Vettel nyert, négyszeres világbajnok

vettel_redbullSebastian Vettel megnyerte az indiai gumicsatát, ezzel a német megszerezte sorozatban negyedik világbajnoki címét, a Red Bull is behúzta a sikert. A bajnok mögött Nico Rosberg és Romain Grosjean ért be, Fernando Alonso pontot sem szerzett.

Sebastian Vettel idei kilencedik, sorozatban hatodik győzelmét aratta az Indiai Nagydíjon, amivel bebiztosította sorozatban negyedik világbajnoki címet önmaga és a Red Bull számára is.
A 26 éves német a Forma-1 történetének legfiatalabb négyszeres bajnoka lett, a sikerek számában beérte Alain Prostot, és már csak Juan Manuel Fangio (5) és Michael Schumacher (7) áll előtte. A zsinórban négy sikerrel az utóbbi két legenda mellé került, előtte csak ők ketten voltak képesek erre.
A futamot a gumistratégiák határozták meg: Vettel már a 2. körben cserélt, a 17. helyre tért akkor vissza, de a többiek kiállásai és a határozott előretörésének köszönhetően gyorsan az élbolyba került, majd átvette a vezetést, amit már nem is engedett ki a kezéből.
A németet talán csak csapattársa, Mark Webber fenyegethette volna, de az ausztrál nem hozott ki mindent a saját, eltérő stratégiájából, végül pedig a balszerencse is utolérte, a második helyről búcsúzott generátorhiba miatt.
Vettel mögött honfitársa, a mercedeses Nico Rosberg lett a második, míg a lotusos Romain Grosjean küzdelmes egykiállásos taktikával a 17. helyről a harmadikig kapaszkodott.
A további pontszerző helyeken Felipe Massa, Sergio Perez, Lewis Hamilton, a végén kereket cserélni kényszerülő, de legalább a leggyorsabb kört megfutó Kimi Räikkönen, a hazai pályán szépen küzdő két Force India-pilóta, valamint a Toro Rossó-s Daniel Ricciardo osztozott.
Fernando Alonso a rajt után koccant, az első kör végén ki kellett mennie a bokszba, a mezőny legvégére esett vissza. Csak a 11. helyig tudta felküzdeni magát, nem szerzett pontot.
A bajnoki címek sorsa eldőlt, de hátrébb még folyik a küzdelem: a konstruktőri viadalban a Mercedes visszaelőzte a Ferrarit, és a Lotus is közelebb került az olasz csapathoz, a 2-3-4. helyről a maradék három futam dönt majd.
Apró érdekesség, hogy ha Vettel egyedül indulna a konstruktőri versenyben, akkor is az első helyen állna a Mercedes előtt.
Hogyan zajlott a verseny?
Meleg, 30 fokos, szmogos időben kezdődött a Forma-1-es bajnokság 16. fordulója, az Indiai Nagydíj, amelyen Sebastian Vettel és a Red Bull a negyedik világbajnoki cím megszerzéséért indult.
A rajtnál a lágy gumin induló Vettel simán eljött, mögötte a két Mercedes ért az első kanyarba, miközben az ígéretes stratégiával, közepes gumin startoló Mark Webber szokás szerint rosszul kezdett, össze is ért Kimi Räikkönennel, majd Fernando Alonsóval. Az ausztrál a 7. helyre, a sérült első szárnyú spanyol pedig a mezőny sűrűjébe esett vissza.
Felipe Massa az első kör közepére megelőzte a két Mercedest, a 2. helyre lépett előre, Vettel pedig a Pirelli jóslatát követve már a 2. körben lecserélte a lágy abroncsait közepesekre. A címvédő a 17. helyre ért vissza. Alonso a közepes gumis stratégiát vitte volna, de ő is kénytelen volt kimenni új orrkúpért.
A 4. kör kezdetén Massa vezetett, mögötte Nico Rosberg, Lewis Hamilton, Nico Hülkenberg, Kimi Räikkönen, Mark Webber, Sergio Perez, Daniel Ricciardo, Jenson Button és Adrian Sutil haladt az első tízben.
A 6. körben Hülkenberg, a rá következőben Button is kiment kereket cserélni – az angol egyébként közepesen kezdett, ő elvileg tovább maradt volna kint. Pár körre feltették neki a lágyakat.
A vészesen fogyó lágyakon Räikkönent közben Webber és Perez is megelőzte, a 8. körben Rosberggel együtt kiment közepesekért. Massa és Hamilton a 9. körben tette meg ugyanezt, Webbernek átadva a vezetést.
Az élmezőny első kerékcseréi után Webber jó tempóval vezetett, utána Perez, Ricciardo, Vettel, Grosjean, Sutil, Massa, Rosberg, Bottas, Hamilton, Hülkenberg, Räikkönen, di Resta, Button és Alonso volt a sorrend.
Button a 13. körre újra cserélt, felvette a második szett közepes keverékét, míg Grosjean megejtette első cseréjét, miközben Vettel szépen haladt előre, Ricciardo megelőzésével a 3. helyre ért fel, miközben Webber tempója fogyott.
A sauberes Esteban Gutierreznek bokszutca-áthajtásos büntetést adtak, amiért kiugrott a rajtnál.
Vettel a 21. körben megelőzte a más stratégián lévő Perezt is, 11 másodpercre közelítette meg az élen haladó Webbert. Hátrébb Alonso birkózott Gutierrezzel a 13. helyért.
A top10 sorrendje ekkor Webber, Vettel, Perez, Ricciardo, Sutil, Massa, Rosberg, Hamilton, Bottas és Hülkenberg volt. Az autó hűtésére kért Räikkönen a 11. volt.
A 26. körben kisebb csatába bonyolódott az utóbbi hármas, Hülkenberg utolérte Bottast, a pályán kívül előzte, míg Räikkönen később, tisztán ment el újonc honfitársa mellett.
Rosberg, majd a vezető Webber és Sergio Perez is kereket cserélt a 29. körben, a vezetést átvette Vettel.
Perez a visszatérés után támadni kezdte Hamiltont, de a Mercedes kihozta az angolt, a Ferrari mindkét pilótája is cserélt, majd a következő körben Vettel és Bottas is kint járt.
A 33. körben Alonso és Button a 14-15. helyért csatázott, ugyanekkor Webber egy rövid lágy gumis etap után újra a bokszban járt, felvette az utolsónak szánt közepes szettjét. Az ausztrál Vettel mögé ért, 12,5 másodperces hátránnyal.
A 34. körben Ricciardo, Perez és Hülkenberg is kereket cserélt –  a Toro Rossó-s lágyat kapott pár körre.
A sorrend ekkor Vettel, Webber, a még mindig első etapját gyűrő Sutil, Räikkönen, Rosberg, Grosjean, Massa, Ricciardo, Hamilton és Perez volt a top10-ben.
Räikkönen a 37. körben előzte meg Sutilt, miközben Alonso már a 3. bokszlátogatását is letudta. Ricciardo a 39. körben tette le a lágyakat, és vette fel az utolsó, közepes keverékű szettjét.
20 körrel a vége előtt Webber futama véget ért, generátorhibával félrehúzódott.
Vettel innen magabiztosan vezetett, mögötte Räikkönenre és Sutilra is várt még kiállás, a 2-3. hely sorsa teljesen nyitott volt. Sutil a 42. körben ment ki első kiállására, a német lágyakat kapott 18 körre – a Pirelli legfeljebb 15 körös etapot ajánlott ezzel a keverékkel.
A 45. körben Vettel vezetett, mögötte Räikkönen, Rosberg, Grosjean, Massa, Hamilton, Perez, Hülkenberg, di Resta és Sutil ment az első tízben – a két lotusos és Sutil azonban csak egyszer-egyszer járt kint, a pozíciók képlékenyek voltak.
Rosberg az 52. körben utolérte a csapat által lassításra kért Räikkönent, a német lazán ment el a finn mellett, Grosjean is nagy tempóban zárkózott fel rá.
A Red Bull Vettel autóját is félteni kezdte, előbb arra szólították a vezető címvédőt, hogy ne használja az itatórendszert, majd kérték, hogy ne hajtson annyira.
Az 56. körben Nico Hülkenberg műszaki hiba miatt kiállt, Grosjean pedig utolérte Räikkönent, megpróbálta megelőzni, összeértek. A francia visszasorolt, de a kör végére újra odaért a finn mögé, aki ekkor el is engedte a csapattársát, a mögöttük haladó Massa pedig kihasználta a helyzetet, és ő is megelőzte Räikkönent.
A 2007-es bajnok nyakára ért Hamilton és Perez is, a hátsó egyenesen a mexikói egyszerre ment el Räikkönen és Hamilton mellett. A finn gumijai nem bírták, az utolsó előtti körben kereket kellett cserélnie.
Vettel zavartalanul haladt az élen, mögötte Rosberg, Grosjean, Perez, Hamilton, Räikkönen, di Resta, Sutil és Ricciardo állt a pontszerző helyeken.
Így is futottak be, Sebastian Vettel a győzelemmel megszerezte sorozatban negyedik bajnoki címét, ahogy a Red Bull is behúzta a negyedik konstruktőri bajnokságot. Räikkönen a friss gumikon a végén megfutotta a verseny leggyorsabb körét, de csak a 7. lett.
Räikkönen, Grosjean, Sutil a bokszutca kijáratánál azonnal félre is állt, ennyire ki volt centizve, a 11. helyet megszerző Alonso pedig már be sem fejezte a levezető kört.
Vettel a tiszteletkör végén büntetést is bevállalt: a célegyenesben gumiégetésbe kezdett, így ünnepelte a sikert.

Az Indiai Nagydíj végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő/Különbség
1 Sebastian Vettel Red Bull 1h31:12.187
2 Nico Rosberg Mercedes + 29.823
3 Romain Grosjean Lotus + 39.892
4 Felipe Massa Ferrari + 41.692
5 Sergio Perez McLaren + 43.829
6 Lewis Hamilton Mercedes + 52.400
7 Kimi Räikkönen Lotus + 57.400
8 Paul di Resta Force India + 1:07.900
9 Adrian Sutil Force India + 1:14.700
10 Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1:16.200
11 Fernando Alonso Ferrari + 1:18.200
12 Pastor Maldonado Williams + 1:18.900
13 Jean-Éric Vergne Toro Rosso + 1 kör
14 Jenson Button McLaren + 1 kör
15 Esteban Gutiérrez Sauber + 1 kör
16 Valtteri Bottas Williams + 2 kör
17 Max Chilton Marussia + 2 kör
18 Jules Bianchi Marussia + 6 kör

Nem értek célba:

 

Mark Webber Red Bull 39. kör
Charles Pic Caterham 35. kör
Giedo van der Garde Caterham 1. kör
Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás