A Brawn agyonverte a mezönyt, Buttoné a pole!

A Brawn-Mercedes története elsõ Forma-1-es nagydíjának idõmérõjén totális gyõzelmet aratott: Jenson Button és Rubens Barrichello elfoglalta az elsõ sort. A harmadik helyrõl Sebastian Vettel indul holnap. Bár számíthattunk erre a téli tesztek alapján, mégis elképesztõ, amit a Honda hamvaiból ûjjáéledt Brawn GP mûvelt Ausztráliában: a csapat végig uralta az idõmérõ mindhárom szakaszát, és történetének elsõ versenyén rögtön mindkét autóját a rajtrács elsõ sorára juttatta.

A Brawn fölénye elképesztõ, a második idõt autózó Barrichello lazán háromtizeddel elõzte meg a harmadik leggyorsabb Sebastian Vettelt, a pole-t megszerzõ Button pedig még veterán csapattársának is további háromtizedet adott. Az angol pályafutása során negyedszer, Melbourne-ben másodszor rajtolhat majd az elsõ rajtkockából.

Dicséretet érdemel a Red Bull és kûlönösen Sebastian Vettel, hiszen a csapat autója nem rendelkezik a vitatott, és egyértelmûen elõnyt jelentõ diffûzorral, a kis német pedig alig vezethetett a szabadedzéseken.

Az edzéseket végig uraló williamses Nico Rosberg a kvalifikáción már nem volt olyan erõs, csak a harmadik sorba jutott, hiszen a Brawnok és Vettel mellett a BMW-s Robert Kubica is megelõzte.

Az ûjítás, a KERS egyelõre nem jelentett elõnyt az azt alkalmazó csapatoknak, a vele felszerelt hét autó közûl mindössze kettõ – a két Ferrari – jutott be az elsõ tízbe. A maranellóiak a toyotásokkal alkotnak sormintát a 7. és a 10. hely között: Glock-Massa-Trulli-Räikkönen a sorrend.

Az idõmérõ utolsó szakaszának leglassabbja Mark Webber volt.

A McLaren pocsék kvalifikáción van tûl: az elsõ szakaszból ugyan sikerûlt továbbvergõdni, de a második menetben a világbajnok, Lewis Hamilton mûszaki hiba miatt már pályára sem lépett, holnap így a 15. helyrõl rajtol. Tovább rontja a képet, hogy Heikki Kovalainen próbálkozott, de így is csak a 14. lett, azaz csapattársához hasonlóan szinte a garázsban is maradhatott volna.

A Renault-nak sem alakult jól a kvalifikáció: Nelsinho Piquet már az elsõ szakaszban elvérzett (17.), Fernando Alonso pedig az utolsó elõtti kanyarban elrontott gyors köre miatt nem fért be a Q3-ba.

A Force India autóiba hiába kerûlt Mercedes motor, a csapat továbbra is sereghajtó maradt. Sutil és Fisichella csak a Toro Rossó-s Sebastien Bourdais-val bírt el. A mezõny egyetlen ûjonca, Sebastien Buemi holnap a világbajnok mellõl, a 16. rajtkockából vághat neki elsõ F1-es nagydíjának.

A 2009-es idény elsõ versenye, az Ausztrál Nagydíj európai kontinentális idõ szerint holnap reggel nyolckor kezdõdik.

Forrás:vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás