A megbízhatóság továbbra is kulcsfontosság

A Ferrari vezetõ versenymérnöke, Chris Dyer úgy véli, a Red Bull és a McLaren vasárnapi technikai bakija jól mutatja, hogy a megbízhatóság ismét kulcsfontosságú tényezõ lesz a világbajnoki címért folytatott küzdelemben. A Ferrari vezetõ versenymérnöke, Chris Dyer úgy véli, a Red Bull és a McLaren vasárnapi technikai bakija jól mutatja, hogy a megbízhatóság ismét kulcsfontosságú tényezõ lesz a világbajnoki címért folytatott küzdelemben.


Klikk nagyitásért

Mint ismert, a maranellói gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a negyedik helyrõl rajtolhatott el a Spanyol Nagydíjon, ám Sebastian Vettel fékhibájának, valamint Lewis Hamilton utolsó elõtti körben való kiesésnek köszönhetõen felállhatott a dobogó második fokára. A csapat másik versenyzõje, Felipe Massa hatodik lett.

Dyer elmondta, nagyon elégedettek az elért eredménnyel, hiszen a csapat kiváló munkát végzett a hétvége során, noha tisztában voltak azzal, hogy nyers tempó tekintetében nem tudják felvenni a versenyt a Red Bullokkal.

„Fernando fantasztikus eredményt ért el, miközben Felipe is kiváló versenyt futott, miután jól sikerült a rajt. A csapat remekül dolgozott: tökéletesek voltak a bokszkiállások, nem voltak technikai hibák egyik autóval sem” – mondta a szakember.

„Tudtuk, hogy kemény verseny lesz, hiszen az idõmérõn már látszott, hogy a teljesítményt tekintve nem vagyunk egy szinten a Red Bullokkal. A versenyen viszont nem hibáztunk és sikerült hasznot húzni más versenyzõk problémáiból, ami jól mutatja, hogy a megbízhatóság továbbra is döntõ fontosságú, ha el akarjuk érni céljainkat.”

Dyer hozzátette, most minden erejükkel arra összpontosítanak, hogy jó teljesítménnyel rukkoljanak elõ a hétvégén, Monte-Carlóban.

„Most fõként a Monacói Nagydíjra koncentrálunk. Egy nagyon különleges versenyrõl van szó

Forrás:F1Center

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás