A Ferrari már a Mercire hajt

2015maurizioarrivabeneA szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon a Mercedes hozta a kötelezőt, a szokásos – vagy még nagyobb – fölénnyel aratott kettős győzelmet. Az már nagyobb meglepetést jelentett, hogy a második erő a Ferrari volt, az olasz csapat igen nagyot ugrott előre a télen.

A maranellói alakulat főnöke, Maurizio Arrivabene nem is titkolja, hogy a biztató hétvége után a Mercedest helyezték a célkeresztjükbe:
“Az első célunk az volt, hogy meglássuk, mit tud a Williams és a Red Bull. Most már jobban hihetünk magunkban, és megpróbálhatjuk a Mercedeshez való felzárkózást. Úgy gondolom, hogy a barcelonai tesztek és a pénteki és szombati nap után már elég biztosan tudtuk, mi is van a tarsolyunkban, szóval nem tartottunk a versenytől.”

“Kár, hogy (a williamses Valtteri) Bottas nem indult, mert ő jó viszonyítási alapot jelentett volna, de még így is azt gondolom, hogy ezután nem a második helyet kell céloznunk, ideje az előre tekinteni és az első helyre gondolni.”

Kimi Räikkönen a bal hátsó kerék rossz rögzítése miatt kiesett Melbourne-ben, de ő is úgy hiszi, hogy a vörös autó nincs messze az ezüst nyíltól: “Nyilván még nem vagyunk elég gyorsak, de úgy látom, hogy a versenytempónkban jóval kisebb a különbség, mint az időmérőn.”

A Ferrari formajavulása a Mercedes figyelmét sem kerülte el:
“Nagyjából 30 másodperces előnnyel nyertünk a Ferrari előtt Melbourne-ben. Ha megnézzük, hogy álltak tavaly, lenyűgöző (a versenyképességük). A GPS-adatokból jól látjuk, hogy erős a motorjuk és nagyon jó az autójuk. Azt hiszem, csak idő kérdése, hogy beérjenek minket, ugyanis a Ferrarinál minden megvan ahhoz, hogy sikerüljön a felzárkózás” – mondta a csapatfőnök Toto Wolff, aki egy másik megszólalásban leszögezte, hogy Hamiltonék nem fogták vissza magukat a futamon, a félperces előny volt a valós különbség.

A címvédő, melbourne-i győztes angol pilóta is veszélyesnek látja a Ferrarit: “Hatalmas előrelépést láttunk a Ferraritól, megelőzték a Red Bullt és a Williamst, szóval nagyot léptek előre, idén oda kell figyelni rájuk.”

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás