Vettel nyerte a csillagok őrült háborúját Silverstone-ban!

Egy pazar rajt és egy pazar előzés – egyik Mercedes sem bírt Sebastian Vettellel, aki negyedik idei győzelmével erősítette meg bajnoki vezetését. Lewis Hamiltont pofozták az első körben, de talpra állt, és visszakapaszkodott a dobogó második fokára!

A Brit Nagydíj sok minden más mellett arra a kérdésre is választ adott, hogy mit jelent a „középmezőny” fogalom. Körülbelül annyit, hogy nem úgy előzi őket az élmezőny, mint az úton felejtett bójákat, kell hozzá egy középtávú egyenes is… De akkor nincs kérdés! Mert mind Lewis Hamilton, mind Kimi Räikkönen úgy ment át rajtuk, mint kés a vajon.

Arról pedig, hogy letesztelik a mezőnyt, még a rajt utáni 3. kanyarban döntöttek, ahová egyet nem értésben érkeztek. Hamilton indult az élről, de nem jól! Visszaesett annyira, hogy a 3. helyről startoló Räikkönen egy óvatlan pillanatban kipöccintette. A brit ment hátra a mezőny végére, a finnt meg úgy küldték. 10 másodpercet ért a mutatványa, amit a soron következő kerékcsere alkalmával töltött el a boxban, s jött vissza a 10. helyre. Néhány kör és már ötödik volt. Épp Hamilton mögött, aki eddigre már rég átverekedte magát a teljes mezőnyön.

Mindketten úgy csináltak bohócot a mezőnyből, hogy a koccanásuk után körökön át panaszkodtak a rádión az autójukra. Erre jött két ajándék biztonság autós szakasz, amit mindketten tökéletesen kihasználtak.

A futam végéhez közeli mezőnylassításkor Valtteri Bottas vezette a mezőnyt Vettel, Hamilton és Räikkönen előtt. A Ferrarinak volt némi gumielőnye, hiszen meglátogatták a boxot az első biztonsági autós fázis során, amit még Marcus Ericsson falba csapódása idézett elő.

A vége az lett, hogy mind a Ferrarik, mind a csapattárs, Lewis Hamilton megelőzte Bottast. Vettel megnyerte a futamot, megállítva ezzel Hamilton hihetetlen sorozatát, amivel majdnem beállított egy újabb rekordot. Ayrton Senna Monacóban ötször nyert egymást követő években, míg Hamilton most készült az ötödikre a hazai versenyén.

Räikkönen elismerte a hibáját, ami leginkább beleszólt abba, hogy a brit ne érje el célját, de ez mit sem javít azon a helyzeten, hogy ezzel Sebastian Vettel 1 pontról nyolcra bővítette előnyét épp Hamilton háziversenyén.

A csata folytatódik, bár ezúttal lesz egy kis pihenő. Szabad hétvége következik. Rég volt már ilyenre példa, és nem is lesz nagy szusszanás a Forma-1-es rajongók nagy örömére, hiszen két hét múlva a Német Nagydíj, majd rögtön utána a Hungaroringre látogat el a mezőny.

Brit Nagydíj – végeredmény:

  Versenyző Csapat Idő
1. Sebastian Vettel Ferrari 1 ó 27 p 29,784 mp
2. Lewis Hamilton  Mercedes +2,264 mp
3. Kimi Räikkönen Ferrari +3,652 mp
4. Valtteri Bottas Mercedes +8,883 mp
5. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer +9,500 mp
6. Nico Hülkenberg Renault +28,220 mp
7. Esteban Ocon Force India-Mercedes +29,930 mp
8. Fernando Alonso McLaren-Renault +31,115 mp
9. Kevin Magnussen Haas-Ferrari +33,188 mp
10. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda +34,129 mp
11. Sergio Pérez Force India-Mercedes +34,708 mp
12. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault +35,774 mp
13. Lance Stroll Williams-Mercedes +38,106 mp
14. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes +48,113 mp
15. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer kiesett
16. Carlos Sainz Renault kiesett
17. Romain Grosjean Haas-Ferrari kiesett
18. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari kiesett
19. Charles Leclerc Sauber-Ferrari kiesett
20. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda kiesett

 

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás