Bemutatta 2025-ös autóját a Ferrari – két bajnoki címet várnak tőle!
Új festéssel, 99%-ig megújulva érkezett meg a Ferrari 2025-ös Forma–1-es autója, mellyel a bajnoki duplára hajt a csapat.
Nemigen esik meg a Ferrarival, hogy a bemutatója egy másik bemutató árnyékába szorul, ám most pontosan ez történt. Eredetileg február 19-ére hirdettek meg egy külön csapatbemutatót, melynek keretében online rántották volna le a leplet az idei F1-es modelljükről. Csakhogy az SF-25-ös már a kedd esti londoni festésbemutató „leple alatt” megérkezett online.
Ahogy az F1 nagy évnyitóján betolt korábbi versenygép, úgy a tényleges 2025-ös autó is sötétvörös festéssel mutatkozott be, motorborításán egy nagy fehér sávval. A gép elnevezésében az előző két szezon hagyományát követi, a csapat elmondása szerint a folytonosság fontosságát hirdetve. Reményeik szerint a pályán nyújtott teljesítményben és az eredményekben is meglesz ez a folytonosság, hiszen 2024-et igen erősen zárták.
Az autójuk 99%-ban megújult a tavalyihoz képest, szinte nincs olyan alkatrésze, amit egy az egyben áthoztak volna az SF-24-esről.
„Ahogyan az olasz sajtó megszellőztette, az egyik nagy változást az autó felfüggesztésének átalakítása jelenti: elöl a Red Bull és a McLaren által évek óta (és a Mercedes által tavaly óta) használt vonórudas megoldásra váltottak. Emögött elsősorban aerodinamikai okok és célok állnak: szeretnék jobban hasznosítani az autó alá, illetve oldala köré áramló levegőt. A csapat szerint az aerodinamikai fejlesztésben is nagyobb mozgásterük lett ezáltal azok után, hogy az előző verziónál tulajdonképpen elérték a plafont.”
A csapat kitartott a rövidebb orrkúp mellett, az oldalsó és a versenyző feje feletti légbeömlők alakja sem változott drámaian. Az oldaldobozok kialakítását módosították, és – bár ez nem látszik – a hírek szerint a padlólemezen is komoly átalakításokat végeztek. Változás történt még a hátsó szárnynál, ami V-alakot kapott.
Kutatás az apró nyereségek után
A Ferrari célja a szabályrendszer utolsó évében az autó fejlesztési potenciáljának növelése volt. Nagy gondot fordítottak a gumikezelés és az időmérős teljesítmény javítására, amivel mindkét versenyzőjük életét megkönnyítenék idén azok után, hogy Charles Leclerc-nek, de a Mercedesnél Lewis Hamiltonnak is voltak problémái tavaly egy körön.
„Az új autó bemutatója nagyon izgalmas és büszke pillanat a csapat minden tagja számára” – nyilatkozta Frédéric Vasseur csapatfőnök. „Hónapok kemény munkája van az SF-25-ben, hála a csapat elhivatottságának. Izgatottan látjuk, hogy a munkánk gyümölcse most testet öltött, és készülünk a pályára vitelére.”
A Ferrari szerdán fogja bejáratni az új autóját egy 200 kilométer megtételét lehetővé tevő filmes napon, a gyár mellett kanyargó tesztpályáján, Fioranóban. Elsőként Charles Leclerc ülhet volán mögé.
Az SF-25-ös egy továbbfejlesztése az SF-24-esnek, ami remek kiindulási alapot kínált számunkra” – állapította meg Loic Serra a karosszériáért felelős technikai igazgató, aki tavaly állt munkába a Scuderiánál.
„Keményen dolgoztunk, az autó kilencvenkilenc százalékán változtattunk, átalakítottuk a felépítését, hogy több teljesítményt hozzunk ki belőle. A vonórudas első felfüggesztés csak a legszembetűnőbb a sok jelentős változtatás közül.”
„Arra számítunk, hogy az új szezon nagyon szoros küzdelmet fog hozni, és a végeredményről ezredmásodpercek fognak dönteni. Mind a legjobbunkat nyújtjuk, hogy megtaláljuk ezeket az időnyereségeket, még ha csak aprók is, mert számíthatnak. Arra számítunk, hogy kezdettől versenyképesek leszünk” – tette egyértelművé a Mercedestől érkezett francia szakember.
Motorfronton is lesz fejlődés
Bár a motorfejlesztést 2022-elbefagyasztották, a Ferrari az erőforrásával is igyekezett előrelépni. Az elmúlt évben voltak bizonyos sajátosságai a motorjuk erőleadásának, amik hátrányos helyzetbe hozták őket bizonyos pályákon. „Keményen dolgoztunk az összes vezérlőstratégián és eljáráson, hogy minden alkatrész minden pályán és eseményen jól működjön” – jelentette ki Enrico Gualtieri, a motorrészleg technikai igazgatója.
„A megbízhatóság továbbra is elsődleges, és nagy figyelmet fordítottunk a felkészülésre, a minőségre és a következetességre, hogy a legmagasabb szinten teljesíthessünk a pályán. A 2025-ös szezonnak lesz pár különleges kihívása, de készek vagyunk szembenézni ezekkel, miközben megszállottan figyelünk minden részletre. Hisszük, hogy az SF-25-össel elérhetjük a céljainkat.”
Vasseur: Mindét bajnoki címet akarjuk!
A Ferrari tavaly az utolsó versenyig harcban volt a McLarennel a konstruktőri bajnoki címért, amit mindössze 14 ponttal bukott végül el. Vasseur reméli, hogy idén megtehetnek egy újabb lépést.
„Tavaly az utolsó kanyarig harcoltunk a konstruktőri címért, és most szeretnénk erre építeni, egy erős alappal indulva, célba véve mindkét bajnokság megnyerését”
– tette egyértelművé a csapatfőnök.
Carlos Sainzot időközben Lewis Hamilton váltotta, aki újult erővel és motivációval szállna harcba a nyolcadik F1-es bajnoki címéért. Persze Charles Leclerc-nek is a trófea a végső célja. „Lewis érkezésével új a versenyzőfelállásunk, és úgy érezzük, hogy csapatként megtehetjük azt az extra lépést, amivel a legjobbá válhatunk. Tudatában vagyunk annak, mekkora kihívás vár ránk, de készen állunk mindent beleadni, hogy a legmagasabb szinten versenyképesek legyünk, tudva, hogy közben a szurkolóink támogatására is számíthatunk, akik mindig inspirálnak minket. Ideje a munkára összpontosítani és a pályán beszélni. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon” – fogalmazott Vasseur.
Hamiltont felvillanyozza a Ferrari
Lewis Hamilton 12 Mercedesnél töltött év után váltott csapatot. Idén vezet először olyan autót az F1-ben, amit nem a csillagos márka erőforrása hajt. „Az első heteim egészen hihetetlenek voltak. Első kézből tapasztaltam meg, milyen szenvedély és elhivatottság jellemzi az egész csapatot. Izgalmas, hogy most először leplezhetek le egy Ferrari-autót” – mondta Hamilton.
„Kemény munkával készültünk a szezonra, és nem is akarhatnánk éhesebben és elszántabban a sikert. Nagyon vártam már a szezont az új fejezet miatt, és csak még inkább felvillanyoz az a csapatszellem és hit, amit az elmúlt hónapban mindenkinél tapasztaltam. Nem is lehetnék büszkébb erre az útra, amin velük járunk. Már alig várom, hogy pályára hajthassak Charles-lal, egyre előrébb vihessük egymást, és mindent megtegyünk, hogy az élre vezessük a csapatot.”
Leclerc: Bajnok akarok lenni!
Leclerc a hetedik szezonjának vág neki a Ferrarival. „Izgatott vagyok az SF-25 leleplezése miatt. Minden évben keményen dolgozunk a fejlődésért, és az egész csapat hónapok óta gőzerővel dolgozott.”
„Tavaly igazi csatát vívtunk, és nagyon közel kerültünk a bajnoki címhez. Idén egyértelmű a cél: meg akarjuk nyerni a konstruktőri bajnokságot, és a személyes célom az egyéni bajnoki cím.”
„Lewisszal az érkezése óta szorosan együttműködünk, és hiszem, hogy az ő tapasztalata és szemléletmódja inspirálni fog. Fizikálisan és mentálisan felkészültebb vagyok az új szezonra, és már alig várom, hogy a pályán lehessek, és mindent megtehessek a Ferrari csúcsra történő visszajuttatásáért” – mondta a monacói.
Képgaléria a Ferrari SF-25-ről és a csapatról az M4Sport oldalán: