Räikkönen a nevető harmadik: pole-ban a két bajnokjelölt előtt!

Őrületes hajrával orozta el a monzai első rajtkockát Kimi Räikkönen az addig egymást gyötrő Sebastian Vettel és Lewis Hamilton elől! Ferrari-első sor a hazai versenyen!

Besegít-e sorozatban negyedszer is az eső a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak? Egyáltalán van-e szükségük erre a harmadik szabadedzés minimális különbsége után? Az Olasz Nagydíj időmérő edzése előtt mindenesetre mindenki az eget és az időjárási radarokat kémlelte. Fél órával a kezdés előtt elkezdett csöpögni. Ez még kevés volt ahhoz, hogy esőssé tegye a kvalifikációt, de elég sok ahhoz, hogy ott lebegtesse ennek lehetőségét.

A szabadedzések alapján ismét kettős küzdelemre volt kilátás a Ferrari és a Mercedes között, és a délelőtti 81 ezredmásodperc azt sugallta, ez száraz pályán is izgalmakat hozhat. A kártyapakli viszont az időjárás kezében volt, és neki kellett eldöntenie, újrakeveri-e a lapokat…

Két büntetett versenyző előre jelezte, bármi is lesz, nem fogja törni magát szombat délután: Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg eredményétől függetlenül a mezőny végére került motorcseréje miatt. A német autóján emellett a délelőtti DRS-hiba miatt a hátsó szárny elemeit is cserélték – a Sauber ugyanezt már Marcus Ericsson pénteki bukása után megtette.

Q1: Meglepő kiesések, ezredes különbségek

Az időmérő hasonlóan indult, ahogyan a szabadedzések alakultak: Ferrari-uralommal. A vörösök és a Mercedesek is egyből szuperlágy gumin hajtottak ki, és mind a négy versenyző három gyorskört teljesített. Sebastian Vettel folyamatosan gyorsult, egészen 1:20,542-ig, amellyel az első pozíciót foglalta el. Kimi Räikkönen 0,180 másodperccel maradt el tőle, de az utolsó szektor ismét az övé volt. Lewis Hamilton az első két pályaszakaszon jól tartotta magát, ám a harmadikban nem tudott mit kezdeni a vörösök fölényével, így csak a harmadik helyre sorolt be 0,268 másodperces lemaradással.

Valtteri Bottas továbbra sem tudta tartani a többiek tempóját, 0,8-del volt lassabb, és a két Red Bull prédájává vált. Daniel Ricciardo  meg is előzte őt, Max Verstappen pedig ezredre azonos időt ért el vele.

Az alsóházban váratlan fordulatok sorának és izgalmas harcoknak lehettünk szemtanúi. A szélárnyékozás segítségével a 9. helyig előrejutó Fernando Alonso köréből már sejteni lehetett, nem lesz egyértelmű, kik lesznek az első búcsúzók, a szerencsétlen ötösbe pedig több olyan név került, akiket a top 10-be is várhattunk volna. Sergio Pérez egyetlen ezreddel maradt le a Q2-t éppen csak megcsípő Romain Grosjeantól, Charles Leclerc további egy ezredre követte őt, ám ő a Lesmóban bemutatott kicsúszása miatt pottyant ki. Mellettük Brendon Hartley, a másik Sauber, Marcus Ericsson, valamint Stoffel Vandoorne szállhatott ki autójából.

Továbbjutott ezzel szemben a két Williams, Szergej Szirotkin a 11., Lance Stroll pedig a 13. helyen, továbbá Fernando Alonso (14. hely), és a két hátrasorolt, Hülkenberg és Ricciardo is. A küzdelem szorosságáról mindent elmond, hogy a 8. Carlos Sainz és a kieső Pérezt mindössze másfél tized választotta el egymástól.

Q2: Stroll a top 10-ben, Alonsóék kerék a keréken

Ahogy a felhők elvonultak a pálya fölül, egyre aktuálisabbá vált a kérdés, megdől-e Juan Pablo Montoya 2004-es 1:19,525-ös monzai pályacsúcsa, mely az F1 történetének leggyorsabb átlagsebességű köre is egyben. A friss szuperlágy gumikon mindkét bajnokesélyes közel került hozzá első menetén. Hamilton valamennyi szektorban abszolút legjobb részidővel nyitott, és 1:19,789-es kört futott – elsőként 20 alatt a mezőnyből. Räikkönen nem tudott válaszolni erre, fél másodperccel lassabbnak bizonyult. Nem úgy Vettel, aki a második és harmadik pályaszakaszon is túlszárnyalta a britet, és 1:19,785-re módosította a legjobb eredményt. 13 ezred volt közöttük.

Mindketten futottak még egy kört az edzésrész végén, javítani azonban csak Vettelnek sikerült. 1:19,629-nél állt meg a stopper, azaz a német a Q2-t talán megnyerte, Montoyát legyőznie – még – nem sikerült. Mindenesetre közelebb volt a kolumbiaihoz, mint hozzá a brit.

Räikkönen a hajrában 0,2-re zárkózott föl, mögötte Verstappen és a boxutca bejáratánál egy víztócsán megpördülő Bottast következett. A top 10-be Romain Grosjean és Esteban Ocon magabiztosan jutott be, a nagy meglepetést viszont Lance Stroll szolgáltatta elismerésre méltó 8. pozíciójával. Carlos Sainz és Pierre Gasly surrant még be a Q3-ba, míg Kevin Magnussen meglepetésre búcsúzott.

A birkózás viszont nem csak a köridők tekintetében volt nagy. A dán és Alonso az első sikánba egymás mellett érkezett meg, majd a spanyol a sikán végén a fűre tessékelte ellenfelét. Ő ezt még gúnyos nevetéssel kommentálta a rádióban, főnökeik viszont kis túlzással majdnem egymásnak estek a boxutcában vitatkozva… Két versenyzőjüket eközben az FIA meghívta egy hivatalos vizsgálatra az időmérő után.

A Q2 Hülkenberg és Ricciardo számára is a végállomást jelentette – az ausztrál viszont már ki se ment a továbbjutása után.

Q3: Räikkönen a nevető harmadik!

Jobb felütéssel nem is kezdődhetett volna a mindent eldöntő felvonás. Az első köröknek Vettel vágott neki elsőként, ám ő jött ki belőlük „utolsóként”. A német ugyan elsőre megdöntötte Montoya pályacsúcsát, ám előbb a mögötte érkező Räikkönen, aztán az őt követő Hamilton is túlszárnyalta őt. A brit 1:19,390 másodperc alatt ért körbe, 0,069 másodperc volt az előnye a finn, 0,107 a német előtt. A tifosi nem tombolt. Még.

Hogy ki kerül ki végső győztesként az öldöklő küzdelemből, képtelenség volt megjósolni. Az első szektor Hamiltoné, a második Vettelé, a harmadik Räikkönené volt – a kérdés az volt, melyikük képes a legjobban tökéletesíteni a saját körét.

A második menetnek Hamilton, Vettel, Räikkönen sorrendben vágtak neki, ám a címvédő sem maradt segítség nélkül: Bottas biztosította számára a szélárnyékot a sor elején.

Ahogy az várható volt, Vettel és Hamilton között valóban csak ezredek döntöttek, a német 14-gyel volt jobb a britnél. Csakhogy ez most nem ért pole-t! Raikkönen csodás kört összerakva az utolsó másodperctöredéket is kipréselte paripájából (szemben hibázó csapattársával, aki a második sikánban a kavicsot érintette), és az addigi különbségek tudatában magabiztosnak mondható, 0,161 másodperces előnnyel megszerezte idei első, monzai második, pályafutása 18. pole pozícióját. A mostani az első időmérős sikere a Ferrarinak Fernando Alonso 2010-es pole-ja óta. Emellett jött még egy jutalom a „Jégembernek”: új pályacsúcsa minden idők leggyorsabb köre lett az F1-ben. Mi kell még egy új szerződéshez a Ferraritól?

A vasárnapi versenyre csak hasonló izgalmakat kívánhatunk magunknak – az M4 Sport és az M4 Sport.hu 14:30-kor jelentkezik élő közvetítésével.

Olasz Nagydíj, időmérő edzés – végeredmény:

  Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1. Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:21,280 0:00,000 0:00,000
2. Kimi Räikkönen Ferrari 1:20,722 1:19,846 1:19,119
3. Sebastian Vettel Ferrari 1:20,542 1:19,629 1:19,280
4. Lewis Hamilton  Mercedes 1:20,810 1:19,798 1:19,294
5. Valtteri Bottas Mercedes 1:21,381 1:20,427 1:19,656
6. Max Verstappen Red Bull-TAG Heuer 1:21,381 1:20,333 1:20,615
7. Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:21,887 1:21,239 1:20,936
8. Esteban Ocon Force India-Mercedes 1:21,570 1:21,315 1:21,099
9. Lance Stroll Williams-Mercedes 1:21,838 1:21,494 1:21,627
10. Carlos Sainz Renault 1:21,732 1:21,552  
11. Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:21,834 1:21,667  
12. Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:21,783 1:21,669  
13. Szergej Szirotkin Williams-Mercedes 1:21,813 1:21,732  
14. Fernando Alonso McLaren-Renault 1:21,850 1:22,568  
15. Nico Hülkenberg Renault 1:21,801 idő nélkül  
16. Sergio Pérez Force India-Mercedes 1:21,888    
17. Charles Leclerc Sauber-Ferrari 1:21,889    
18. Brendon Hartley Toro Rosso-Honda 1:21,934    
19. Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:22,048    
20. Stoffel Vandoorne McLaren-Renault 1:22,085    

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás