20 éve Schumacher a mennybe emelte a Ferrarit
Egyre értékesebbé és különlegesebbé teszik az eltelt évek és a jelenkor helyzete a két évtizeddel ezelőtti pillanatot: Michael Schumacher napra pontosan 20 éve törte meg Szuzukában a Ferrari hosszú nyeretlenségét, hogy a vörösök friss világbajnokaként új, aranybetűs fejezetet nyisson az F1 történelemkönyvében.
Häkkinen: Nem, nem igazán fogok másképp csinálni semmit. Csak annyit, hogy később fékezek pár méterrel minden kanyarban.
Schumacher: Azt hiszem, akkor én öt méterrel fékezek később…
Häkkinen: Akkor a kavicságyban kötsz ki!
Schumacher: Együtt fogunk… (nevetnek)
A 2000-es Japán Nagydíjra készült a Forma–1 mezőnye. Az FIA szokásos sajtótájékoztatóján a bajnokság két nagy esélyese, Michael Schumacher és Mika Häkkinen ült szembe az újságírók hadával – noha volt még hátra egy verseny, mindenki bajnoki döntőként tekintett a szuzukai viadalra. Miközben Schumacher az ellenfele bámulatos előzését és győzelmét hozó spái verseny után még hátrányban volt a bajnokságban, Monzában és Indianapolisban két győzelemmel vette vissza az első helyet, és mivel Häkkinen motorja az Egyesült Államokban megadta magát, a németnek lehetősége nyílt arra, hogy már Japánban a maga javára döntse el a bajnoki küzdelmet.
A szuzukai fölvezetés során a fenti párbeszéd hangzott el a két kétszeres bajnok között. Szavaik és ahogy egymásra kontráztak, tökéletes szimbóluma volt kettejük párharcának, amelyről 20 év távlatából talán nem túlzás kijelenteni, „fölnemesedett” Ayrton Senna és Alain Prost híres rivalizálásának szintjére.
Hullámvasút Szuzukáig
A 2000-es szezon e párharcnak a betetőzése volt. Schumacher és Häkkinen már az F3-ban nagy riválisokká váltak, megvívtak Makaóban, de az F1-ben eltérő ívet vett a pályájuk. 1998-ban még mondhatni egyenlőtlen küzdelmet vívtak, hiszen a McLaren Adrian Newey által tervezett autója kiemelkedett a mezőnyből. Így is az utolsó versenyig nyílt maradt a küzdelem. A győztes Häkkinen aztán 1999-ben megvédte a címét, miután Schumacher a szezon közepén kiesett a csatából silverstone-i lábtörése miatt.
Így válhatott az összecsapásuk harmadik, 2000-es éve az egyenlő gigászok ütközetévé: két kétszeres világbajnok állt szemben egymással, két nagyszerű csapattal a hátuk mögött, két hasonló szinten álló, de teljesen más erényekkel és gyengeségekkel rendelkező autóban ülve.
A szezon mindkettőjük számára egy intenzív, embert és idegszálakat próbáló hullámvasút volt. Az év első három pole-ja Häkkinené lett, ami azt mutatta, hogy a nyers tempót tekintve még mindig a McLaren a gyorsabb, az első három győzelmet viszont Schumacher szerezte a megbízhatóbb Ferrarival, miközben Häkkinen két motorhibával és egy egyéni hibával indított. Aztán valahol Monacóban fordulni kezdett a kocka. Schumacher ott óriási előnnyel vezetett, amikor eltört a felfüggesztése; majd Kanadában ugyan problémái ellenére megmentette a győzelmet, ám ezt egy meredek lejtmenet követte: motorhiba miatti kiesés Franciaországban, két rajtbaleset Ausztriában és Németországban, majd egy pole-ból, rossz rajttal elszenvedett vereség Magyarországon, ami után a hercegségben még 17 pontos hátrányban lévő Häkkinen már 2 ponttal vezetett az összetettben.
Az év elején még Schumacher sikere és Häkkinen veresége tűnt biztosnak, utóbbi versenyző spái győzelme után viszont már inkább tűnt esélyesnek a feljavuló finn és a McLaren. Aztán jött az újabb fordulat Schumacher monzai és amerikai győzelmével, miközben az év közben még szintén bajnokesélyesnek tűnő David Coulthard kijelentkezett a csatából. A javulás hátterében az állt, hogy a Ferrari az Olasz Nagydíjon bevetette az új fejlesztésű V10-es motorját, amely teljesítményben fölzárkózott a Mercedes erőforrására.
Szuzuka előtt Schumacher 88, Häkkinen 80 ponttal állt, ami a ferraris cím szerzését vetítette előre. Häkkinennek legalább 3 ponttal többet kellett szereznie (a győzelem és a második hely között akkor 4 pont volt a különbség) ahhoz, hogy egyáltalán versenyben maradjon a cím védésért. Ez mai szemmel talán lefutott ügynek tűnhet, ám éppen a McLaren két héttel korábbi elfüstölése figyelmeztetett arra, hogy újabb fordulat bármikor bekövetkezhet, és akár teljesen más helyzetet teremthet a szezonzáró Maláj Nagydíjra. Schumacher ráadásul túl volt már pár utolsó pillanatban, drámai körülmények között elbukott bajnokságon, így már csak emiatt is fontos volt számára az első adandó alkalommal lezárni ezt a küzdelmet.
Hogy semmit se bízzon a véletlenre, a mezőny tagjainak többségével ellentétben Schumacher nem Amerikából érkezett Japánba, hanem egy fioranói tesztről, amelyen pár aerodinamikai újítást és egy új első felfüggesztést tesztelt – sikerrel. A sok utazás miatt azonban nem volt a legfrissebb a szuzukai hétvége kezdetén.
Őrült hajsza az ezredekért – külön ligában
Fölvezetésként a vívó felek, azt ígérték, nem fognak semmit sem ajándékba adni a másiknak, és ehhez tartották is magukat. A szombati időmérő edzés elképesztően szoros, feszült és színvonalas küzdelmet hozott – a jelképévé vált annak, hogyan működött, miről is szólt a két versenyző F1-es rivalizálása. Egyikük felállított egy mércét, a másikuk felelete pedig az volt, hogy előbb följebb emelte a lécet, és úgy suhant át maga is fölötte. Ahogy Belgiumban minden idők egyik legnagyobb előzése lett az eredménye ennek az egymásra licitálásnak, úgy Szuzukában egy olyan kvalifikáció, amelynél tényleg ezredmásodpercek jelentették csak a különbséget.
Schumacher és Häkkinen is betartotta ígéretét: egyre később és később lépett a fékre. Ám ezzel nem a kavicságyban kötöttek ki, hanem új szférákba emelkedtek. Hogy mennyire, az csak akkor derült ki, amikor visszanéztek: csapattársaik 4-5 tizeddel maradtak le tőlük a végén, esélyük sem volt fölvenni velük a versenyt.
Schumacher 1:36,094 másodperces körrel kezdett az edzés közepén. Häkkinen egy perc múlva 0,074 másodperccel gyengébb kört autózott. Tíz perccel később ismét a finn következett, ekkor 0,077 másodperccel gyorsabb volt, de Schumacher egyből válaszolt: 0,109-et javított. Ez az idő sem maradt sokáig a legjobb, a mclarenes 0,074 másodperccel túlszárnyalta az utolsó előtti körén. Schumacher az utolsó 5 percbe lépve hajtott ki utoljára (harmadszor), és bár az első szektorban még 39 ezredes hátrányban volt, a célban 0,009 másodperccel az élre állt. Mivel Häkkinen a hajrában nem javított, a ferrarisé lett a pole. A finn az utolsó sikánból kigyorsítva bukta el a győzelmet.
A németet a feltűnő hallgatagsága láttán a nyomásról is kérdezték. Miközben elgondolkodott, a mellette ülő Häkkinen érdeklődve nézett rá. „Természetesen ez nem olyan verseny, mint az összes többi. Lezárhatjuk a bajnokságot itt, ami növeli a tétet. De azt hiszem, hozzászoktam ehhez. Másfelől nincs okunk ünnepelni ezt a pole pozíciót, mert bár jó, de nem ez a végeredmény. Nagyon keményen meg kell harcolnunk érte holnap, de készen állunk erre” – hangzott a válasza.
„Ez jónak tűnik! Ez piszkosul jónak tűnik!”
Hogy mennyire nem dőlt még el semmi szombaton, azt másnap már a rajt bizonyította. Häkkinen remek indulással azonnal korrigálta előző napi csalódását, és az élre állt – Schumacher hiába próbált agresszívan zárni. A duó más versenyt futott, mint a mezőny. Hamar elhúztak a többiektől, és mivel a tempójuk között nem volt nagy különbség, taktikai csata alakult ki közöttük.
A Ferrari számára a verseny előtt dilemma volt, mennyi üzemanyagot töltsenek az autóba, és milyen hosszú legyen az első etapjuk. A pole miatt elgondolkodtak azon, hogy a jobb rajt érdekében könnyebb autóval indulnak, de nem adhattak taktikai előnyt a McLarennek. Häkkinen végül 3 másodperc alatti előnnyel elsőként állt ki, Schumacher egy körrel tovább, a 23. körig bírta. Előznie nem sikerült a boxban, viszont a második kiálláshoz taktikai előnyre tudott szert tenni, miután a Ferrari kiszámolhatta, mennyi üzemanyag kerülhetett a McLarenbe. Schumacher autóját két körrel hosszabb, 17 körös etapra tankolták, és a boxfal előírta neki, hogy 2 másodpercen belül kell lennie a kiállásuk előtt. Egy ideig úgy tűnt, ez a legnagyobb igyekezete ellenére sem fog sikerülni neki, ám ekkor szemerkélni kezdett az eső, és Schumacher felzárkózott a gumik melegen tartásával bajlódó ellenfelére.
A 33. körben Schumacher már másodpercen belül volt, de az eső elállt, és Häkkinen újra próbált meglépni. Aztán jött a McLaren kiállása és Schumacher kulcsfontosságú két köre. „Láttuk, hogy Mika kiáll, és tudtuk, hogy van még két körünk, amik meghatározóak lesznek. A gond csak az volt, hogy forgalomba kerültem. Nem mondom, hogy könnyű volt megelőzni őket, egy kis időt veszítettem. Az eső csöpögött, és úgy éreztem, nem vagyok olyan gyors, mint kellene” – mesélte Schumacher a futam után.
A forgalom végül Häkkinent is hátráltatta, így amikor Schumacher a boxba kanyarodott, hiába pördült meg előtte a Benettonnal Alexander Wurz, a ferraris így is előzni tudott a gyors kiállása után. „Amikor jöttem vissza, Ross (Brawn) folyamatosan informált. Azt mondta: »Ez jónak tűnik! Ez jónak tűnik!« Nyolcvannal mentem végig a boxutcán, és szinte vártam, hogy azt mondja, nem, ez nem tűnik elég jónak. De aztán azt mondta: »Ez piszkosul jónak tűnik!« Elképesztő pillanat volt” – mondta Schumacher.
„Onnantól már csak reméltem, hogy semmi sem adja meg magát, az eső miatt pedig nem akartam hibázni az élen. Szóval nem voltak ideálisak a körülmények, de végső soron ez már nem számít, ez is elég volt.”
„Sírtak és elszégyellték magukat. Próbálták leplezni”
Michael Schumacher háromszoros világbajnokként szelte át a célvonalat. A Benetton után a Ferrarival is a csúcsra ért, az előző négy sikertelen próbálkozás és az idényen belüli hullámzások után beteljesítette a küldetését, amit 1996-ban vállalt, és 21 évig tartó szünet után az F1 csúcsára vezette a Scuderiát. Jody Scheckter óta ő volt az első bajnoka a vörösöknek.
A célba érkezés után akkora teher esett le a válláról, hogy az örömében ütlegelt kormányában is kárt tett. Ez onnantól már egy másik Schumacher volt. Sóhajai és hitetlenkedése megmutatta, az előző napi szótlansága és érzelemmentessége a mérhetetlen nyomás miatti feszültséget leplezte csupán. Mint mindig, erősnek próbált mutatkozni az ellenfelek szemében, legbelül viszont őrlődött és aggódott, hogy összejön-e végre, vagy újra elbukik.
Az ünneplés pillanatai egészen mámorosak és felemelőek voltak. Schumacher az egész csapatát átölelte, miközben ők egy emberként éltették a hősüket, a megmentőjüket, az évtizedek óta várt győzelmet elhozó megváltót: „Májkül, Májkül!”
„Nehéz szavakba önteni ezeket az érzéseket” – ismerte el az immáron háromszoros világbajnok. „Amikor átszeltem a célvonalat, kitörtek belőlem az érzelmek. Nehéz körülmények mellett mentünk ma, esett is, nem is, aztán egy kicsit, majd jobban. Az egész szezon egy hullámvasút volt. A küzdelem, amit vívtunk… Mika, megkönnyíthetted volna a dolgomat! Egyszerűen kiemelkedő volt, nincsenek rá szavak!”
Elismerte, a három elbukott év után egyre nehezebb teherként cipelte a nyeretlenséget. „Sosem gondoltam úgy, hogy nem fog már újra összejönni a bajnokság, de amikor minden évben lemaradsz róla, ezt egyre hosszabbnak érzed, és egyre csalódottabb vagy, hogy nem sikerül végül. Mindig éreztük, hogy ott a lehetőség, de bizonyos okok miatt nem tudtuk kihasználni. Végül megcsináltuk, és ez egyszerűen nagyszerű. Csak képzelem, mi lehetett Olaszországban a második kiállásomnál…”
Nos, Olaszországban népünnepély volt. Szóltak a harangok, a tifosi pedig örömmámorában még egy McLaren-koporsót is ünnepélyesen eltemetett. Ilyen vidám temetést még a világon nem rendeztek. Egy kicsi Olaszország viszont Schumachert is elkísérte Szuzukába. A Ferrari mérnökei és szerelői voltak azok, akik könnyes szemmel, a himnuszt átszellemülten ordítva ünnepeltek, szinte gyermeki hálát mutatva a győzelmet elhozó versenyzőjük felé.
A Schumacherhez éppen ebben az évben csatlakozó sajtósban (ma már menedzser), Sabine Kehmben a mai napig élnek ezen délután képei. „Elképzelni sem tudtam volna ilyen érzelmi robbanást a csapat részéről. Ahogyan átszelte a célvonalat, a garázs végében az emberek könnyekben törtek ki. Szerintem csak ezt látva, abban a pillanatban értettem meg, hogy ez mit is jelent számukra valójában” – mesélte egy tavalyi interjúban. „Olyan régóta próbálkoztak már, olyan sok éven át. Voltak ott mérnökök, akik már vagy huszonöt éve dolgoztak a csapatnál. Könnyekben törtek ki, sírtak, és elszégyellték magukat, hogy sírnak, próbálták leplezni. Sosem láttam semmit, ami ennyire megérintett volna. Ebben a pillanatban döbbentem rá arra, hogy ez még annál is nagyobb, mint amilyennek képzeltem. Az emberek látványát örökre a szívembe zártam.”
A jelen csak felértékeli a Ferrari sikereit
„Az életünk mostantól már sosem lesz olyan, mint volt” – súgta Schumacher fülébe a csapatfőnök Jean Todt a díjátadó előtt. Nem tévedett.
Michael Schumacher a Ferrarival 20 évvel ezelőtt ezen a napon elérte a célját, újra a győztesek közé emelte a Ferrarit. Ezzel viszont nem lezárta a küldetését, hanem egy új útra lépett, az öt éven át tartó dominancia útjára, melyet végigjárva a sportág létező szinte összes rekordját megdöntötte, miközben csapatával újradefiniálta az F1-ben a csapatmunka fogalmát és jelentőségét.
A Häkkinennel megvívott fergeteges párharcára ma, két évtized távlatából is nagyot dobbanó szívvel gondolunk vissza. Az, ahogyan a futam után a finn őszinte mosollyal gratulált legyőzőjének, majd ahogyan Schumacher a mérlegelésnél vállon veregette őt, és „gazfickónak” nevezte, mindent elmondott a tiszteletteljes viszonyukról. Pontosan tudták, hogy miközben nehezítették egymás életét, meg is változtatták azt. Olyasmit köszönhettek a másiknak, amit egymás nélkül talán nem érhettek volna el, nem hozhattak volna ki magukból.
A Schumacher és a Ferrari által bejárt út jelentőségét pedig a jelen Forma–1-éből visszatekintve értjük meg igazán, hiszen már látjuk, milyen hatásokat gyakorolt az a Ferrari-korszak a modern királykategóriára, a versenyzőktől megkövetelt kritériumokra, a csapatok felépítésére.
A nagy rekordok 20 évvel e szuzukai diadal után most sorra dőlnek meg, a Ferrari viszont a mai napig csak álmodik a hasonló sikerkorszakról. Olyan bajnokok buktak el velük időközben, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel, akik bár többször is a siker kapujába kerültek, de belépni nem tudtak rajta. Lassan eltelik az a 21 év Szuzuka óta, ami eltelt Jody Scheckter sikere után, és csak most, más nagyságok sorozatos elbukása után látszik igazán, milyen küldetést teljesítettek sikerrel Schumacherék 2000-ben.
„Visszatekintve azt kell mondjam, ez a verseny egészen különleges volt számomra. Nemcsak azért, mert elhozta a bajnokságot, hanem azért is, mert első osztályú verseny volt. Igazán csúcsszint volt” – emlékezett vissza 2013-ban, még a balesete előtt. „Több mint negyven körön át Mika és én szinte azonos időket autóztunk, mintha egy végtelen időmérős kört mennénk. Egyértelműen ez volt a valaha futott egyik legjobb versenyem, ha nem a legjobb. Mika fantasztikus volt, a legvégső határokig űzött.”
Forrás: M4Sport