Vettel és Räikkönen: Nevetséges, hogy minket vádolnak

Szándékossággal vádolják a mercedesesek a mostanában őket többször kiütő Ferrarit. Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen „butaságnak” és „nevetségesnek” találja a kijelentésüket.

Egy emberként támadt rá a Mercedes az őket hazai pályájukon legyőző Ferrarira a Brit Nagydíj után. Az okot Kimi Räikkönen harmadik kanyarban elkövetett hibája szolgáltatta, melynek következtében a gyenge rajtja miatt már korábban harmadiknak visszaeső Lewis Hamilton megpördült és a mezőny végére került. A brit versenyző a dobogón azt nyilatkozta, „érdekesnek” találta a Scuderia taktikáját, Toto Wolff elárulta, a történtek után egyből úgy érezték, hogy ellenfelük szándékosan csinálja ezeket, Niki Lauda pedig igazságtalanságot emlegetett.

„A baleset nem volt fair, mivel ez már a második alkalom, hogy a Ferrari kiüt minket az első kanyarban, és ez egyáltalán nem vicces” – méltatlankodott Lauda. „De már csak így megy. Már az hiba volt, hogy korábban (ti. Franciaországban – a szerk.) Vettelnek csak öt másodperces büntetést adtak. Most legalább tízet kapott Kimi, mert a bírák rájöttek, hogy mi folyik itt. Nem kéne így lennie, de így történt. Az én szememben Lewis nagyszerű munkát végzett, és az, hogy az utolsó helyről jött fel másodiknak, megmutatja, mekkora teljesítmény volt. A baleset nélkül nyert volna.”

A Ferrari két versenyzője ezzel szemben azt nem tartja fairnek, ahogyan az ellenfelük rájuk kezdett mutogatni. Sebastian Vettel szerint még a feltételezés is abszurd. „Nos, történnek ilyenek, de szerintem elég bolondság azt gondolni, hogy bármi is szándékossággal történt. Annyira nem lehetsz precíz, hogy kiüss másokat. Franciaországban én az első szárnyamat veszítettem el, eldobtam a versenyemet. Könnyű támadni és nagyszerű manővereket bemutatni, de ugyanolyan könnyű balesetbe keveredni is. Nem hiszem, hogy ez történt. Csak futólag láttam az esetet, de nem gondolnám, hogy ez lett volna a szándék, és szerintem fölösleges is ebbe az irányba menni” – vélekedett a futamgyőztes.

Räikkönen is furcsállja a vádakat, főleg annak tudatában, hogy kapott büntetést, hibáját a futam után azonnal elismerte, és a 10 másodpercét is jogosnak találta. „Időnként megesik az ilyesmi. Elég nevetséges, hogy elkezdenek minket vádolni, hogy szándékosan tettük, de blokkoltam a kerekemet, és sajnos összeért a két kerék. Mindketten megfizettünk érte, így megy ez. Könnyű utólag azt mondani pár verseny után, hogy szándékosan csinálunk ellenük valamit, de sokszor értünk már össze, és mi is jártunk már így.”

„Próbáltam agresszív maradni, és amennyire lehetséges, előre kerülni. Nyilván eszembe jut, mi lett volna a büntetés nélkül, de ez van, ilyen a sport. Minden tőlem telhetőt megtettem. Állva maradt a kerekem, nem tudtam elkerülni az ütközést. Könnyű összemosni a két versenyen történteket, de tény, hogy korábban mi is voltunk áldozatai ilyen baleseteknek” – nyilatkozta a harmadik helyen, azaz végül Hamilton mögött célba érő finn.

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás