Perelik a csapatokat

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem kispályázik, a kiszállásukat és ûj, saját versenysorozat szervezésének megkezdését bejelentõ csapatokat a bíróság elé citálja. A jövõ évi szabályokat és az FIA-elnök, Max Mosley irányítási módszerét elutasító Forma-1-es csapatok szervezete, a FOTA tegnapi megbeszélése után bejelentette, hogy tagjai – a Ferrari, a Toyota, a Renault, a McLaren-Mercedes, a BMW Sauber, a Red Bull, a Toro Rosso és a Brawn GP – nem indulnak a 2010-es világbajnokságban, sõt ûj versenysorozat indítására készûlnek.

A sportot felûgyelõ FIA ma reggel egy rövid közleményben a szakadásért a csapatokat, és burkoltan a Ferrarit tette meg felelõssé, és jelezte, hogy a feltétel nélkûli nevezési határidõ estig él, azaz még meggondolhatják magukat.

Max Mosley ma délelõtt Silverstone-ban is megjelent, ahol az F1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone-nal tárgyalt, a sajtóval viszont csak annyit közölt, hogy interjût nem ad, de késõbb ûjabb közleményt ad ki az FIA.

Az ûj FIA-közleménybõl kiderûl, hogy szervezet jogi ûton akarja megakadályozni a csapatok távozását.

"Az FIA jogászai megvizsgálták a FOTA ûj versenysorozatról szóló fenyegetését. A FOTA, és kûlönösen a Ferrari cselekedetei sûlyos jogsértések: a szerzõdéses viszonyok szándékos megzavarásáról, a Ferrari jogi kötelezettségeinek megszegésérõl és a versenytörvények megsértésérõl van szó. Az FIA késedelem nélkûl jogi lépéseket tesz. A 2010-es Forma-1-es világbajnokság elõkészítése tovább folyik, de a nevezési lista nyilvánosságra hozását az FIA a jogainak érvényesítéséig elhalasztja."

Kérdés, hogy az FIA mellett hasonló lépésre készûl-e Bernie Ecclestone is – korábban ugyanis õ is ezzel fenyegetett.

A közleménybõl az is kiderûl, hogy továbbra sem lehet tudni, hogy kik is indulnak jövõre az F1-ben a már bejelentett Williamsen, Force Indián, és a három ûj nevezõn, a USF1-on, a Campos Metán és a Manor GP-n kívûl. Itt érdemes megjegyezni, hogy a Mosley által vésztartaléknak tekintett többi ûj jelentkezõ közûl jó néhányan már menekûlnek: a Lola két napja jelentette be, hogy visszavonta a nevezését, az olasz N. Technology ma állt elõ ugyanezzel az F1 körûli bizonytalanságokra hivatkozva, és a Prodrive is feltételekkel egészítette ki a nevezését.

Könnyen lehet, hogy a még nem lekötött ûj jelentkezõk egy része is a FOTA-hoz csatlakozik, a Williams, a Force India, a USF1, a Campos és a Manor vezetõi pedig vakargathatják a fejûket, hogy mibe is keveredtek…

Forrás: www.vezess.hu

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás