A Ferrari tökéletes idényre készül

stefano_domenicaliA Ferrari csapatfőnöke egyértelműen leszögezte, hogy 2011-re csakis mindkét bajnoki cím megszerzése lehet a céljuk. A döntéshozatali rendszeren is javítanak idén, a teszteken esőt szeretnének.

A Ferrari hagyományos téli sajtóhetén, a Wrooomon a csapatfőnök, Stefano Domenicali az újságíróknak az alakulat 2011-es terveiről és változásairól beszélt. Az olasz leszögezte, hogy idén egyértelműen mindkét bajnoki cím megszerzését célozzák, igyekeznek kiiktatni az összes korábbi hibát, “tökéletes” idényre készülnek.

“2010-ben Fernando Alonsóval épp csak lemaradtunk az egyéni címről, a konstruktőri bajnokságban pedig harmadikok lettünk. A 2011-es cél olyan egyértelmű, amilyen nehéz elérni: egyet kell előrébb lépnünk egyéniben és kettőt a csapatbajnokságban. A Ferrari vagyunk, csakis ez lehet a célunk”

“Ahhoz, hogy elérjük, az elejétől szuper versenyképes autó és megbízhatóság kell. Tudjuk, hogy tökéletesnek kell lennünk, azon a téren is, hogyan reagálunk a versenyhétvége történéseire, hiszen amikor ilyen számos és ilyen erős ellenfél van, ez kell a győzelemhez.”

A csapat az abu-dzabi blama után 2011-re változtatott is a döntéshozatali háttéren, leváltották a vezető pályamérnököt, Chris Dyert, helyére a volt mclarenes Pat Fry került, emellett egy új részleget is létrehoztak a munka és a döntések optimalizálására, amelyet a Red Bull korábbi főstratégája, Neil Martin vezet.

“Már egy ideje vizsgáltuk, hogyan lehetne javítani a munkán bizonyos területeken, szóval nem az Abu-Dzabiban történtek hatására változtattunk, az legfeljebb meggyorsította a dolgot. Pat (Fry) vezényli ezentúl a pályán történő dolgokat, mind a versenyzők, mind a műszaki dolgok szempontjából.”

“Hogy a leghatékonyabb lehessen, ehhez a versenymérnökök és az összes szükséges eszköz a rendelkezésére áll, amelyeket folyamatosan javítunk is egy új részlegben, a működési fejlesztésen. Ezt az új jövevény, Neil Martin vezeti. Ugyanehhez az osztályhoz tartozik majd a szimulátor, a szélcsatorna és a műszaki iroda munkájának összehangolása is. Más változás nem lesz.”

A Ferrari tegnap azt is bejelentette, hogy az új autóját a csapatok közül elsőként, január 28-án leplezi majd le. Domenicali hangsúlyozta, hogy a korai bemutató nem jelenti a fejlesztési munka végét.

“A Baherini startnál szereplő autó nagyon sokban különbözik majd a Maranellóban a bemutatón láthatótól. Az utolsó napig folytatjuk a fejlesztését, ahogy valószínűleg a többi csapat is.”

A csapatfőnök hozzátette, hogy nem bánná, ha a teszteken esne is, mert az új gumikat, a Pirelli különböző modelljeit minden körülmény között jó lenne kipróbálni.

“Ha nem esik, nem próbálhatjuk ki őket, ami eléggé megnehezítené majd az első vizes pályás versenyhétvégét.”

Forrás: www.vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás