Russell és a Mercedes vitte a második tesztnapot

A Mercedesszel tesztelő Williams-pilóta, George Russell volt a leggyorsabb a bahreini évközi teszt második napján, miután 66 ezreddel jobb kört futott az addig vezető Sergio Péreznél. A fiatalok közül a mai napon az Alfa Romeóval tesztelő Mick Schumacher végzett a legelőkelőbb pozícióban.

Russell kedden még a Williamsszel tesztelt, melynek idei problémáit látva nem valószínű, hogy a fiatal brit a folytatásban ott lehet a legjobbak között, a mai napon azonban átülhetett a Mercedesbe (a gyárral továbbra is szoros kapcsolatot ápol) és – bár valószínűleg sovány vigasz ez számára – ezúttal a lista élére állhatott.

A fiatal brit az utolsó órában vette át a vezetést az addig élen álló Péreztől, aki a délutáni szakasz felénél futott jobb időt az első etapot élen záró Sebastian Vettelnél.

A német délután már nem javított idején, ám feltehetően nem is ez volt a Ferrari célja a második etapban, versenyzőjük ugyanis inkább a hosszabb menetekre összpontosított. Ennek megfelelően végül ő lett a nap egyik legszorgosabb pilótája: összesen 103 kört futott.

Rajta kívül sokan szorgoskodtak még a nap során, a csapatok ugyanis igyekeztek behozni a lemaradást, amibe a tegnapi esőzés miatt kerültek (ez olyannyira váratlan volt, hogy gondok adódtak az esőgumikkal, pontosabban azok hiányával, így a mezőnynek a garázsokban kellett várnia a jobb időjárási viszonyokra).

A legtöbb kört a Toro Rosso thai újonca, Alexander Albon futotta (143-at), a második pedig ebben a tekintetben a Red Bull-lal az F1-es tűzkeresztségen most áteső Daniel Ticktum lett (134 körrel). A bikások egyébként is zsúfolt programot futottak, elhatározták ugyanis, hogy – a Haashoz hasonlóan – még a teszteken megpróbálnak utánajárni annak, miért szerepeltek a vártnál gyengébben a Bahreini Nagydíjon. Max Verstappen szerint vállalkozásuk sikerrel járt…

Ticktum mellett több új arc is ott volt az ideiglenes mezőnyben. Közülük a tegnap még a Ferrarival tesztelő Mick Schumacher futotta meg a leggyorsabb kört: a Red Bull védencének korábbi F3-as ellenfele hatodik lett. A német ma „mindössze” 70 kört futott, ami a legkevesebb volt azok körében, akik egész nap a pályán voltak.

Ami a fiatalokat illeti, a korábbi kétszeres világbajnok, Emerson Fittipaldi unokája, Pietro tizenkettedik lett a Haasszal, Jack Aitken tizennegyedik a Renault-val, az F2-es futamgyőztes, Nicholas Latifi pedig tizenötödik a Williamsszel.

A tegnapi naphoz hasonlóan a McLaren és a Toro Rosso ma is két autóval körözött: Danyiil Kvjat és Fernando Alonso ezúttal is a Pirelli 2020-as felkészülését segítette, de a wokingiaknál Carlos Sainz is besegített honfitársának. Sainz egyébként néhány kör erejéig délután is visszatért a pályára, ekkor már a McLaren és nem a Pirelli képviseletében (ezért jegyezték kétszer is az eredménylistán). És ha már ott volt, gyorsan fel is ugrott a negyedik helyre a tabellán.

A szerdai tesztnap végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő Különbség Kör
1. George Russell Mercedes 1:29,029   101
2. Sergio Pérez Racing Point 1:29,095 +0,066 61
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:29,319 +0,289 103
4. Carlos Sainz McLaren 1:29,765 +0,765 21
5. Danyiil Kvjat (gumiteszt) Toro Rosso 1:29,911 +0,881 111
6. Mick Schumacher Alfa Romeo 1:29,998 +0,968 70
7. Alexander Albon Toro Rosso 1:30,037 +1,007 143
8. Lance Stroll Racing Point 1:30,049 +1,019 35
9. Daniel Ticktum Red Bull 1:30,856 +1,827 135
10. Romain Grosjean Haas 1:30,903 +1,874 87
11. Fernando Alonso (gumiteszt) McLaren 1:31,006 +1,976 69
12. Pietro Fittipaldi Haas 1:31,209 +2,197 48
13. Lando Norris McLaren 1:31,303 +2,273 72
14. Jack Aitken Renault 1:31,500 +2,470 103
15. Nicholas Latifi Williams 1:32,198 +3,168 100
16. Carlos Sainz (gumiteszt) McLaren 1:32,269 +3,239 60

Forrás: M4Sport

 

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás