj első edzésén a címvédő, négyszeres hungaroringi győztes Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, mögötte a csapattárs, Nico Rosberg végzett.

Lewis Hamilton
Lewis Hamilton

Esővel áztatott pályán, lassan felszakadozó felhők alatt kezdődött a 31. Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzése a mogyoródi versenyhelyszínen.

Az idei évre teljesen újraaszfaltozott, új kerékvetőkkel ellátott Hungaroring felülete vizes volt, az autók átmeneti (intermediate) futottak ki az elején, de jó 20 perc után a versenyív már felszáradt és előkerültek a slickek.

A végére már verőfényes időben zajló gyakorláson a címvédő, négyszeres hungaroringi győztes Lewis Hamilton zárt a legjobb idővel, mögötte mercedeses csapattársa, a friss szerződéshosszabbítást bejelentő Nico Rosberg végzett bő kéttized hátránnyal.

A 3-4. helyen a Ferrari két versenyzője következett, 1,6-1,7-es lemaradással, majd a Red Bull és a McLaren párosai – akik Vettelékkel ellentétben a szuperlágy helyett a lágyakon futották legjobb köreiket.

A top10-be befért még a haasos Romain Grosjean és a Force Indiá-s Sergio Perez.

Az új aszfalton egyébként sokan csúszkáltak, a helyzetet pedig tovább nehezítette a kerékvetők mélyedéseiben, a műfűcsíkokban megmaradt víz, azonban komoly incidens nem történt.

Magyar Nagydíj, 1. szabadedzés – végeredmény

 

Versenyző

Csapat

Idő

Különbség

Kör

1. Lewis Hamilton

Mercedes

1:21,347

34

2. Nico Rosberg

Mercedes

1:21,584

+0,237

34

3. Sebastian Vettel

Ferrari

1:22,991

+1,644

22

4. Kimi Räikkönen

Ferrari

1:23,082

+1,735

19

5. Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

1:23,174

+1,827

28

6. Max Verstappen

Red Bull-TAG Heuer

1:23,457

+2,110

27

7. Fernando Alonso

McLaren-Honda

1:23,935

+2,588

28

8. Jenson Button

McLaren-Honda

1:23,961

+2,614

18

9. Romain Grosjean

Haas-Ferrari

1:24,016

+2,669

22

10. Sergio Pérez

Force India-Mercedes

1:24,073

+2,726

29

11. Nico Hülkenberg

Force India-Mercedes

1:24,120

+2,773

29

12. Felipe Massa

Williams-Mercedes

1:24,154

+2,807

27

13. Valtteri Bottas

Williams-Mercedes

1:24,370

+3,023

33

14. Carlos Sainz

Toro Rosso-Ferrari

1:24,579

+3,232

27

15. Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

1:24,981

+3,634

19

16. Charles Leclerc

Haas-Ferrari

1:25,181

+3,834

22

17. Felipe Nasr

Sauber-Ferrari

1:25,256

+3,909

18

18. Esteban Ocon

Renault

1:25,260

+3,913

28

19. Danyiil Kvjat

Toro Rosso-Ferrari

1:25,324

+3,977

16

20. Rio Haryanto

Manor-Mercedes

1:27,012

+5,665

23

21. Pascal Wehrlein

Manor-Mercedes

1:27,249

+5,902

9

22. Jolyon Palmer

Renault

1:28,560

+7,213

6

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás