2007 – Zárószó

A 2007-es szezon a Formula 1 történelmének talán egyik legfurcsább és egyben legemlékezetesebb szezonja volt.

Rögtön az év elején bele kellett törődni, hogy az évekig meghatározó szerepet betöltő és eddigi legsikeresebb Formula 1-es pilóta Michael Schumacher nem áll többet rajthoz a Formula 1-ben.

Helyére Felipe Massa mellé Kimi Räikkönen érkezett és sokan gondolták, hogy õ lehet a Ferrari első számú pilótája. A 2006-os év világbajnoka pedig a Renault csapattól átigazolt a McLaren csapathoz, és mellé egy ûjonc érkezett Lewis Hamilton. A 2006-os világbajnok csapat Renault pedig Giancarlo Fisichella és a szintén újonc Heikki Kovalainen kezdte a szezont.

ûj szabályok és a Bridgestone állttal egyedüli gumiszállító tette még érdekesebbé a szezon elejét.

Az első három futam után máris nyilvánvalóvá vált néhány érdekesség. A 2007-es évet egyértelmûen a Ferrari és a McLaren dominanciája fogja uralni, és egyik csapatnál sincs első számú pilóta.

Aztán hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy Lewis Hamilton egyáltalán nem tiszteli a világbajnok csapattársát és világbajnoki babérokra tõr.

és megérkezett a Formula 1 talán legszégyentelenebb eseménye a kém botrány, ami alaposan felkavarta és megosztotta a sportágat. A két fõszereplõ csapat ki más lehetett volna, mint a Ferrari és a McLaren. ítélet, fellebbezés majd végsõ, de furcsa ítélet.  A FIA fellebbviteli bírósága nagyon érdekes döntést hozott. A McLaren csalt, mert felhasználta vagy szándékában állt felhasználni a Ferraritól szerzett dokumentációt. A csapatott kizárták és 100 millió dolláros bûntetés fizetésére kötelezték. A pilótákat viszont nem zárták ki. Ugye melyen érdekes. A pilóták a csalással megszerzett elõnyûket figyelmen kívûl hagyva folytathatják a versenyzést. Az ûgyben érdekes Biatore köpönyegforgatása is. Az elsõ ítélet után, amikor felmentették a McLarent fel volt háborodva. Elmondta, hogy valószínûleg a gumikra való átállás sem véletlenûl sikerûlt csak a McLarennek a volt Michelines csapatok közûl.  Majd rögtön visszakozott, amikor õk is kémkedés gyanûjába keveredtek. Egy szó, mint száz a kémûgy ezek után beárnyékolta az egész szezont.

És közben jött a Magyar Nagydíj. ûjabb McLaren fõszerepléssel, sportszerûtlenséggel. Alonsó rajthelybûntetést, míg a csapat a versenyen szerzett pontjainak elvételét kapta bûntetésûl.

Továbbra is egyértelmû volt, hogy a két vezetõ csaptatnál nincs pilóta sorrend. és mindössze a BMW-nek sikerûlt a két élcsapat mellett olykor felférni mellettûk a dobogóra. Viszont nyilvánvalóvá vált egy másik tény is. Míg a Ferrarinál remek volt a csapat hangulat és a pilóták nagyon jól kijöttek egymással addig, a McLarenél majdhogy nem ölre mentek a pilóták. A végén valószínûleg ez is kihatott a végeredményre.

Egész szezonban egyértelmûen megbízhatóság szempontjából a Ferrari le volt maradva a vetélytársa mögött, de mivel egyes pályák nagyon jól fekûdtek a Ferrarinak és általában a versenytempójuk közel olyan vagy jobb volt, mint a McLarenek végig versenyben tudtak maradni az egyéni vb címért folytatott harcban. Persze valljuk be, hogy közre játszott az is hogy a McLarent megbûntették, de ezt csak saját maguknak köszönhetik.

Aztán a Japán Nagydíj után minden eldõlni látszott, bár itt némi FIA segítség is közre játszott a McLaren javára. Gondoljunk a késve érkezett e-mail levélre, ami utasította a csapatokat az egyforma gumi használatra. Emiatt már az elején ki kellett jönnie a Ferrari pilótáknak gumicserére kûlönben kizárták volna õket. A Japán Nagydíjjal kapcsolatban még ne felejtsûnk el egy esemény. A biztonsági autó mögött történt egy baleset, ami Sebastian Vettel és Mark Webber kieséséhez vezetett. A felvételek alapján Hamilton szabálytalan viselkedése és manõverei is közrejátszódhattak a balesetben. Bûntetést még sem kapott. A futam után egyértelmûvé vált, hogy Kiminek csak akkor van még esélye a VB megnyerésére, ha csapattársa támogatja, és a McLaren legalább egyszer hibázik. Mindkét dolog megtörtént.

A Kínai nagydíjon McLaren és Lewis Hamilton nagyot hibázott és kiesett. Ezzel az utolsó versenyre három világbajnok esélyes érkezett meg.

Az utolsó versenyen pedig beigazolódott, hogy igen is szűkséges a megfelelő csapat szellem és rutin a gyõzelemhez. Hamilton többször is hibázott és az autója is rendetlenkedett. A Ferrari viszont remekül ment. Alonso képtelen volt lépést tartani velük. Egyébként a két Ferrari pilóta már a rajtnál leiskolázta csapatmunkában a két McLarent. És jött Massa aki pedig megmutatta a McLarennek hogy mit jelent a csapatszellem. Egyértelmûen megnyerhette volna a hõn áhított hazai versenyt, de előbbre tartotta a csapat érdeket, mint a sajátját, bár lehet, hogy ezzel egyengette a további karrierjét is. Kimi Räikkönen megnyerte a futamot és mivel Alonso csak harmadik Hamilton pedig csak hetedik lett ezért a VB cím is övé lett. és még egy érdekesség. A futam elõtt kiderûlt, hogy Hamilton szabálytalanul több garnitûra gumit használt el a megengedetnél, még sem kapott bûntetést.

A Ferrari mindkét trófeát elhozta. Méghozzá a kémûgy segítsége nélkûl is. A végelszámolásnál ugyan is a Ferrari 204 pontot gyûjtött, míg a McLarren pedig ha nincs, a kémûgy 203 pontot mondhatna magáénak.

Na és akkor még mindig nincs vége a kálváriának. A futam végén kiderûlt, hogy állítólag a BMW Sauber és a Williams csapat autóiban használt ûzemanyag hõmérséklete nem felelt meg a szabályoknak a Brazil Nagydíj alatt. Beidézték a csapatvezetõket majd bizonyíték és hiányos szabályzat miatt felmentették õket. Ne feledjûk, hogy amennyiben õket utólag megfosztják az eredménytõl akkor Hamilton a bajnok. A McLaren azonnal közölte, hogy fellebbez. érdekes hogy a futam elõtt és a Japán futamon, amikor Hamiltont mentették fel sokkal egyértelmûebb szabálysértéskor akkor nem felebeztek.

Tehát megvan rá az esély bár nagyon minimális, hogy Kimitõl elveszik a VB címet.

Tehát ahogy az elején kezdtem nagyon érdekes és emlékezetes szezon volt a 2007-es. Volt itt minden: kémbotrány, sorozatos szabálytalanságok és sportszerûtlenségek, kitiltás, pontlevonás, nagyszerû és izgalmas futamok, és végig kiélezett verseny a VB címért.

Zárásként csak azt tudom mondani: remélem, hogy hasonló jó lesz a jövõ évi bajnokság is, kémbotrány, sorozatos szabálytalanságok és sportszerûtlenségek nélkûl.

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás