Ricciardo elsőségét hozta az eső által elmosott első tesztnap

Felemás nappal vette kezdetét a Forma–1-es első téli teszt. A mezőnynek az új autókkal kevésbé gyűlt meg a baja, mint az időjárással. Idén először a Red Bull bizonyult a leggyorsabbnak.

Két csapat, a Force India és a Toro Rosso bemutatójával indult a hétfő Barcelonában, ahol magyar idő szerint 9 órakor elrajtolt az F1-es tesztsorozat. A résztvevők többsége szorgosan kezdte a kilométergyűjtést, a korai órákban a Mercedest kormányzó Valtteri Bottas állt az időtáblázat és a körszámláló élén is. A finn versenyző főként a közepes gumikat használta etapjain, legjobb eredményét is azon érte el.

11 után kezdett igazán érdekessé válni a „verseny”. Előbb Kimi Räikkönen törte át az 1:21-es határt, majd Nico Hülkenberg állt az első helyre, aki Renault-jával meglepően megbízhatóan és gyorsan rótta a köröket. A páros az ebédszünet előtt még lágy gumikra cserélte addig használt közepes keverékét, ám végül ez sem volt elég ahhoz, hogy ők vezessék a sort féltávnál.

Nem sokkal 13 óra előtt Bottas ismét közepes Pirelliken javított, aztán 1:20,348-as körét Ricciardo ugyanilyen papucsokon szárnyalta túl. Mint kiderült, 1:20,179 másodperces köre egyben a nyitónap legjobbja is lett, mivel délután folyamán már nem javultak az eredmények.

Ennek okát a romló időjárási viszonyok jelentették. A munkát már az első négy órában is nehezítette az alacsony hőmérséklet, ám a 14 órás újraindításnál tovább romlott a helyzet. Befelhősödött az ég, pár esőcsepp is megjelent, az aszfalt hőmérséklete pedig jelentősen, fokozatosan 10 Celsius-fok alá hűlt, ami visszarettentette a résztvevőket.

A délutáni első órában a Lance Strollt váltó Szergej Szirotkin, a Nico Hülkenberg helyére ülő Carlos Sainz, valamint Fernando Alonso voltak a legaktívabbak. Utóbbi versenyző azért is csipkedte magát, mert jó három órát veszített reggeli balesetével, melynek során egy elszabadult kerékanya miatt megpördült, és a kavicságyban rekedt.

A McLaren már kivizsgálta az esetet, s megállapította, hogy nincs szó alapvető problémáról, így aggódniuk sem kell. Az autó rendbetétele miatt versenyzőjük ugyanakkor az első négy órában mindössze 10 körig jutott, így volt mit pótolnia délután.

Ennek is köszönhető, hogy még akkor is a pályán volt, amikor már valóban esett, és az autókra előbb a köztes esőgumikat, majd a kék jelölésű extrém esőseket kellett föltenni. Többen ekkor már abbahagyták a munkát. Alonso végül így sem érte el a spanyolországi versenytávot, pedig csapata előzetesen azt mondta, naponta legalább 100 kör a célja.

A csak délután szerepet kapó versenyzők közül Szergej Szirotkin első mért körére kellett a legtovább várni. Az orosz eleinte csak installációs köröket teljesített, s már egy tucatnál járt, amikor végre nem a boxutcában fejezett be egy fordulót. Igaz, 27 köre alatt futott 1:44,1-es legjobbját nem lehet igazán komolyan venni.

De Carlos Sainz és Lewis Hamilton sem jutott messzebbre a williamsesnél. A spanyol volt az egyetlen, aki a délutáni időszakban jelentősen javítani tudott pozícióján, ám a 6. helyen így is 1,6 másodperccel gyengébb időt futott, mint a 4. Hülkenberg. A címvédő Hamilton eközben Bottas körszámának felét sem érte el: 25-nél állt meg. Az őt a 7. helyre rangsoroló 1:22,327-es idejét a lágy gumin, a második délutáni órában érte el.

A végül a nap leggyorsabbjának bizonyuló Ricciardo az ebédszünet után és előtt is hosszabb etapokkal volt elfoglalva, később pedig az eső dacára úgy döntött, ostrom alá veszi a 100 körös határt, amit a mezőnyből egyedüliként ért végül el.

A harmadik Räikkönen is futott hosszabb etapokat a romló viszonyok között, emellett méréseket is végzet vörös autójával, ám a délelőtthöz képest ő sem ment többre 23 körnél délután.

A nap pozitív híre, hogy a Toro Rosso megbízhatósan körözött Brendon Hartleyval, akinél délelőtt csak Hülkenberg, a nap egészét tekintve pedig csak Ricciardo jutott messzebbre. Máris 93 kör került a továbbfejlesztett Honda-motorba, ami messze a legjobb nyitány a japánok számára 2015-ös visszatérésük óta.

A mezőny második felében a Williams, a Haas, a Sauber és a Force India tanyázott. Utóbbi két autó egyelőre igen kiforratlannak tűnik. Marcus Ericsson a hangsúlyt hétfőn a puszta adatgyűjtésre áldozta, amire a hinwiliek téli koncepcióváltása miatt van szükség, ezért bizakodhat, hogy a 3,2 másodpercnél talán közelebb is férkőzhet még a legjobbakhoz.

A rózsaszín autót kormányzó Nyikita Mazepin eközben nemigen tudott elmozdulni a sor végéről. Csak 22 kört teljesített, a délelőtti órákban az ő megpördülése idézte elő a nap második piros zászlós megszakítását, és mivel komolynak tűnő fékhibával szembesült a csapata, máris sok időt vesztettek a felkészülésből.

Nagy kérdés, mennyit fognak veszíteni a csapatok az időjárás miatt. A hétre már előzetesen mostoha körülményeket jósoltak, esővel, akár hóval. Emiatt már most fölvetődött, meghosszabbíthatják az eredetileg négynapos gyakorlást, ha valamelyik napot elmosná az eső. Ez esetben a csapatok pénteken is folytathatnák a munkát a Circuit de Catalunyán.

A keddi program mindenesetre a maihoz hasonlóan fog alakulni: reggel 9-kor rajt, 13 órakor ebédszünet, 18 órakor kockás zászló. Ami közötte lesz, az viszont még talány.

A barcelonai első tesztnap végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő Különbség Kör Gumi
1. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:20,179   105 közepes
2. Valtteri Bottas Mercedes 1:20,349 +0,170 58 közepes
3. Kimi Räikkönen Ferrari 1:20,506 +0,327 80 lágy
4. Nico Hülkenberg Renault 1:20,547 +0,368 73 közepes
5. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:21,339 +1,160 51 szuperlágy
6. Carlos Sainz Renault 1:22,168 +1,989 26 lágy
7. Lewis Hamilton Mercedes 1:22,327 +2,148 25 közepes
8. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:22,371 +2,192 93 lágy
9. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:22,452 +2,273 46 lágy
10. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:22,578 +2,399 55 lágy
11. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:23,408 +3,229 63 lágy
12. Nyikita Mazepin Force India-Mercedes 1:25,628 +5,449 22 közepes
13. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:44,148 +23,969 28 lágy

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás