Újabb vád a Ferrari ellen

Egy újabb trükk a Ferraritól, egy újabb gyanú és egy újabb panasz a riválisoktól. A Mercedes elvárja az FIA-tól, hogy mielőbb tisztázza a helyzetet. Ha nem teszi, akár hivatalos óvás is lehet a vége.

Amióta a Ferrari csomagja tűnik a legerősebbnek (bár Spanyolországban kicsit más volt a kép), mondhatni rászálltak a csapatra az ellenfelek. Ezért persze az olaszok is tettek, hiszen a Mattia Binotto technikai igazgató érkezése óta egyre kreatívabb szemléletmódjukkal folyamatosan előállnak határokat feszegető, a szabályok szürke területeit kihasználó megoldásokkal. Év elején (de tulajdonképpen azóta is) még a vélt olajégetésük kapcsán zúgolódtak a többiek, aztán az FIA módosíttatott velük a padlólemezük elején elhelyezett fordítólemezükön, Barcelonában pedig a trükkös szárnyas visszapillantós trükkjük miatt „hívták rájuk” a szövetséget.

Most pedig itt az újabb úgy: egy feltételezett trükközés az elektromotorral. Pontosabban ez nem is annyira új, hiszen már Bakuban megfogalmazódott a gyanúja annak, hogy a Ferrari a szabályok megkerülésével extra teljesítményhez jut az ERS-en keresztül.

Az ERS-hez tartozó akkumulátor a szabályok értelmében körönként 4 Megajoule energiát tárolhat el. A Ferrarié állítólag ennél többet is tárol, köszönhetően annak, hogy egy, az elemen elhelyezett második kimenettel sikerült megkerülnie az energiát mérő szenzort. A szakértők abból indulnak ki, hogy ily módon rövid ideig akár 20 lóerős teljesítménytöbblet is a rendelkezésükre áll. Az ERS maximálisan 163 lóerőt, azaz 120 Kilowattot tehet hozzá körönként a hajtóegység teljesítményéhez, az említett többlet ezen fölül érkezhet a Ferrarinál. Korábbi feltételezések szerint e többletenergiát akár a turbó pörgetésére is fordíthatják, amely így akkor is aerodinamikai szempontból előnyös gázáramlást biztosít a kipufogón keresztül, ha a motor épp nem húz a gázelvétel miatt.

Az ellenfelek már korábban kérték az FIA-t, hogy nézzen utána alaposabban a trükknek. Az Auto Motor und Sport szerint bár Bakuban az ellenőrzésekről már készült is egy jelentés, annak tartalma egyelőre nem ismert. A gondot az jelenti, hogy még az FIA technikusai számára is bonyolult összerakni a képet, így egyelőre nehéz lenne egyértelműen bizonyítani, hogy a Scuderia az illegalitás ingoványos talaján járkál-e. A lap szerint a barcelonai szúrópróbaszerű ellenőrzések semmi gyanúsat nem mutattak, pedig annak lehetősége, hogy időközben módosítottak a rendszerükön, a plombálások miatt kizárható.

Szakírójuk, Michael Schmidt emellett megjegyezte, a paddockban már azt is gyanúsnak találják, hogy a korábban a 2019-es előzéskönnyítő szabályokat hevesen ellenző Ferrari az erről tartott szavazáson váratlanul az FIA pártjára állt, és minden módosítási javaslatára igent mondott. „Az ellenfelek attól tartanak, hogy a Ferrari ezzel akár meg is vásárolhatta a felmentését. Csak a szokásos összeesküvés-elmélet lenne, vagy mindent megtesznek egy botrány elkerüléséért?” – tette föl a kérdést, hangsúlyozva, hogy mindez csak egy furcsa egybeesés.

A Ferrari vélt trükközései kapcsán olaj volt a tűzre Niki Lauda Bild am Sonntagnak adott, szombaton megjelent interjúja, melyben a Mercedes tanácsadója pedzegette, vannak gyanús ügyek a Ferrari háza táján. Igaz, ő nem az ERS-es esetet emlegette, hanem a beindításkor a téli tesztek óta gyanús füstöt eresztő motor esetleges furcsa olajhasználatát. „A szezonkezdéskor voltak jogos vagy jogtalan pletykák a Ferrariról. Füstölnek a beindításkor, miközben az elégethető olaj mennyiségét jelentősen korlátozták. Az időmérős teljesítményük és a végsebességük pedig kétségtelenül nagyon jó. Az FIA minden csapatnak írt, hogy adjon információt az olajról és az elemekről. Ez azt jelenti, hogy van mit vizsgálnia, és logikus módon a Ferrarinál is megteszi” – mondta Lauda.

Az olajégetés kapcsán is volt vád a Ferrari ellen. Feltételezések szerint egy, a nem a belső égésű motorhoz, hanem a turbófeltöltőhöz tartozó olajtartályt is használhatnak az olaszok, s így léphetik túl az idei 0,6 liter/100 kilométeres fogyasztási értéket. Más kérdés, hogy erre utaló semmilyen jelet nem talált az FIA, így plusz olajtankot sem.

Az Auto Motor und Sport mindenesetre úgy tudja,: a Mercedes Barcelonában az FIA elnökénél, Jean Todtnál is közbenjárt annak érdekében, hogy mihamarabb tisztázzák a Ferrari-trükk technikai hátterét, és szerintük az sem kizárható, hogy ha a Monacói Nagydíjig nem foglalnak állást, valaki hivatalos óvást nyújt be a Ferrari ellen az ERS-trükk miatt.

Ezzel egybevág, hogy Niki Lauda az említett interjúban (de szintén az olajtrükk kapcsán) hangsúlyozta, mindenekelőtt tisztán akarnak látni. „Nem mondhatom azt, hogy a Ferrari trükközik, és nem is abból indulunk ki, hogy illegális az autójuk. Csak annyit mondhatok, hogy ilyen sokáig nem lehet vizsgálódni. Előbb-utóbb döntésnek kell születnie, és ki kell mondani, hogy ez rendben van-e vagy sem. Meg kell mondani, hogy mit vizsgálnak, valamint hogy mi megengedett. Nekem ez már túl sokáig húzódik. Ha minden rendben van, és csak egy szürke területet használnak ki, akkor azt meg kéne mondaniuk, hogy mindenki ki tudja használni.”

„Az FIA-nak közölnie kell, mi megengedett, és nem megint hagyni, hogy elmenjen három verseny, amin miközben a Ferrari olyasmit használ, ami vagy rendben van, vagy nem, mi csak idiótán állunk másodikként, arra várva, hogy kiderüljön, egyáltalán engedélyezett-e mindez.”

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás