Vettel a túl jó rajtja áldozata lett

Nem vitatja Sebastian Vettel, hogy jogos volt a büntetése, ám úgy érzi, a túlságosan jól sikerült rajtja miatt került a Mercedesek csapdájába.

Sebastian Vettel abban a tudatban várta a Francia Nagydíj rajtját, hogy ultralágy gumija miatt az első kanyarig lesz a legnagyobb esélye pozíciót nyerni a Mercedesekkel szemben. Biztosan rá is készült a nagy támadásra, ám a végeredmény ugyanaz lett, mint ami egy nappal korábban a Q3 minden eldöntő körében: egy hiba, és egy elvesztett esély.

A német remekül kapta el az indulást, ki is fogta Lewis Hamilton szélárnyékát, ám éppen az előtte falként tornyosuló brit miatt kellett aztán elvennie a lábát a gázról, mivel kerülni Valtteri Bottas miatt akkor már nem tudott. A finn ezzel jött vissza elé az első kanyar féktávján. Aztán a ferraris a belső íven elfékezte magát, majd egyenest a 77-es rajtszámú Mercedesbe csúszott, defektet okozva neki. Kicsúszása után Vettel aztán egy másik kanyarban még Romain Grosjeanba is belecsúszott, az első szárnya ekkor végleg letört.

A Bottas elleni manőveréért 5 másodperces büntetést kapott az ekkor még bajnoki éllovas, szerelőitől pedig friss lágy gumit. Hiába kezdett azonban látványos felzárkózásba, s előzött meg egy sor vetélytársat, az 5. helynél ezek után már nem volt előrébb számára.

Vettel úgy érezte, valójában a jó rajtja okozta a vesztét. „Túl jó volt a rajtom, amiből az lett, hogy a végén nem volt hová mennem” – nyilatkozta a Sky Sportsnak. Büntetése jogosságát azonban nem vitatta. „Az én hibám volt. Korán próbáltam fékezni, hogy kikerüljek a helyzetből, de nem volt helyem, és még inkább tapadásom, mert túl közel kerültem az előttem és a mellettem haladó autóhoz. Valtteri próbálta visszavenni a pozíciót, amihez joga van, viszont innentől már nem tudtam hová menni. A pálya balra fordul, én próbáltam lassítani, de ilyen kevés tapadással nem tudtam mást tenni, mint kicsit kinyitni a szöget. Ezzel viszont sajnos Valtteribe mentem.”

A német RTL-nek hozzátette, Hamilton szélárnyéka vette el az első szárnya tapadását, és hiába próbálta visszanyerni azt, Bottas miatt nem tudta. Az eset ilyen szempontból emlékeztetett Daniel Ricciardo és Max Verstappen bakui ütközéséhez. „Nem tudtam merre menni. Jobbra Valtteri volt, balra Lewis zárta be az ajtót. Nyilvánvaló volt számomra, hogy ki kéne jutnom innen, de nem volt erre esélyem, mert jobbra ott volt Valtteri, mellette pedig még Max is érkezett.”

Vettel a lágy gumin visszaverekedte magát az élmezőny végére, a többiek kerékcseréjéig pedig volt olyan erős a tempója, hogy sikeresen Daniel Ricciardo elé került annak kiállása után. Tartani viszont nem tudta a jóval frissebb gumin lévő ausztrált, aki a kanyarban tudta le őt a negyedik helyért. „Meglepődtem, az egyenesben szembe szél fújt, így pedig könnyebb volt az előzés. Közel tudott maradni ezzel, utána a kanyarban próbáltam zárni előtte, de a gumim már nem volt a legfrissebb. Meglepett, hogy annyival nagyobb tapadása volt, hogy simán elment mellettem a kanyarban.”

A négyszeres bajnok ezt követően egy ideig még kint maradt használt lágy szettjén, aztán miután Bottas ultralágyra váltott, egy körrel később ő is ezt tette. Elmondása szerint sokáig az esőt várták. A pálya keleti részén látta is, hogy villámlik, ám a csapadék már nem segített be neki. „Szerintem a történtek után az ötödik hely rendben van. A végén már csak reagáltunk arra, amit Valtteri csinált.”

Vettelt megkérdezték, szerinte a baleset nélkül lett volna-e esélye a Mercedesek ellen. „Ehhez nem láttam eleget a versenyből” – felelte. „Szerintem jó volt a tempónk, hiszen át tudtam menni a mezőnyön. Viszont nehéz lenne megmondani, mivel más gumikon voltunk. A tempónk mindenesetre rendben volt, szerintem legalábbis tudtunk volna a Mercedesekkel tartani.”

A német 1 pontos előnyéből egyetlen délután alatt 14 pontos hátrány lett a bajnokságban a győzelmet könnyedén behúzó Hamiltonnal szemben. A javításra viszont nem kell sokat várnia: jövő héten Ausztriában vághat vissza a címvédőnek.

Räikkönen idei negyedik dobogós helyezését szerezte Franciaországban, Azerbajdzsán óta most először pezsgőzhetett. Hogy így alakult, abban csapattársa balesetének is nagy szerepe volt, igaz, azt nem lehetne egyértelműen kijelenteni, hogy szerencséje vagy balszerencséje volt-e inkább a kavarodással.

Vettel esete kapcsán most (is) inkább a középutat választotta. „Azt sem tudtam, hogy büntetést kapott”– kommentált. „Valamennyit láttam abból, ami történt, de csak részben láttam, amikor összeértek. Megesik az ilyen. Vannak bírák, ők osztják a büntetéseket, ha éppen úgy érzik, így helyes. Van, hogy nem gondolnak másokra, és mi elfogadjuk ezt. Hogy igazságos-e? Talán nem, de hosszabb távon szerintem ez kiegyenlítődik közöttünk. Mindkettőjüket sajnálom, de időnként ez megesik.”

A finn az első kanyarban Daniel Ricciardo mögé ragadt be, amivel több pozíciót is veszített. Megelőzte őt Carlos Sainz, Kevin Magnussen és Charles Leclerc is. Innen kellett visszazárkóznia, több előzést is bemutatott, majd hosszú ultralágyas etapjának köszönhetően a hajrában frissebb szuperlágy gumin támadhatott tovább. Bár Ricciardo megelőzéséhez az is kellett, hogy az ausztrál első szárnyáról darabok hulljanak le, tönkretéve az autó egyensúlyát és gumikezelését, Räikkönen teljesítményére a halovány időmérő után ezúttal nem lehetett panasz.

„Nagyjából mindenki ugyanúgy rajtolt, az első kanyar pedig elég csúszós volt. A külső ívet választottam, de rosszul tettem. Le kellett lassítanom kicsit, blokkoltam a kerekemet a nagy mészárlás közepette. Aztán sikerült felzárkóznom, hosszú volt az első etapom, és elég gyorsnak bizonyultam ahhoz, hogy megszerezzem a dobogót” – foglalta össze versenyét.

Hozzátette, a legutóbbi hétvégék unalma után felüdülést jelentett számára, hogy most mozgalmasabb volt a délutánja. „A legpozitívabb az volt, hogy tudtunk versenyezni mások ellen, már a futam elején is. Ez így sokkal szórakoztatóbb volt nekünk, de a nézők számára is.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás