Szabadedzés nyilatkozatok

kimibandazFernando Alonso számára jól telt a nap, Kimi Räikkönennek viszont meggyűlt a baja az autóval a Bahreini Nagydíj pénteki szabadedzésén.
Fernando Alonso:
“Számos nappali futam után tényleg furcsa itt vezetni a sötétben, még ha nem is másabb, mint a többi éjszakai verseny, így csak hozzá kell szoknunk. Ebből a szempontból hasznos volt a nap, különösen a második szabadedzés, hogy megismerjük az abroncsok és az autó viselkedését. Még ha sokat is futottunk itt a téli tesztek során, most úgy tűnik, a semmiből kezdjük és alkalmazkodni kell a különböző pályakörülményekhez. Ismerjük az erősségeinket és azokat a területeket, amelyeken fejlődnünk kell, viszont nem kell túlreagálnunk a teljesítménykülönbség leküzdését. Folyamatos fejlődésre van szükség, míg szemmel kell tartanunk a megbízhatóságot, ez az első pár futamon hasznos pontokat hozott, ami mindig nagyon jó.”

Kimi Räikkönen:
“Összességében nehéz napunk volt, mert nem éreztem kényelmesen az az autóban magam egyik edzésen sem. Az elsőn megütöttem az alvázat a rázókövön a négyes kanyarban, ami miatt be kellett mennem a boxba. A csapat szuper munkát végzett, mert rövid időn belül vissza tudtak küldeni a pályára, utána viszont gondom akadt a fékekkel és így nem tudtam teljesíteni a programunkat. A második edzésen a Pirelli keverékekre koncentráltunk és a lágy mindenképpen jobb, mint a közepes. Most elemeznünk kell a ma kapott adatokat, különösen a pálya változását illetőleg nappalról éjszakára és megpróbálni javulni az időmérőn és a futamon.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“A mai két szabadedzés nagyon eltért egymástól, ahogyan várható volt, részben azért, mert más-más programot teljesítettünk, részben azért, mert a pálya tisztább volt a második gyakorlásra. Összességében a második edzés volt sokkal meghatározóbb, mert hasonló hőmérsékletre számíthatunk a versenyen is. Mindkét autóval a beállításra koncentráltunk, féktávon próbáltunk javulni. Az edzés elején Kimi programját meg kellett szakítani, mert az F14 T padlólemeze megsérült, miután a négyes kanyar kerékvetőjére hajtott, de Fernandóval nem volt problémánk. Este hosszú etapot teljesítettünk, most pedig a gumiteljesítményt kell megvizsgálni, amely kulcsfontosságú tényező a hétvégén az üzemanyag fogyasztás mellett. Érdekes lesz látni hogyan változik az erősorrend holnap és vasárnap, mert a pálya műszaki karaktere szerint néhány csapat között csökkenhet a különbség.”

 

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás