A Mercedes tarolt a Red Bull pályáján

rosberg2014Katasztrófa a Red Bullnál: a hazai, sőt saját pályán a négy autóból csak egy ért be, Daniel Ricciardo egy 8. helyet kapart össze a Red Bull Rinngen, míg a Mercedes a 3. és 9. rajtpozícióból kettős győzelmet aratott az Osztrák Nagydíjon. A Red Bullnál azt mondták, hogy a hazai futam után vizsgálják meg, maradnak-e a Renault-val 2015 után is – a választ immár borítékolni lehet.

Nico Rosberg megszerezte idei 3. győzelmét, míg a 9. helyről rajtoló Lewis Hamilton elképesztő start és első kör után csapattársa mögé került, és miután a stratégiában megvert Williams elé kerültek, be is húzták az 1-2. helyet. Rosberg ezzel 7 egységgel, 29 pontra növelte előnyét a bajnokságban.

A Mercedes 301 ponttal vezeti a konstruktőrit, a Red Bull 158 egység lemaradással, 143 ponttal a második.

A Williams az első rajtsorból a 3-4. helyet hozta ki, ami azért nem rossz számukra, Valtteri Bottas pedig megszerezte Forma-1-es karrierje első dobogós helyezését. Massa a rosszabb bokszkiállások miatt végül a 4. lett.

A Ferrarinál érvényesült a szokásos forgatókönyv: Fernado Alonso hozta a maximumot (5.), míg Kimi Räikkönen a szokásosan küszködős verseny végén a 10. helyen futott be.

Hamilton mellett a futam másik kiemelkedő teljesítménye Sergio Perez nevéhez fűződött: a 15. helyről kezdő mexikói az élmezőny stratégiának ellentettjével ment végig, a 6. helyen ért be. Csapattársa, Nico Hülkenberg a 9. lett, Rosberg és Alonso mellett eddig minden futamon pontot szerzett.

A világbajnokság két hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik.

Így zajlott a futam

Napos, száraz időben, a korábbiaknál melegebb időben indult a 2014-es Forma-1-es világbajnokság 8. fordulója, az évtizedes kihagyás után visszatérő Osztrák Nagydíj a spielbergi Red Bull Ringen.

Az első sorból – 2003 után első ízben – a két Williams, Felipe Massa és Valtteri Bottas várta a rajtot, mögülük a bajnoki éllovas Nico Rosberg és Fernando Alonso indult.

A harmadik sorban Daniel Ricciardo és Kavin Magnussen, a negyedikben a Toro Rosso ígérete, Danyiil Kvjat és Kimi Räikkönen, végül az időmérőn csúnyán bakizó Lewis Hamilton és a Force Indiá-s Nico Hülkenberg állt.

Jenson Button csak a 12., a Red Bull szupersztárja, Sebastian Vettel csak a 13. helyről indult a Red Bull Ringen. Sergio Perez a kanadai büntetését megtartva a 15. helyre sorolt, míg a parc fermé megtörése, javítások miatt Romain Grosjean a bokszutcából indult a Lotusszal.

A versenyigazgató a futam előtt újra figyelmeztette a pilótákat a 8-as kanyar kiszélesítésére, büntetések vártak azokra, akik előnyszerzésre használták a bukóteret.

A startnál Massa simán elhúzott, de Rosberg megelőzte Bottast, aki viszont a 2. kanyarban visszavette a pozíciót. Hamilton óriásit lépett előre, a rajtnál az 5. helyre ugrott, majd az első kör végén már Fernado Alonsót is elkapta, egészen csapatársa mögé, a 4. helyre kapaszkodott.

A 2. kör megadta a “kegyelemdöfést” Vettelnek, elszállt a hajtás, félre kellett húzódnia, majd mégis visszaállt – talán újraindította az autó elektronikáját -, amivel viszont megzavarta az élmezőnyt.

A 4. körre a sorrend Massa, Bottas, Rosberg, Hamilton, Alonso, Magnussen, Räikkönen, Hülkenberg, Kvjat és Ricciardo volt a top10-ben. Vettel körhátrányban, az utolsóként haladt. Az elektronikai problémára utalt, hogy Ricciardót is arra utasította a csapat, hogy ne használja az “előzési gombot”, azaz az ERS-t.

A 10. körben megindultak a kerékcserék, a szuperlágyakat lágyakra cserélték a versenyzők. A Red Bull-családon belül akadt egy kis incidens, Kvjatot rizikósan engedték Ricciardo elé. A Mercedesek viszonylag gyorsan letudták a maguk kiállását, a Williamsnél kivártak.

A vezető Massa a 15. körre cserélt, elszúrták, a brazil Rosberg és Hamilton mögé került, két helyet veszített. Bottas egy kicsit jobban járt, miután a 16. körre felvette az új abroncsokat, a két Mercedes közé ért vissza. A lágy gumikon rajtoló Perez hosszú első etapot vitt, az élre került.

A 71 körös verseny harmadánál, a 23. körben továbbra is Perez vezetett, mögötte Rosberg, Bottas, Hamilton, Massa, Button (kiállás nélkül), Alonso, Maldonado (szintén az első etapon), Magnussen és Hülkenberg haladt a top10-ben.

Kvjatnál a 25. körben megadták magukat a fékek, a jobb hátsóját falhoz vágta, kiesett. Vettelt az ág is húzta, összeakadt az amúgy már egy elrontott kerékcserén és stop&go büntetésen túl lévő Esteban Gutierrezel, megsérült az első szárnya, cserélni kellett.

A 27. körben Perez tempója és gumijai elfogytak, Rosberg, majd Bottas is megelőzte, a következő körben Hamilton is a mexikói elé lépett. A kanadai ütközőpartner, Massa következett, de a Force Indiánál a 30. körben kihívták Perezt az első kiállására. Megint lágyakat kapott, azaz három kiállást terveztek.

Az élmezőny egy-egy hellyel előrébb lépett, Bottas keményen üldözte az immár vezető Rosbrget.

Féltávnál továbbra is Robserg vezetett, utána Bottas, Hamilton, Massa, Alonso, Magnussen, Hülkenberg, Perez, Ricciardo és Räikkönen haladt a pontszerző helyeken.

Vettelt versenye végül a 36. körben ért véget, a hátul kullogó világbajnokot a csapat végleges kiállásra utasította.

Hamilton a 40., Rosberg a 41. körben ment ki a második cseréjére, a Williamsek vezettek, a német és az angol mögéjük ért vissza. A grove-i csapat reagált, a 42. körben Bottast is kihívták, de a Williams megint rosszul járt, a finn a Mercik mögé került. Közben Massa az élmezőny leglassabb köreit futotta, ő is lassan, de biztosan lépéshátrányba került. A 44. körre kapta meg a harmadik szettet, a 6. helyre, az eltérő stratégián lévő Perez mögé tért vissza.

Alonso ideiglenesen átvette a vezetést, miközben Hamilton közelített Rosbergre.

A spanyol kerékcseréje után (48. kör) Rosberg az élre állt, utána Hamilton, Bottas, Perez, Massa, a visszatérő Alonso, Button, Magnussen, Hülkenberg és Ricciardo volt a top10-ben. Perezre és Buttonra még várt egy-egy bokszutcai látogatás.

20 körrel a vége előtt mindkét Mercedesnél vigyázni kellett az autóra, főképp a fékekre, de Hamilton a mérnöke szerint jobban állt a gumikkal, így még megvolt az esélye, hogy valamikor elkapja csapattársát.

A fordított ütemű stratégiát vivő Perez az 56. körben vette fel utolsó, szuperlágy szettjét, a 8. pozícióból kellett megkezdenie a végső rohamot.

Tíz körrel a leintés előtt Rosberg továbbra is vezetett, Hamilton, Bottas, Massa, Alonso, Magnussen, Perez, Hülkenberg, Ricciardo és Räikkönen haladt a pontszerző helyeken, miközben a négyből harmadik Red Bull-os autó is kiesett: Jean-Eric Vergne Toro Rossójában elfogytak a fékek. Csak Ricciardo maradt talpon a hazai pályán – a 9. helyen.

A 66. körben Sergio Merez megelőzte Magnussent, elvette a 6. pozíciót, hátrébb (8-9.) Ricciardo próbálta elkapni a másik Force Indiát vezető Hülkenberget. Az élen Hamilton még mindig nem került támadási közelségbe.

Az angol csak az utolsó körben került DRS-távolságba, előzni nem tudott, így Rosberg megnyerte az Osztrák Nagydíjat, Hamiltonnak be kellett érnie a 2. hellyel – ami a 9. rajtkockából nem volt rossz eredmény. A Mercedes idei ötödik kettős győzelmét aratta.

Mögöttük Bottas megszerezte Forma-1-es karrierje első dobogós helyezését, a pole-ból induló Massa a 4. helyet hozta a Williamsnek.

Alonso lett az 5., a 15. helyről indult Perez kilenc pozíciót javítva lett a a 6., Kevin Magnussen a 7. helyen ért be. Hülkenberg az utolsó körön pozíciót veszített, Ricciardo így a 8. hellyel két 4 pontot szerzett a Red Bullnak, az utolsó pontszerző Kimi Räikkönen lett a másik Ferrarival.

Osztrák Nagydíj, Red Bull Ring, 2014.06.22.

 

Név Csapat Idő Kör
1 Nico Rosberg Mercedes AMG Petronas 1:27:54,976 71
2 Lewis Hamilton Mercedes AMG Petronas + 1,932 71
3 Valtteri Bottas Williams F1 Team + 8,172 71
4 Felipe Massa Williams F1 Team + 17,358 71
5 Fernando Alonso Scuderia Ferrari + 18,553 71
6 Sergio Perez Sahara Force India + 28,546 71
7 Kevin Magnussen McLaren Mercedes + 32,031 71
8 Daniel Ricciardo Infiniti Red Bull Racing + 43,522 71
9 Nico Hülkenberg Sahara Force India + 44,137 71
10 Kimi Räikkönen Scuderia Ferrari + 47,777 71
11 Jenson Button McLaren Mercedes + 50,966 71
12 Pastor Maldonado Lotus F1 Team + 1 kör 70
13 Adrian Sutil Sauber + 1 kör 70
14 Romain Grosjean Lotus F1 Team + 1 kör 70
15 Jules Bianchi Marussia F1 Team + 2 kör 69
16 Kamui Kobajasi Caterham F1 Team + 2 kör 69
17 Max Chilton Marussia F1 Team + 2 kör 69
18 Marcus Ericsson Caterham F1 Team + 2 kör 69
19 Esteban Gutierrez Sauber + 2 kör 69
20 Jean Eric Vergne Scuderia Toro Rosso kiesett 59
21 Sebastian Vettel Infiniti Red Bull Racing kiesett 34
22 Danyiil Kvjat Scuderia Toro Rosso kiesett 24
Legjobb kör: 1:12,142 Sergio Perez

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás