Nyilatkozatok a pénteki szabadedzések után

18colAz első szabadedzésen Alonsó a harmadik  Räikkönen az ötödik helyet, míg a második szabadedzésen a hatodik helyen végzett Räikkönen a hetediken pedig Alonso.Fernando Alonso:
“Mindig nagyszerű Suzukában menni, mivel ez egy olyan pálya, amely nagy örömöt biztosít a pilótának és ahol a rajongók fantasztikusak. A második edzés több megszakítása ellenére sikerült szinte a teljes programot probléma nélkül teljesíteni, a versenybeállításon dolgoztunk száraz és nedves pályára. Jelenleg bizonytalan az előrejelzés, lehetetlen bármilyen döntést hozni a gumikat illetően. Itt, a többi pályával ellentétben a két keverék között minimális a különbség és hasonló teljesítményt mutatnak.”

Kimi Räikkönen:
“A mai nap nem volt könny és nem segített az, hogy különösen délelőtt a pályán alig volt tapadás. Gyors és nehéz pálya, az autó és a pilóta számára is megterhelő. Az első szabadedzésen a kemény keveréken a különböző beállításokat teszteltük az időmérő edzésre és a versenyre, majd délután változtatásokat végeztünk, amely részleges javulást eredményeztek az autó kezelhetőségében. De a sárga zászlók és a műszaki problémák miatt csak egy jó etapot tudtam menni a közepes keveréken. Most az éjszaka során arra kell koncentrálni, hogy olyan beállítást találjunk, amellyel minden időjárási körülmény között jól működik az autó.”

Pat Fry, műszaki igazgató:
“Suzuka az egyik legnagyszerűbb és legösszetettebb pálya a Formula-1-es naptárban, minden kanyar kihívást jelent. Ezért nagyon fontos olyan beállítást találni, amely a pilótáknak a lehető legnagyobb önbizalmat adja. Az első edzés során az autó egyensúlyán dolgoztunk, próbáltunk az alacsony tapadáshoz alkalmazkodni, miközben a második szabadedzést többször befolyásolta sárga- és piros zászló, ezért nem sikerült minden munkát elvégezni. Suzuka a gumik számára is megterhelő, az egymást követő kanyarok nagy nyomás alá helyezik, kemény oldalirányú erők hatnak, ezért pihenni nem lehet a Spoontól a 130R-ig. Nehéz megmondani mi az erősorrend a két Mercedes mögött, de az időjárásra is figyelni kell, mert az előrejelzés folyamatosan változik és úgy tűnik, ez fontos szerepet kap majd a hétvége folyamán.”

Forrás: F1Hungary

Kapcsolodó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás