A Ferrari pályájára érkezik az F1

Második helyszínéhez érkezik a Forma-1-es csapatok amerikai tûrája. Az Egyesûlt államokban, egyértelmûen a Ferrari a favorit. De a csodagyerek boríthatja a papírformát.

Nagyon bízott benne a Ferrari, hogy a monacói verés után Kanadában visszavághat a McLarennek. Végûl azonban ez nem jött össze, sõt még nagyobb hátrányba kerûltek. Tény azonban, hogy nem derûlt ki mire is lett volna képes a csapat, hiszen jól lehet egész hétvégén a McLarenek mögött voltak, de a kaotikus versenyen minden ellenûk dolgozott.

Kimi Räikkönen nekiment Felipe Massának az elején, amitõl megsérûlt az autója, majd a brazilt meg kizárták. Ezzel

Ferrari vagy McLaren?

szemben Hamiltonnak minden egyes biztonsági autós fázisnál szerencséje volt. A McLaren fölénye azért sem volt átûtõ, mert bár igaz, hogy Alonso is sokat veszített a safety car felbukkanásával, de elõtte is kelt-fekûdt a pályán, közelében sem volt – elsõ F1-es gyõzelmét szerzõ – csapattársa briliáns teljesítményének.

ám míg a montreali és a monacói pálya sokban hasonlít, addig az Amerikai Nagydíjnak helyet adó Indianapolis Speedway egészen más karakter. Ha valahol, akkor ott esélyesnek számít a Ferrari, így nagy reményekkel érkezhetnek. Eddig hét futamot rendeztek Indianapolisban, ezek közûl egyetlenegyet, a 2001-es futamot nem a vörösök nyerték.

Szûkségûk is van a gyõzelemre, hogy tartsák a lépést a wokingi alakulattal, hiszen hiába nyert az eddigi hatból hármat a Ferrari, ugyanannyit, mint ellenfele, a pluszpontokban nem áll tûl jól. Míg a McLaren versenyzõi négyszer egyûtt állhattak dobogóra, addig az olaszok pilótái egyszer integethettek közösen. Jelenleg 88:60 a McLaren javára. Lassan már nem is Alonsotól kell tartaniuk, hanem a minden "szabály felrûgó" Hamiltontól.

Harmadik esélyesként ismét a BMW kerûl a képbe, akik – figyelembe véve Nick Heidfeld 2. helyét – ha így folytatják, akár második erõvé is fejlõdhetnek. A bajor csapat bízik benne, hogy idén is megûsszák az amerikai tûrát egyetlen komoly balesettel, tavaly Heidfeld bukott látványosat, addig idén Robert Kubica élt tûl egy elképesztõ balesetet. Kubicának itt biztos nem lesz baja, mert nem ûlhet autóba, helyette Sebastian Vettel vezet majd.

Pálya és verseny:

A Forma-1-es pilóták szeretnek Indianapolisban versenyezni, egyedûl itt autózhatnak döntött szakaszon. S bár unalmas a pálya belsõ része, Indianapolis történelme és hangulata miatt kiemelt gyõzelemnek számít az itteni siker. Az eredeti pályát 1909-ben 3,2 millió téglából építették, melynek emlékét ma is õrzi a rajt után meghagyott sor.

Schumacher ötször volt itt a legjobb

Nem a hagyományos Nascar-pályát használják az F1 résztvevõi, csak az ovál kevesebb mint felén száguldoznak, majd áttérnek egy lassabb, kanyargós részre. Az ovál részen nem a megszokott irányban, hanem szemben hajtanak. A 4192 méter hosszû körben így is 55 százalékot mennek padlógázzal, sõt az ovál szakasznál több mint 20 másodpercig, 1780 méter hosszû szakaszon egyfolytában gyorsítanak, ami kiemelkedõen megterheli a motorokat.

A gumik is kifejezetten komoly terhelést kapnak a ferde szakaszon. Ki ne emlékezne a botrányba fulladt 2005-ös versenyre, ahol mindössze a hat bridgestone-os autó körözött, mert a Michelin gumik alkalmatlanok voltak.

FORMA-1-ES AMERIKAI NAGYDíJ:

Idõmérõ edzés: 2007. jûnius 16., magyar idõ szerint 19:00 órakor kezdõdik

Futam: A 73 körös Amerikai Nagydíj jûnius 17-én 19:00-kor kezdõdik.

2006-os dobogó: 1. Michael Schumacher, 2. Felipe Massa, 3. Giancarlo Fisichella

Pályarekord: Rubens Barrichello 1 perc 10.399 másodperc – 2004

Forrás:vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás