A Ferrari és a Renault lehet a KERS beszállítója
Habár az eredeti tervek szerint csak a 2013-as szezontól kezdve tért volna vissza a Száguldó Cirkuszba a tavaly számûzött kinetikus energia-visszanyerõ rendszer (KERS), a Williams azt szorgalmazza, hogy már a jövõ évben ismét használható legyen, miután felmerült annak lehetõsége, hogy a Renault és a Ferrari látná el a mezõnyt a hibrid technológiával.
Habár az eredeti tervek szerint csak a 2013-as szezontól kezdve tért volna vissza a Száguldó Cirkuszba a tavaly számûzött kinetikus energia-visszanyerõ rendszer (KERS), a Williams azt szorgalmazza, hogy már a jövõ évben ismét használható legyen, miután felmerült annak lehetõsége, hogy a Renault és a Ferrari látná el a mezõnyt a hibrid technológiával.
Mint ismert, a formula-1-es csapatoknak a tavalyi évben volt lehetõségük elõször használni a KERS-et, ám mivel csak néhány istálló tette le mellette a voksát, végül megegyeztek abban, hogy az idei évben nem viszik pályára azt, noha a szabályok elméletileg erre lehetõséget biztosítanak.
Az utóbbi idõszakban azonban ismét felmerült az energia-visszanyerõ rendszer használatának lehetõsége, hiszen annak jobban megfontolt bevezetésével növelni lehetne a sportág izgalmait. A Williams technikai igazgatója, Sam Michael a Reutersnek nyilatkozva a Formula-1-es Csapatok Érdekvédelmi Szervezetének (FOTA) szerdai ülését követõen elárulta, a Renault készen áll arra, hogy az egész mezõnyt ellássa a hibrid technológiával, míg a Ferrari motorpartnereinek szállítaná a rendszer.
„Eredetileg 2013-ról volt szó, ám a Ferrari és a Renault benyújtott egy javaslatot a FOTA-nak, melynek értelmében kevesebb mint 1 millió euróért képesek volnának biztosítani a rendszert” – mondta a szakember.
„Szóval mi jelenleg azon az állásponton vagyunk, hogy 2011-ben szeretnénk használni a KERS-et, mégpedig az övékét. A Ferrari és a Renault is ajánlatot tett, s a költségek nagyjából megfelelnek az elvárásainknak, viszont mindezt feltételekhez kötötték: csak akkor hajlandóan biztosítani a rendszert, ha az a tavalyi 400 kJ helyett 600 vagy 800 kJ energiát biztosít.”
Michael hozzátette, véleménye szerint a csapatok a jövõ hétvégi Spanyol Nagydíj helyszínén, Barcelonában újra összeülnek majd, hogy megvitassák a KERS 2011-es visszatérését.
„Azt hiszem, a FOTA összegyûlik majd Barcelonában a KERS 2011-es bevezetésének ügyében.”