Vettel: Nem vagyok biztos benne, hogy akarok válaszolni…

Nem szívesen beszélt Sebastian Vettel a Ferrari csapatutasításának hátteréről, mert úgy érzi, egyes médiumok eltorzítják a valóságot e témában.

Idén először ünnepelt a dobogón Sebastian Vettel, aki legutóbb 2010-es első bajnoki szezonjában fejezte be top 3-as eredmény nélkül az első két versenyét. A rossz sorozatának most véget vetett, ám a tavaly Belgium óta tartó nyeretlenségének nem tudott, hiszen a Mercedes újra külön kategóriát képviselt.

Emiatt nem igazán tudott örülni annak, hogy az 1000. F1-es verseny dobogósaként részese lett egy történelmi mérföldkőnek. „Nem hinném, hogy az emberek az ilyesmire fognak emlékezni. Sokkal inkább tekintenek vissza az izgalmas versenyekre, mint az évfordulókra” – söpörte le az ünnepi futamon való pezsgőzés jelentőségét.

Izgalmas versenyről márpedig nem lehetett beszélni a Ferrari szemszögéből, hiszen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas a rajttól kezdve kényelmesen tartotta előnyét a Scuderia autóival szemben. Az olasz csapat ráadásul nem is a teljesítményével, hanem a csapatutasításával irányította magára a figyelmet – már megint.

Idén másodszor fordult elő, hogy Vettel Charles Leclerc előtt ért célba, és idén másodszor játszott ebben szerepet, hogy a Ferrari mögé rendelte a monacóit. Ez nem feltétlenül vet jó fényt a négyszeres világbajnokra, és talán nem is véletlen, hogy Vettel az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján egyből védekező álláspontba vonult, amikor az egyik újságíró megkérdezte tőle, ő kérte-e a Ferrarit arra, hogy állítsa félre előle Leclerc-t, vagy ha nem, tudott-e arról, hogy mi történik.

„Nos, mondjuk úgy, tudtam, hogy mi történik, és hogy szembesülnöm kell ezzel a kérdéssel. Nem vagyok biztos benne, hogy akarok válaszolni, mert kissé nem tetszik, ahogyan dolgoztok, mivel kiragadtok dolgokat a válaszokból, és rossz fénytörésbe helyezitek őket. Szóval ha egy fél óra múlva megkérdezel a paddockban, talán egyenes választ fogok adni, és talán nem fogod leírni vagy rögzíteni. Úgy tűnik, hogy ha nem is mindnyájatok, de közületek páran így dolgoznak” – osztotta ki a Ferrari csapatsorrendjének témáját szerinte felfújó sajtó képviselőit.

Hangjában érezhető a frusztráció, ám hogy nem alaptalanul kritizál, azt alátámasztják az olasz internetes médiumok vasárnapi címei. Több lap is „Ferrari-rémálmot”, „élesedő belső harcot” emleget, és volt olyan orgánum is, amely egyenesen az őrségváltás szükségességét emlegette. „A Ferrarinak végre a fiatal tehetségére kéne építkeznie, és nem tovább védelmeznie a kapitány Sebastian Vettelt. A németnek végre le kéne mondania a vezérszerepéről” – írta például a Corriere della Sera. Némi túlzás azért érzékelhető ebben, hiszen mégiscsak egy olyan verseny után vagyunk, amelynek Vettel előkelőbb rajtpozícióból vágott neki, és amelyen nem lassabbnak bizonyult csapattársánál, legfeljebb nem volt egyértelműen gyorsabb nála, amikor kellett volna.

Az előzés után nem volt olyan gyors, mint hitte

Ami a verseny eleji csapatsorrendet illeti, Vettel egyébként maga is elismerte, hogy a helycsere után nem azt hozta, amit kellett volna, ám megerősítette, az előzés előtt ténylegesen jobbnak érezte magát Leclerc-nél. „Sajnálom az első etapot. Igen, úgy éreztem, az én autóm a gyorsabb, és megkérdeztek, hogy tudnék-e gyorsabban menni. Azt feleltem, úgy gondolom, hogy tudok. Amikor szabaddá vált előttem az út, egy kicsit meglepett, hogy szenvedni kezdtem és nem tudtam összerakni a köröket. Nem találtam a ritmust. El tudtam húzni, de a cél nyilván az volt, hogy megpróbáljuk elkapni a Mercedest. Addigra viszont a különbség már elég nagy volt” – magyarázta.

Mint mondta, az előzés követő visszaesésében közrejátszott, hogy körökön keresztül Leclerc szélárnyékában nyüstölte a gumiját. „Kissé föltartottak a rajtnál, és ebből Charles profitált a belső íven. Számomra akkor az volt a legfontosabb, hogy ezt a pozíciót (ti. a 4. hely, a szerk.) meg tudjam védeni. Utána öt-nyolc körön keresztül mögötte haladtam, és ez idő alatt nem tudtam óvni a gumimat. Mire túljutottam rajta, már nehezen tudtam tartani azt a tempót, amire képes voltam, főleg az első pár körben. A végére már jobb lett, de összességében szerintem ez volt a maximum” – összegzett.

Kiemelte, bántja, hogy Leclerc ezek után taktikai csapdába került, és már nem tudott kijönni belőle. Max Verstappen elévágási kísérlete miatt eltolták a kerékcseréjét, ám az elvesztett időt nem tudta visszahozni, így csak a holland mögött, az ötödik helyen ért célba. „Sajnálom, hogy a végén nem tudta elkapni Maxot. Pedig eléggé bíztam benne, mert a végén egész jó volt a tempónk a Red Bullhoz viszonyítva” – mondta a csapattársa felzárkózását a pálya eredményjelzőjén keresztül figyelő Vettel.

Végül megkérdezték, volt-e, lehetett volna-e több a kínai hétvégéjükben a harmadik helynél. Szomorúan állapította meg, hogy nem elég gyors a Ferrari. „Nem igazán. Igen, talán nem volt tökéletes a hétvégénk, mégis egészen jól zónába hoztuk az autót. A verseny alatt éreztem bizonyos korlátokat, és több kör után talán tisztult a kép, de a Mercedes Ausztráliához hasonlóan nagyon-nagyon gyors volt, és nem hinném, hogy megállíthattuk volna őket ezen a hétvégén.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás