Vettel a pole-ba ugrott a Ferrarival!

Sebastian Vettel megígérte, és tartotta is a szavát: nagy ugrással a pole pozícióba tornászta magát a gyenge péntek után! Mellőle Valtteri Bottas, mögüle Max Verstappen rajtolhat vasárnap, a bajnoki éllovas csak szenvedett.

Gumikezelés, motorfejlesztések, motormódok és emberi oldal – négy tényező, amely meghatározza és izgalmassá teszi a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull küzdelmét Kanadában. Az időmérő edzés előtt mindössze egyetlen tizedmásodperc választotta el a három élcsapat leggyorsabb versenyzőit, így szinte megtippelhetetlen volt a kvalifikáció végkimenetele, melynek alakulásáról az döntött, hogy ki végzi a legjobb munkát e négy területen összességében.

A Mercedesnek az időmérő előtt a hiperlágy gumik működését kellett megfejtenie, a sokat javuló Ferrarinak Kimi Räikkönen délelőtti motorgondjait kellett megoldania, míg a Red Bullnak ki kellett találnia, hogyan ellensúlyozza riválisai „partiüzemmódját”.

Q1: füstölt a Haas, villant a Ferrari!

Azt már megszokhattuk, hogy beindításnál látványos füstöt eregetnek a Ferrari-motoros autók, de ami a Q1-es rajtnál történt, az merőben szokatlan volt. Romain Grosjean Haasából tódult a füst, ahogy kifordult a garázsából, és pár méter megtétele után a francia már félre is kormányozta autóját. Ezzel pár másodperc alatt 19-re csökkent a létszám, a pont nélkül álló francia – aki Monacóban kapott új erőforrást – pedig igencsak nehéz helyzetbe került.

De a pályán is elég hektikusan indult az edzés. Lewis Hamilton első mért körén megcsúszott a 6-os kanyar közepén, és fél kerékkel meg is csípte a füvet. Max Verstappennek eközben Marcus Ericsson vitte le kevés híján a szárnyát, miután előtte az egyik sikán után a falon szikráztatta meg kerékfelnijét.

A Ferrariknak könnyen jöttek a jó idők, és a délelőtthöz hasonlóan minimális volt közöttük a különbség. Sebastian Vettel 1:11,710-es körrel állt az élre, csapattársa 15 ezredes hátránnyal követte őt. Verstappen 1:12,008-as eredményt ért el, és neki is volt egy kanyarlevágása az első kombinációban, de igazán a Mercedes, és náluk is inkább Lewis Hamilton izzadt meg a jó eredményért. Valtteri Bottas hamar áttörte az 1:12-es határt, csapattársának viszont négy próbálkozásra volt szüksége ehhez. Végül 0,125-re közelítette meg Vettelt, és ezzel harmadikként ment tovább, megelőzve Bottast és a Red Bullokat, ahol Daniel Ricciardo továbbra sem találta a fonalat, és fél másodperccel elmaradt kollégájától.

A Q2-be jutásért Brendon Hartleynak, és a McLareneknek is nagy hajrára volt szükségük. Az új-zélandinak ez olyan jól sikerült, hogy a 8. eredménnyel jutott tovább. Fernando Alonsót és Stoffel Vandoorne-t ezzel szemben csak századok mentették meg.

Nem úszta meg viszont a kiesést Pierre Gasly a másik Toro Rossóval, aki utolsó mért körét félbeszakítva a boxba hajtott, és csak 16. lett. Elmondása szerint problémája volt az új Honda-motorral, ezért az időmérőre visszakapta a monacói régi verziót, és ez az egyenesekben csúnyán megbosszulta magát. Rajta kívül Lance Stroll, Szergej Szirotkin és a hibája után vélhetően sérült autóval versenyző Marcus Ericsson búcsúzott. A svédnek igazán fájhat mindez, Charles Leclerc a McLareneket legyőzve, 13.-ként ment tovább – sorozatban már negyedik időmérőjén.

Q2: legyen lila?

Az időmérő talán legtaktikusabb szakasza a középső, hiszen ez dönt arról, ki milyen gumin rajtol a vasárnapi versenyen. Ahogy arra számítani lehetett, az élmezőnyben voltak, akik inkább az ultralágyra szavaztak. A Ferrarik és a Mercedesek is ezt a típust választották, a Red Bull viszont kitartott a hiperlágynál. Ennek megfelelően a gyorsabb Verstappen 1:11,472-vel meg is futotta a hétvége addigi legjobb körét, és egyből az élre állt. Ricciardo viszont 0,4-es hátránnyal csak a 6. helyig jutott.

Az ultralágyas körök hűen kirajzolták a Mercedes hiperlágyas gyengeségét. Miközben a rózsaszín gumin folyamatosan hátrányban voltak, Valtteri Bottas az eggyel keményebben egyből a két Ferrari elé tudott kerülni, igaz, csak pár ezreddel. Hamiltonnak viszont ezúttal is gondjai voltak: elfékezte az első körét, és csak az ötödik helyre sorolt be, 0,268-es hátránnyal.

A két csapat aztán még kiment egy hiperlágyas körre is, ám versenyzőik az utolsó szektorban gondosan ügyeltek arra, hogy még véletlenül se javítsanak…

Nem tett így Ricciardo, aki újabb körét alaposan megnyomta a hiperlágyon, 1:11,434-gyel pályacsúcsot javított, és a hétvégén először a csapattársa elé került.

A középmezőnyben a Force India és a feljavuló Renault tűnt a legbiztosabb pontnak, ők már az edzésrész elején a top tízben vertek sátrat, és nem is tudták kilökni őket onnan. Nico Hülkenberg volt a leggyorsabb közülük, őt Carlos Sainz, Esteban Ocon és Sergio Pérez követte.

Az első kieső Kevin Magnussen lett, Brendon Hartley és Charles Leclerc legyőzésével szerezte meg a 11. rajtkockát, amely a szabad gumiválasztás miatt a szempontjából nem is tűnik olyan rossz helyzetnek. A McLareneké már annál kiábrándítóbb: a Q1-es megmenekülésük után képtelenek voltak javulni, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne még Leclerc-től is 0,2-et kapott.

Q3: Vettel állta a szavát!

„Partiüzemmód!” – adta ki a jelszót a Ferrari és a Mercedes a Q3 elején, eljött az igazság pillanata a Red Bull számára. Bár a hiperlágyra történő visszaállás elméletben nem kedvez a Mercedesnek, Bottasnak erről elfelejtettek szólni a harmadik edzésrész elején. A finn 1:10,857-es időt robbantott rajta, jelezve, hogy nagyon is komolyan gondolja a pole-ért folyó küzdelmet. Hamilton ezzel szemben tovább szenvedett. A hajtűben újra elfékezte magát, és csak 1:11,2-es kört teljesített. „Tudom, pajtás…” – felelte, amikor mérnöke ecsetelni kezdte neki, hol volt jobb nála Bottas.

A Ferrarik közül Vettelnek volt válasza a csillagos támadásra. A német 1:10,776-ra javított és átvette a vezetést. Räikkönen a harmadik, Verstappen a negyedik helyre sorolt be, kettejüket egyetlen ezred választotta el, míg Ricciardo a hatodik helyen készült a mindent eldöntő menetekre.

Melyeknek Räikkönen vágott a legnagyobb lendülettel – túl naggyal is. A 2007-es bajnok már az első kanyarkombináció kijáratánál a fűre sodródott, így félbe kellett szakítania a körét, ami végül több pozíciójába került. Hamiltonnak nagy nehezen sikerült javítani, de ezen a délutánon képtelen volt tiszta kört összerakni, és vereséget szenvedett a csapattársától.

Fájdalom, hogy Bottas ezzel szemben nem gyorsult tovább, így amikor Vettel pár további ezredet faragott a legjobbján, már úgy tette, hogy biztos lehetett pályafutása 54. edzéselsőségében. Idén negyedszer nyert szombaton. Hiába, pénteken nagy ugrást ígért, szombaton nekirugaszkodott, és a mezőny élén találta magát.

A harmadik rajtkockára Verstappen csúszott be egy remek utolsó körrel, míg Ricciardo még Räikkönen hibáját sem tudta kihasználni, s csak 6. lett. Mögöttük Hülkenberg tért vissza a kedvenc 7. helyére, Ocont, Sainzot és Pérezt megelőzve.

Kanadai Nagydíj, időmérő edzés – végeredmény:

  Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1. Sebastian Vettel Ferrari 1:11,710 1:11,524 1:10,764
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:11,950 1:11,514 1:10,857
3. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:12,008 1:11,472 1:10,937
4. Lewis Hamilton Mercedes 1:11,835 1:11,740 1:10,996
5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:11,725 1:11,620 1:11,095
6. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:12,459 1:11,434 1:11,116
7. Nico Hülkenberg Renault 1:12,795 1:11,916 1:11,973
8. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:12,577 1:12,141 1:12,084
9. Carlos Sainz Renault 1:12,689 1:12,097 1:12,168
10. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:12,702 1:12,395 1:12,671
11. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:12,680 1:12,606  
12. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:12,587 1:12,635  
13. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:12,945 1:12,661  
14. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:12,979 1:12,856  
15. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:12,998 1:12,865  
16. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:13,047    
17. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:13,590    
18. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:13,643    
19. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:14,593    
20. Romain Grosjean Haas-Ferrari idő nélkül

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás