Vettel rántotta össze a Ferrarit

vettel2A Ferrari csapatfőnöke szerint Sebastian Vettel a pályán kívül is nagyon sokat adott a csapatnak, a német pilóta és Kimi Räikkönen közös munkája felbecsülhetetlen érték.

A Ferrari óriási megújuláson esett át a 2014-es szezon végén, a csapatnál mind a vezetők, mind a versenyzők szintjén személycserék történtek. A tavalyi szezonzáró után érkezett csapatfőnök, Maurizio Arrivabene (“jól jött”, tényleg ez a neve – a szerk.) azt mondja, a Red Bulltól Fernando Alonso helyére igazolt Sebastian Vettellel többszörösen jól jártak, a pályán hozott eredményein messze túlmutat a hozzájárulása:

“A csapatnál nagyon jó az atmoszféra. Sebastian lendületet, lelkesedést hozott magával. Sokszor ő rántotta össze a csapatot, és ami a legfontosabb, a csapattársával is nagyszerű a viszonya. Pontosan ezért mondtam Kimi hosszabbításának bejelentésekor, hogy pillanatnyilag a stabilitás a legfőbb a csapatnál.”

“Seb nagy bajnok, ugyanakkor olyan ember, aki Kimivel közösen segít a csapat konszolidálásában, segít abban, hogy mindannyian összekapaszkodjunk. Az Olasz Nagydíj után is láthatták ezt: elég ránézni, mindig mosolyog, mindig pozitív, ilyenkor én is egy kicsit lazább vagyok, amikor panaszaim lennének.”

Bár Vettel jelenlegi hozzáállása éles kontrasztot alkot a miatta ejtett Alonso utolsó két évében látott panaszkodós, már-már cinikus attitűdjével, Arrivabene nem szeretné kritizálni a McLaren-Hondához átigazolt spanyolt:

“Egyáltalán nem szeretnék Fernandóról beszélni. Jóval azelőtt megismerkedtünk, hogy én lettem a csapatfőnök, jó is a viszonyunk, de róla nem szeretnék beszélni, én csak a saját versenyzőimről akarok nyilatkozni, velük pedig nagyon elégedett vagyok.”

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás