Vizsgálat indult Räikkönen ellen

Vizsgálatot indított az FIA Kimi Räikkönen ellen a második szabadedzésen bemutatott manővere kapcsán. A finnek nem volt szerencsés napja Brazíliában.

kimi
Kimi Räikkönen

2007 bajnoka a pálya középső szakaszában találkozott össze Carlos Sainzcal, miközben épp a kormányán állítgatott valamit. A spanyol megelőzte őt, majd Kimi Räikkönen hiába jelezte neki, hogy zokon vette rámenősségét, előtte is maradt. Egészen a célegyenes elejéig, ahol a Ferrari szélárnyékból külső ívre vágott ki, majd miután elment a Toro Rosso mellett, útját keresztezve a boxba hajtott.

Az FIA nem találta veszélytelennek a megmozdulást, így azonnal jelezte, a leintés után meghallgatásra várja az érintetteket. Érdekesség, ugyanarra a szabálypontra hivatkozva tette mindezt, amely alapján két hete Sebastian Vettelt is megbüntette a féktávon történt irányváltása miatt.

Räikkönen nem akarta kommentálni a történteket. „Nos, ez a bírák dolga, nincs értelme ezt elemezgetni itt” – nyilatkozta a Sky Sportsnak szűkszavúan.

Napjáról sem mondott sokkal többet. Csupán azt árulta el, mi idézte elő az edzés második felében történt fékhibáját, melyről a csapatrádión is beszéltek mérnökével. „Sajnos egy sisakfólia került a fékhűtésbe, emiatt túlmelegedett a fékem. Elég peches voltam” – mondta a péntek délutánt közvetlenül csapattársa mögött, a 8. helyen záró finn.

Johnny Herbert szerint talán fölösleges volt a megmozdulása, ám a büntetést is annak tartaná. „Szerintem ez még elfogadható. Ha időmérőn történik, teljesen más a történet. Rendben, ez csak szabadedzés, de miért zavarná ez őket? Tudjuk, hogy megy a szabadedzés, meg akarják találni a megfelelő beállításokat, nyilván nem figyelnek annyira arra, hol is vannak a pályán. Én nem büntetném ezért Kimi” – mondta a korábbi versenyző.

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás