Ráfeküdt az időmérős javításra és a megbízhatóságra a Ferrari

Kiemelt figyelmet fordított idei autóján az időmérős teljesítményre és a megbízhatóságra a tavaly főként ezek miatt bukó Ferrari.

Az európai szezon végéig kemény küzdelemre késztette a Ferrari 2017-ben a Mercedest, ám a hőn áhított bajnoki cím ezúttal sem jött össze neki. Hogy így alakult, abban nagy szerepe volt a Scuderia hajrában látott sorozatos műszaki gondjainak, az emiatt történt kieséseknek, büntetéseknek, az új fejlesztésű motorról való lemondásnak.

Sergio Marchionne elnök már az ázsiai fiaskók után jelezte, elfogadhatatlannak tartja, hogy pár dolláros alkatrészek miatt nullázon a bajnoki esélyesük, a történtek után pedig többek közt a minőségellenőrző részlegüket is megerősítették, élére egy tapasztalt mérnöknőt, María Mendozát ültették.

Mattia Binotto, az istálló technikai igazgatója a csapat csütörtöki bemutatóján elmondta, a 2018-as autójuknál kiemelten figyeltek a megbízhatóságra. „Idén másfajta kihívásokkal szembesültünk, és a legnagyobb aggályunkat az erőforrás megbízhatósága jelentette, mivel ezen a téren tavaly voltak gondjaink, a 2018-as motoroknak pedig tovább kell bírniuk. Összességében viszont úgy dolgoztunk, hogy semmit sem hanyagoltunk” – fogalmazott az olasz-svájci szakember.

„A projektünket már egy éve elkezdtük, most ezen próbáltunk javítani.  Sokat foglalkoztunk a hátsó tengellyel, a felfüggesztés kialakításával, hogy az jobban illeszkedjen az új hátsó gumikhoz. Emellett próbáltunk úgy megtartani a tavalyi oldaldobozokat, hogy tegyünk velük egy lépést előre.”

„Jól tudjuk, mik voltak az erősségeink tavaly, hogy a lassabb pályákon mennyire jók voltunk, miközben a közepes és nagy tempójú kanyarokban voltak gondjaink. A fejlesztések során arra összpontosítottunk, hogy egyenletesebb teljesítményre képes autónk legyen a teljes szezon alatt.”

Ennek érdekében az új Ferrari tengelytávját megnövelték, azaz tettek egy lépést a Mercedes irányába. „A tengelytáv nagyobb lett, a hűtőket és a csomagolást kompaktabbá tettük. Minden változtatással az aerodinamikán próbáltunk javítani, hogy könnyebben vezethető legyen, hogy hatékonyabbá váljon, kisebb legyen a légellenállása, és jobban tudjuk fejleszteni az autót az év során. Sokat dolgoztunk az autó hátulján is, hogy javítsuk az ottani légáramlatokat. Ez a sok változtatás mind egy célt szolgált: több versenypályán nyújthassunk jó teljesítményt.”

Az előző évben szintén komoly nagy jelentett a Ferrari számára a Mercedesétől elmaradó időmérős teljesítmény. A csillagosok a 20-ból 15 időmérőt nyertek meg tavaly, és sok esetben éppen e taktikai előnyük döntött aztán a győzelem sorsáról is.

A kulcsot e különbség esetében a speciális motorbeállítások jelentették: a Mercedes olyan „varázsmóddal” rendelkezik, amilyennel egyik riválisa sem. Pontosabban Binottóék remélik, hogy mindez már múlt idő. „Való igaz, a Mercedes több pole pozíciót szerzett tavaly, mint mi, de gyakran közel kerültünk hozzájuk. Ez nagy különbséget jelentett, ezért is változtattunk a motorunkon úgy, hogy versenyképesebbé váljunk az időmérőkön.”

A Ferrari új V6-osának változásáról túl sokat nem tudni. Olasz források nemrég arról számoltak be, hogy a motor megbízhatóság szempontjából jól muzsikált a próbapadon, ám koncepcióját tekintve nagyban az előző verzióra épít. Azt is tudni vélik, hogy komoly teljesítménybeli javulás csak az év első harmada után, az első motorcserék idején várható, s az az új ötvözetből készült hengerfejek, a javított égéstér révén hoz majd előrelépést.

 

Forrás: M4Sport

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Tovább az eszköztárra

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás