Vettel a vízen is tud járni

vettel_redbullSebastian Vettelt semmi sem állíthatja meg: négyszeres bajnok német az igen nehéz körülmények között zajló, esős interlagosi időmérőn is győzött. A Red Bull-pilóta idei 9., pályafutása 46. pole-ját szerezte. 
Vettel a körülményekhez képest elképesztő, közel héttizedes előnnyel verte az első két szabadedzést  megnyerő, láthatóan jó formában lévő Nico Rosberget, a 3., idei legjobb kvalifikációs eredményét ismétlő Fernando Alonso lett a Ferrarival.
Utolsó F1-es időmérőjén Mark Webber a 4. rajtkockát csípte meg, a bevallottan küszködő Lewis Hamilton az 5. lett. Romain Grosjeannal kicsit elszámolta magát a Lotus, a francia túl korán váltott átmeneti gumikra a Q3-ban, a végére kifogyott a szufla az abroncsokból, csak a 6. helyig jutott.
A Toro Rosso kiválóan szerepelt, Daniel Ricciardo és Jean-Eric Vergne a negyedik sorból várhatja a vasárnapi rajtot, pedig az elején még a Q3-ból is alig jutott tovább Vergne. Ferraris búcsúfutamán Felipe Massa a 9. helyről kezd majd a hazai pályán, Nico Hülkenberg áll majd mellette.
A McLaren az austini biztató jelek után csúnyán leszerepelt, mindkét pilóta a Q2-ben búcsúzott: Sergio Perez (14.) összetörte az autót, Jenson Button pedig még így is lassabb volt nála.
Így zajlott a kvalifikáció
Az időmérő előtt jó félórával elállt az eső Interlagosban, így a pilóták nedves, de a korábbiaknál sokkal szárazabb pályára gurultak ki.
A Q1 kezdetén rögtön a bokszutca kijáratánál sorakozott a két Mercedes, a Caterhamek, a Marussiák és a Lotusok. Első nekifutásra intermediate, azaz átmeneti esőgumikkal mentek ki.
A Red Bull kockáztatott, ugyanis az újra szemerkélni kezdő eső miatt akár egy kör késlekedés is a tökéletes pillanat elszalasztását jelenthette. Másfél perc után már ők is kint voltak, a teljes mezőny igyekezett legalább egy-egy értékelhető mért kört futni, esetleg javítani.
Javítás 4-5 perc után már nem jött, ugyanis a pálya vizesebb irányba indult, Mark Webbernek keményen kellett küzdenie, hogy kikapaszkodjon a kiesőzónából.
Az első 10 perc után gyakorlatilag elcsendesedett a pálya, csak a sauberes Esteban Gutierrez tanulta , gyakorolta a vonalvezetést – a nagyon használt intrereken javításra semmi esélye nem volt.
Bár a Toro Rossó-s Jean-Eric Vergne pénteken igen jól ment hasonló körülmények között, a francia is azok közé tartozott, akik az első kört elmulasztva a kiesők között állt, és az utolsó percekben próbált előrébb kapaszkodni. A 16. idővel álló Pastor Maldonado igyekezett előre menekülni, ő is kint volt.
Vergne végül a 15. helyre ugrott fel, Maldonado nem javított, le is csúszott az utolsó hatba. A venezuelai mögött Gutierrez, a két Caterham és a két Marussia búcsúzott.
A Q2 kezdetére megint a két Mercedes állt ki elsőként a lámpához, de mindenki más ki azonnal kiment, hiszen a második szakaszban is folytatódott a szemerkélés, így a biztonsági kör ugyanolyan fontos volt.
Rosberg és Hamilton az első két helyre is állt, de az utolsóként kimenő Vettel lett a leggyorsabb az első nekifutásra. Fernando Alonso is jó kört ment, igaz, a percről percre változó körülmények miatt senki nem volt biztonságban.
Az utolsó 5 percre mindenki kiment újra, hogy friss intermediate-ekkel javítson. A szakasz végső másfél percében az eső ráerősített, így aki előbb lemaradt, az már végleg kimaradt. Búcsúzott Heikki Kovalainen, Paul di Resta, Valtteri Bottas, az 5. kanyar után a falnak csapódó Sergio Perez, valamint Jenson Button és Adrian Sutil.
A leggyorsabbként Romain Grosjean ment tovább, mögötte Vettel és Alonso.
A Q3 kezdetét Perez autójának eltakarítása és az egyre erősebb eső miatt 10 perccel elhalasztották, az orvosi autó igyekezett felmérni a pályaviszonyokat. A körülmények nem javultak, így egy második, egy harmadik és negyedik 10 perces halasztás következett.
Az összesen 47 perces szünet után a versenyigazgatóság engedélyezte a folytatást, Webber, Vettel és Vergne azonnal a bokszutca kijáratához is hajtott, természetesen a kék jelzésű, extrém esőgumit tették fel. A lámpa zöldre váltása után aztán mindenki más is kihajtott a garázsból.
Míg a többség az extrémeken hozott egy-egy biztonsági kört, de a kiváló szektorokat futó Grosjean be sem fejezte az első körét, azonnal intermediate-ekért ment a bokszba, a pálya az átbillenési ponton járt. A lotusos francia után a többiek is mind ugyanezt tették.
Grosjean azonnal bő egy másodperccel javított is, a kérdés az volt, hogy ki kapja el a tökéletes pillanatot, amikor a pálya és a gumi is a legjobban tapad.
A francia után előbb Webber, majd elképesztő, másfél másodperces előnnyel Vettel ugrott az élre. Rosberg, utána Alonso lépett a 2. helyre, de a mercedeses német utolsó körén visszavette a pozíciót.
Mögöttük végül Webber, Hamilton, Grosjean, Daniel Ricciardo, Jean-Eric Vergne, Felipe Massa és Nico Hülkenberg sorakozott a top10-ben.

Brazil Nagydíj – Időmérő edzés végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
Q3
1 Sebastian Vettel Red Bull 1:26.479 23
2 Nico Rosberg Mercedes 1:27.102 22
3 Fernando Alonso Ferrari 1:27.539 21
4 Mark Webber Red Bull 1:27.572 23
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:27.677 23
6 Romain Grosjean Lotus 1:27.737 22
7 Daniel Ricciardo Toro Rosso 1:28.052 24
8 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:28.081 25
9 Felipe Massa Ferrari 1:28.109 20
10 Nico Hülkenberg Sauber 1:29.582 21
Q2
11 Heikki Kovalainen Lotus 1:27.456 21
12 Paul di Resta Force India 1:27.798 16
13 Valtteri Bottas Williams 1:27.954 16
14 Sergio Perez McLaren 1:28.269 15
15 Jenson Button McLaren 1:28.308 15
16 Adrian Sutil Force India 1:28.586 19
Q1
17 Pastor Maldonado Williams 1:27.367 12
18 Esteban Gutiérrez Sauber 1:27.445 14
19 Charles Pic Caterham 1:27.843 6
20 Giedo van der Garde Caterham 1:28.320 6
21 Jules Bianchi Marussia 1:28.366 11
22 Max Chilton Marussia 1:28.950 11
Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás