Williams: Massa tapasztalata nagyon hasznos lesz!

massa1A Williams Forma-1-es alakulatának helyettes csapatvezetője, Claire Williams már izgatottan várja, hogy Felipe Massa csatlakozzon az istállóhoz, a tapasztalt brazil versenyző hozzáállását ugyanis már most lenyűgözőnek találja.

Felipe Massa a 2013-as versenyévad végén nyolc év után búcsút int a Ferrarinak, ahol a 2013-as Abu-dzabi Nagydíjjal bezárólag tizenegy futamgyőzelmet szerzett, 2008-ban pedig egy ponttal csúszott le a világbajnoki címről. A harminckét éves sportember helyét 2014-ben a korábbi márkatárs, Kimi Räikkönen veszi át, a brazil pilóta pedig csatlakozik Sir Frank Williams alakulatához. A klasszikus brit versenycsapat komoly tervekkel vág neki a következő esztendőnek, hiszen nemcsak pilótapárosukon változtattak, hanem motorszállítójukat is lecserélték. A második turbókorszak első évében ugyanis már nem a Renault, hanem a Mercedes erőforrásait használják majd, melyekkel mindenképpen szeretnének visszatérni a középmezőny élére. Claire Williams szerint ebben a felzárkózásban a versenyzők is fontos szerepet játszanak majd.

A harminchét éves szakember nemrég megerősítette, hogy Pastor Maldonado már hetekkel ezelőtt közölte a csapattal, hogy a szezon végén új kihívások után néz, Massával pedig valóban hosszú ideig tárgyaltak a szerződés megkötése előtt. „Pastor már korábban elárulta, hogy változásra vágyik, mi pedig tiszteletben tartottuk a döntését. Ennek értelmében új versenyzőt kellett keresnünk a 2014-es esztendőre, Felipe pedig éppen megszerezhetővé vált, hiszen a Ferrari úgy döntött, hogy Kimit szerződteti a 2014-es versenyévadra. A színfalak mögött elég sokat dolgoztunk azon, hogy megszerezzük őt, és, hogy lehetőséget tudjunk biztosítani neki a következő szezonra. Boldog vagyok, hogy sikerült mindenben megegyeznünk, és a csapat már izgatottan várja, hogy vele dolgozhasson. Ez számunkra tényleg egy nagyon jó hír” – mondta Williams a Forma-1 hivatalos honlapjának, majd részletesebben is elmagyarázta, hogy miért a rutinos brazil mellett tette döntött.

„Felipe tizenkét éve tagja a Forma-1 mezőnyének, ez alatt az idő alatt pedig több alkalommal is bizonyította tehetségét, és rengeteg tapasztalatot szerzett, melyek roppant fontosak lehetnek majd a csapat számára. Az istálló jelenlegi helyzetében úgy gondolom, hogy szükség is van erre, szóval elsősorban a tapasztalat szólt mellette, de azt a tényt sem szerettük volna elhanyagolni, hogy a múltban képes volt arra, hogy futamokat nyerjen. Valtteri idén debütált, ezért a jövőben is szüksége lesz még a tapasztalatszerzésre, ezért mindenképpen szerettünk volna mellé egy rutinosabb versenyzőt, aki az ő fejődését is segítheti. Úgy gondolom, hogy Felipe tökéletes erre a szerepkörre is. A hozzáállása egyszerűen fantasztikus! Úgy gondol a Williamsre, mint egy új kihívásra, és szeretne komolyabb eredményeket elérni a csapattal, és pontosan ez az, amit mi is szeretnénk” – tette hozzá.

Később az istálló alapítójának lányával beszélgető riporter azt is megkérdezte, hogy a csapat nem aggódik-e amiatt, hogy Massa már „elhasználta tehetségét”, azaz hiába rutinos, túljutott már a csúcson. Erre a következő válasz érkezett: „Nem! Én úgy hiszem, hogy az ember képes arra, hogy a korral egyre erősebbé és erősebbé váljon. Biztos vagyok abban, hogy több sikeres évad áll még előtte, szóval nem értek egyet ezzel a kijelentéssel. Úgy gondolom, hogy a csapat is hasznot húzhat a tapasztalatából, hiszen olyan dolgokon ment már keresztül, amin csak kevés fiatal pilóta, sőt sokkal higgadtabb is tud maradni azokban a helyzetekben, melyekben a fiatalok akár hibázhatnak is. Egyébként sem tartom őt idősnek, hiszen még mindig egy fiatal srácról van szó! Egy fiatal srác, sok tapasztalattal, azt hiszem, hogy erre a kombinációra lesz szükségünk a 2014-es évben!”

 

Forrás: Híradó.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás