Räikkönen: Nem vagyunk favoritok, csak mert annak tartotok minket

A csapat finn versenyzője, Kimi Räikkönen nem akar beállni azok közé, akik a Ferrarit tartják a Szingapúri Nagydíj első számú esélyesének. A Jégember inkább megvárja a vasárnapot, akkor úgyis kiderül, ki a leggyorsabb…

kimi

Az előző két futam a Mercedesről és Lewis Hamiltonról szólt, Szingapúrban viszont jöhet az újabb fordulat! Legalábbis sokan erre számítanak, a pálya ugyanis jobban fekszik a nagy ellenfél, a Ferrari autójának. Ezt a németek sportigazgatója, Toto Wolff is kiemelte a hétvége kezdete előtt, amikor arról beszélt, ezen a helyszínen a vörösök lesznek a favoritok.

Miközben csapatát első számú esélyesnek tartják, Räikkönen meglehetősen óvatosan nyilatkozott, mondván, az még semmit sem jelent, hogy egyesek szerint most nekik kell nyerniük. „Nem gondolunk erre” – jelentette ki határozottan. „Ha ti azt hiszitek, hogy az egyik csapat lesz a favorit, nos, az még nem jelent semmit. A valódi eredményt majd vasárnap látjuk, akkor, amikor már mindenki befejezte a versenyt” – tette hozzá.

Räikkönentől idén már megszokhattuk, hogy meglehetősen visszafogottan „jósol” a hétvégék kezdetén, a Ferrarinak pedig ezúttal valóban jó esélye nyílhat a Mercedes legyőzésére, hiszen a hasonló karakterisztikájú monacói és magyarországi pályán is az ezüstösök előtt végeztek. Sőt, mindkét autóval meg tudták előzni őket.

A Jégember a kedvező előjelek említésekor kiemelte, a Ferrarinak így is oda kell figyelnie a hétvége során, hiszen ha nem fejlődik folyamatosan, akkor újra bajba kerülhet. „Korábban számítottunk rá, hogy a monzai hétvége nem lesz egyszerű a csapat számára, és végül valóban nehézkes volt. Rengeteget kell dolgoznunk, számos területen” – figyelmeztetett.

„Igazából sosem lehetsz teljesen elégedett. Még akkor is találsz dolgokat, melyeknek jobbnak kell lenniük, és melyeken javíthatsz is, amikor a csapat kettős győzelmet szerez. Mindig nagyon jó eredményeket akarunk elérni, és nem túl kellemes, ha ezek végül nem jönnek. Viszont most egy másik versenypályán vagyunk, ahol mások a körülmények. Maga a pálya pedig roppant nehéz” – zárta gondolatát a 2007-es szezon világbajnoka.

Forrás: M4Sport

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás