Szégyenében lelépett a Ferrari-vezér

48846_381121_550x413A bahreini versenyhétvégére Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo – és vele együtt az alelnök, Piero Ferrari – is elutazott de a vasárnapi versenyben nem sok örömét lelte. A vörös autókat játszi könnyedséggel előzték meg a riválisok, akár a mindenvivő Mercedes-motoros autókról, akár az amúgy még szintén bajlódó Red Bullról volt szó.

 

Montezemolo a 9-10. helyet hozó befutót már nem is látta, távozott.

“Nem hiszem, hogy sok látnivaló akad még itt” – mondta a La Gazzetta dello Sportnak, amikor a verseny felénél lelépett. “nagyon fájdalmas azt látnom, hogy milyen lassú a Ferrari az egyeneseken. Nem vártam sokat ettől a futamtól, de ennél azért mindenképp többre számítottam. Még keményebben kell dolgoznunk, de ezen a héten (a keddi-szerdai teszten) több dolgot is kipróbálunk majd.”

Montezemolónak a Ferrari szereplése mellett az is igen kellemetlen lehetett, hogy az elmúlt hetekben, sőt még közvetlenül a verseny előtt is unalmasnak, spórolósnak lefestett új, “taxizós” Forma-1 kiemelkedően izgalmas, akciódús futamot produkált Szahírban.

A kemény házon belüli csata után újabb kettős győzelmet szerző Mercedes-csapat elnöke, Niki Lauda a leintés után nem is finomkodott: “Idióta, aki az unalomra panaszkodik! A sok maszlag a spórolásról meg a hangról… Életem egyik legjobb versenyét láttam most. Remélem, hogy holnap Bernie (Ecclestone) és Luca is alkalmat kerít rá, hogy megnézze a a tévében!”

A Mercedes műszaki csapatfőnöke, Paddy Lowe is odaszúrt Ecclestone-nak, aki a nézők számára elfogadhatatlannak nevezte az idei F1-et: “Ez volt a tökéletes válasz azoknak, akik szerint az F1 elfogadhatatlan a nézőknek.”

 

Forrás: Vezess.hu

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás