A hátralévő fejlesztések bizakodóvá teszik Vettelt

A Ferrari hátralévő futamokra tervezett fejlesztései bizakodóvá teszik Sebastian Vettelt. Nem mondott még le a Red Bull megelőzéséről.

Sebastian Vettel
Sebastian Vettel

Daniel Ricciardo 3. helyével 15 pontra nőtt a Red Bull előnye a konstruktőri bajnokságban. A Ferrari vasárnapi tempója ugyan azt sugallta, akár lehetett is volna esélyük az osztrák csapat legyőzésére, újabb műszaki problémáik és megkérdőjelezhető taktikájuk ezt végül nem tette lehetővé.

„A Ferrari egyszerűen nem az a csapat, amilyennek lennie kellene” – jelentette ki egy olasz rádiónak Flavio Briatore, a Benetton és a Renault korábbi csapatfőnöke. „Ha a bajnoki címre akarnak gondolni, ahhoz le kéne győzniük a Mercedest, de ez csak akkor történhet meg, ha a Mercedesnek gondja van. És valójában a Ferrari jelenleg még csak nem is a második legjobb csapat, mivel a technikai szempontból nagyobb kihívást jelentő pályákon, ahol igazán számít a jó aerodinamika, a Red Bull a jobb.”

Sebastian Vettel ennek ellenére nem érzi úgy, hogy bottal üthetik volt csapata nyomát – elárulta, ő már látta, milyen fejlesztésekkel készülnek a hátralévő hétvégéken, s ez bizakodóvá teszi őt. „Ha mindent jól csinálunk, sikerülhet. Abban biztosak lehetünk, hogy erős csomagunk van. Egyes pályákon nem sikerült úgy teljesítenünk, ahogyan tudtunk volna. Volt, hogy rajtunk múlt, volt, hogy más történéseken. De az biztos, hogy eddig nem úgy sikerült az év, ahogy terveztük. Nem itt akarunk állni.”

„Hiszünk magunkban, és bár nem minden pályán megy olyan jól, az olyan helyszíneken, mint Szingapúr, közelebb vagyunk. Azt vártuk, hogy versenyképesek leszünk, és ilyenkor mindig lehet esélyünk a győzelemre vagy egy jó dobogós helyezésre. Sajnos most egyik sem jött össze, mégis bizakodom. Van pár fejlesztésünk, ami még érkezik. Azért vagyunk itt, hogy harcoljunk, és meg is tesszük” – nyilatkozta a négyszeres bajnok.

Hogy pontosan milyen újítások, arról főnöke, Maurizio Arrivabene sem beszélt. Azt viszont ő is jelezte: továbbra sem adják föl a küzdelmet. „Még hat versenyünk van, és ha másodikak akarunk lenni, akkor javulnunk kell. És mindent meg is teszünk ezért” – ígérte.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás