Räikkönent a hibák sem akadályozták

kimiraikkonen1A Ferrari felemás napot zárt az Ausztrál Nagydíj szabadedzéseivel pénteken. Fernando Alonso a leggyorsabbként nyitott, majd a második gyakorláson a két Mercedes mögött a harmadik lett, de Kimi Räikkönennek nem sikerült ilyen jól elkapnia a fonalat.

Alonso jónak értékelte az első napot, de a szemre jó eredmények ellenére óvatosan beszélt a vörös autó versenyképességéről:

“Az idény első péntekén mindig egy kicsit nagyobb a nyomás. Új bajnokság kezdődik, mindenki kíváncsian várja, hogy kiderüljön, milyen munkát végeztünk a télen. Összességében pozitív napunk volt, minden jól ment, még ha egy kicsit idegeskedtünk is.”

“A csapat szuper munkát végzett, nem volt semmi problémám. A pálya sokat javult a második edzésre, jobb lett a tapadás, viszont a szél is erősödött. A lágy gumi használata is segített, az idők javultak, azonban szokás szerint a pénteki eredmények nem jelentenek sokat, lehetetlen megmondani, mennyire vagyunk versenyképesek. Majd akkor látunk világosabban, amikor mindenki ugyanolyan beállításokkal megy (az időmérőn).”

Míg Alonsónál semmi gond nem adódott, a Ferrarihoz idén visszatért Räikkönennél több kisebb műszaki probléma is előjött, nem ment simán az edzés. A finn azért nem volt elkenődve:

“Elég húzós nap volt, mert bár sikerült teljesíteni a tervezett programot, nem volt problémamentes. Az első edzésen időt veszítettem, de ez sem akadályozta meg, hogy elég adatot gyűjtsünk az autó viselkedéséről és a Pirellikről. Este sok dolgunk lesz még, főleg azzal, hogy kiderítsük, mi nem vált be, és hogy megtaláljuk, hogyan javulhatunk az időmérőre és a futamra” – nyilatkozta a finn, aki 2007-ben, első ferraris versenyén megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, tavaly pedig a Lotusszal duplázott.

Forrás: Vezess.hu
Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás