Räikkönen: A Brawn a favorit!

Kimi Räikkönent meglepte a Ferrari gyenge melbourne-i formája, a Brawn GP fölényén viszont nem nagyon csodálkozott. A Ferrari katasztrofális hétvégét zárt az Ausztrál Nagydíjon, a csapat pont nélkûl távozott, miután mindkét versenyzõjûk kiesett. Felipe Massa mûszaki hiba miatt állt ki, míg Kimi Räikkönen a falnak csapta az autóját, és a csapat ûgy döntött, hogy jobb, ha õ is a garázs felé veszi az irányt.

A finn bajnok a Ferrariban egy kicsit csalódott, a Brawn ereje viszont nem volt számára sokkoló, de ûgy gondolja, hogy a bajnokság még egyáltalán nincs lefutva:

"A melbourne-i tempónk elmaradt a várakozásainktól. Az viszont nem lepett meg, hogy a Brawn GP az élen volt, a teszteken is láttuk már, hogy nagyon gyorsak. Jelenleg õk a favoritok. De a bajnokság teljesen nyitott, ez csak az idény elsõ futama volt, és bár lehetett volna jobban kezdeni, sok verseny van még hátra" – írta a Ferrari honlapján Räikkönen.

"Korai lenne még jósolgatni, a kép csak az elsõ négy-öt futam után tisztul majd ki" – tette hozzá.

A Ferrari tavaly is hasonlóan gyengén kezdett, de a második futamon, a Maláj Nagydíjon már gyõzni tudott Räikkönen. A pilóta szerint épp ezért más pályákon talán jobban látszik majd, hogy hol is áll a csapat.

"Az idény elõtt azt mondtam, hogy majd az elsõ két futam után meglátjuk, hogy állnak a dolgok. A malajziai hagyományosabb pálya, könnyebb lesz felmérni a versenyképességûnket. Melbourne tavaly sem jött igazán össze nekûnk, de egy héttel késõbb már gyõztem. A dolgok most is gyorsan fordulhatnak."

Fernando Alonsóval ellentétben Räikkönen szerint volt haszna a KERS-nek:

"Talán a legfontosabb dolog, hogy a KERS jól mûködött a rajtnál, csak nem találtam szabad utat, így nem tudtam teljesen kihasználni az elõrelépéshez. Nem lehetett vele pozíciókat nyerni, de nagyszerû érzés volt használni."

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás