Vettel mit sem változott – a Ferrari ellenben folyamatosan

vettel2Sebastian Vettel versenymérnöke szerint a német személyiségével nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Ferrarinál újra hatékony csapat épült ki. S ezt a hatékonyságot Ausztriában újabb fejlesztésekkel kívánják bizonyítani.

Több újítással is készül a Ferrari a soron következő Osztrák Nagydíjra. A kanadai csalódás után (először maradtak le a dobogóról) az olaszok egyfelől szeretnék bebizonyítani, hogy a két hete először bevetett új erőforrásukkal valóban közelebb léptek a Mercedeshez, másfelől pedig igyekeznek kihasználni a Pirelli által választott két leglágyabb keverék előnyeit is.

Riccardo Adami, Sebastian Vettel versenymérnöke amondó, a lágy gumikon mutatott versenytempójukkal megkeseríthetik a németek életét. „Nagyon fontos lenne nyomást gyakorolni a Mercedesre. Pénteken igyekszünk majd alaposan kiismerni a gumikat, és próbálunk jó stratégiával felkészülni a vasárnapra” – magyarázta a Ferrari honlapjának. „Az osztrák pálya rendkívül rövid, nehéz is előzni rajta, ezért a célunk, hogy mindent kihozzunk az időmérő edzésből is.”

A Ferrari Barcelonában vetette be átfogó aerodinamikai újításait, két hete Montrealban pedig továbbfejlesztett motorját is. A csapat a mérnök elmondása szerint nem lassít a fejlesztések terén. „Folytatjuk az autónk továbbfejlesztését minden egyes futamon, hiszen szeretnénk javítani az SF15-T viselkedésén, amilyen gyorsan csak lehet, és megoldást találni annak gyengeségeire az aerodinamika és a karosszéria javításával. Meglátjuk, a következő versenyeken mennyire mutatkoznak kifizetődőnek ezek az újítások.”

Adami idén Sebastian Vettellel együtt érkezett a Scuderiához, és elmondása szerint a német személyisége komoly szerepet játszott a Scuderia idei föltámadásában. „Már hosszú évek óta ismerem Sebastiant, és elmondhatom, hogy a személyisége mit sem változott újonckora óta. Rendkívül profi volt már akkor is, azóta pedig csak érettebbé vált. Amikor úgy döntöttem, ismét vele és a Ferrarival fogok dolgozni, az is szerepet játszott, hogy már tudtam, mire képes. Egyértelmű, hogy nagy szerepet játszik a csapatépítésben, képes hatékony csapatot kialakítani maga körül” – méltatta a négyszeres bajnokot mérnöke.

Forrás: Telesport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás