Red Bull-kettös gyözelem Silverstone-ban

A Red Bull a Brit Nagydíjon idén második alkalommal aratott kettõs gyõzelmet. Vettel megfoghatatlan volt, Webber pedig kiteljesítette a sikert. A Brawn becsûletét Barrichello harmadik helyezése mentette meg. A Red Bull uralta a Forma-1-es Brit Nagydíjat, Sebastian Vettel és Mark Webber Kína után másodszor aratott kettõs gyõzelmet. A rajt-cél gyõzelmet arató kis német pályafutása harmadik diadalát érte el, tökéletes hétvégét teljesítve – a gyõzelem mellett övé lett a pole és a leggyorsabb kör is. A harmadik a brawnos Rubens Barrichello lett.

A rajt simán, incidens nélkûl zajlott, az elsõ három probléma nélkûl ment el, Kimi Räikkönen  az ötödik helyre ugrott elõre, míg Jenson Button egészen a kilencedik helyig csûszott vissza, de hamar felkapaszkodott az utolsó pontszerzõ helyre.

Míg a mezõny elejében végig csak a bokszstratégiáknak köszönhetõen volt pozícióváltás – Massa  elõreugrott, Webbert pedig szépen játszotta Barrichello elé a Red Bull az elsõ kiállásoknál – addig a futam elsõ felében vérre menõ csaták folytak a 13-16 helyen a BMW-k, a Renault-k és Lewis Hamilton között, a versenyzõk oda-vissza elõzgették egymást.

A versenyen egyetlen komolyabb incidens történt, a 25. körben Sebastien Bourdais hátulról beleszaladt Heikki Kovalanenbe. A francia az elsõ szárnyát veszítette el, míg a mclarenes bal hátsó defektet kapott. Mindkét pilóta vissza tudott térni még a pályára, de pár körrel késõbb fel kellett adniuk a versenyt.

A futam egyik nagy vesztese a williamses Kazuki Nakajima volt, aki az elsõ etapban kiválóan tartotta a negyedik helyét, de a kiállásnál gond volt a jobb elsõ kerék cseréjével, így csûnyán visszaesett.

A záró körökön a helyi hõs, Jenson Button a hatodik helyrõl még egy utolsó rohammal próbálkozott az egyre rosszabbul tapadó gumikkal kûszködõ Nico Rosberg ellen, de csak felzárkóznia sikerûlt, elõznie már nem, így végûl Massa és a Williams mögött ért célba. Az utolsó két pontszerzõ helyen Jarno Trulli és Kimi Räikkönen végzett.

A tavaly óriási fölénnyel gyõzõ Hamilton végig kûszködött, egyszer a pályát is elhagyta, végûl körhátrányban, a 16. helyen ért célba.

A Red Bull gyõzelmével és Button gyengélkedésével Vettel 32-rõl 25 pontra csökkentette a hátrányát az angollal szemben, de Barrichello még így is megõrizte a második helyet az egyéniben, õ 23 ponttal áll az éllovas csapattársa mögött. Ha a Red Bull továbbra is ilyen erõs marad, a bajnokság még teljesen nyílttá válhat pár futam alatt.

Brit Nagydíj, verseny:
1. Vettel Red Bull-Renault (B) 1h22:49.328
2. Webber Red Bull-Renault (B) + 15.188
3. Barrichello Brawn GP-Mercedes (B) + 41.175
4. Massa Ferrari (B) + 45.043
5. Rosberg Williams-Toyota (B) + 45.915
6. Button Brawn GP-Mercedes (B) + 46.285
7. Trulli Toyota (B) + 1:08.307
8. Raikkonen Ferrari (B) + 1:09.622
9. Glock Toyota (B) + 1:09.823
10. Fisichella Force India-Mercedes (B) + 1:11.522
11. Nakajima Williams-Toyota (B) + 1:14.023
12. Piquet Renault (B) + 1 kör
13. Kubica BMW Sauber (B) + 1 kör
14. Alonso Renault (B) + 1 kör
15. Heidfeld BMW Sauber (B) + 1 kör
16. Hamilton McLaren-Mercedes (B) + 1 kör
17. Sutil Force India-Mercedes (B) + 1 kör
18. Buemi Toro Rosso-Ferrari (B) + 1 kör

Leggyorsabb kör: Vettel, 1:20.735

Kiesõk:

Bourdais Toro Rosso-Ferrari (B) 25
Kovalainen McLaren-Mercedes (B) 24

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás