A Ferrarit segíti a Pirelli?
Idén már nem tervezi a legkeményebb összetételű gumik használatát a Pirelli. Az F1 kizárólagos szállítója ezzel leginkább a Ferrarit segíti.
Valószínűleg nem vetik be több versenyen a Pirelli kemény (ezüst színezésű) abroncsait – jelentette be az olasz gyártó motorsportfőnöke, Paul Hembery. A Pirelli ezzel akaratán kívül is a Ferrarit segíti, amelynek autói ezeken a gumikon mentek a legrosszabbul.
“Nem hiszem, hogy idén látni fogjuk még a kemény abroncsokat. Úgy gondoljuk, ezek a gumik túlságosan kemények, miközben a közepes abroncsok is megfelelő tapadást nyújtanak azokon a durva pályákon, amelyek még előttünk állnak. Nem gondolom, hogy használni fogjuk a keményeket” – jelentette ki Hembery.
A Pirelli sportigazgatója arra is utalt, hogy jövőre egyáltalán nem lesznek kemény gumik a Forma-1-ben. Száraz pályához a szuperlágy (piros), a lágy (citromsárga), valamint a középkemény (fehér) keveréket fogják ajánlani, vizes körülmények között pedig marad az átmeneti- (kék intermediate), illetve az esőgumi (narancssárga monszun).
“Valószínű, hogy jövőre a közepes gumik lesznek a kemények, és beillesztünk egy új keveréket a mostani lágyak és középkemények közé, de meg akarunk tartani egy egymásodperces rést a keverékek között. A szuperlágyak és a lágyak közötti különbséggel elégedettek vagyunk, ott megvan az egy másodperces eltérés” – tette hozzá Paul Hembery.
A Pirelli idén az első öt futamon (Melbourne-től Barcelonáig), valamint Silverstone-ban kínálta a csapatoknak a kemény abroncsokat.
Forrás: vezess.hu